ameriaki vonatkozású bejegyzések

Monday, November 30, 2009

Flashback, Fairy Tales


Hivatlannál jártam, és mit látok? A Happy Prince, cimű mesét Oscar Wilde- tol, és elsirom magam!
Pontosan, 2 évvel ezelött, is nála olvastam magyarul. Amikor, még minden rendben látszott, megvettük ezt a mesét angolul, nagy bevásárlás volt, olyan igazi karácsony elötti. (természetesen, én vásároltam, nem ő) Manhattan gyönyörű karácsony elött, és még nagyobb a zsongás, mint máskor. Otthon, jó melegben, kint havazott csendben, felolvastam Johnnak. Forró, füszeres teát ittunk. Sokáig üldögéltünk, és nagyon kellemes este volt....
Ez az este különösen bennem maradt. Nem volt minden rossz, voltak, meghitt pillanatok is, mégha ritkán is. De, azóta nagyon sokminden történt. A gyönyörű tisztáson, ahol apró gyönyörű viragok nöttek, és melengetett a napfény, egyszercsak, szúrós, hideg, sűrű, sötét, átjárhatatlan,úttalan erdő lett!!
Miért nem adatik meg, hogy egyszerűen kiörlünk dolgokat a fejünkbol, nem nő gombóc a torkunkban, nem kavar fel semmi?? Miert??
Néha, elviselhetetlen a fájdalom..
Annak ellenére, hogy tisztában vagy vele, hogy zsákutcából rohantál ki! pedig, tele voltál tervekkel!
Nem nézegetünk hátra, még a vállunk felett sem!
És, csak szakad az eső...

És ismét Everlast, with Santana



Hey now, all you sinners
Put your lights on,
put your lights on
Hey now all you lovers
Put you lights on,
put your lights on

Hey now, all you killers
Put you lights on,
put you lights on
Hey now, all you children
Leave your lights on,
you better leave you lights on


'Cause there's a monster,
living under my bed,
whispering in my ear
And there's an angel,
with a hand on my head
She say I got nothing to fear


There's a darkness,
living deep in my soul
Its still got a purpose to serve
So let your lights shine,
deep into my home
God don't let me lose my nerve,
don't let me lose my nerve


Hey now, hey now,
hey now, hey now
Wo-oh hey now
Hey now, hey now,
hey now, hey now

Sunday, November 29, 2009

Párkapcsolatok, és én

Gondolkoztam, ha úgy tetszik, az egész ''furcsa'' hozzáállásomhoz a dolgokról.
A fenébe is, biztosan sokkal keményebben kellett volna, a mindenkori partnerekkel bánnnom. Én ugy vagyok vele, hogy mindannyiunknak megvannak a szokásai, dolga, hobbyja, olyan feladatok, vagy dolgok, amik hozzátartoznak az élethez! És ahhoz, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. Ne az legyen, hogy korlátozok valakit, vagy netán ''csiszolgassam'' a pasit. NEM! Hányszor hallottam a barátnőimtől, hogy ezt, meg azt nem viseli el, és ultimátumot adott a pasijának, gondolok itt, focimeccs - barátok- fakultativ programok. Nem tettem soha, és úgy gondoltam, hogy ez működik, megérti és nekem is van mozgásterem. Ehhez, nem kell feltétlen elmennem otthonról, semmi ilyesmi, csak épp azt csinálom, amihez nekem van kedvem. Itt, most nem a munkáról beszélek.
Ennek az lett a vége, hogy én lettem teljes mértékben korlátozva. Igy, számomra váltak elviselhetetlenné a kapcsolatok.
Azok a nők, akik meg korlátozzák a pasikat, működik a kapcsolatuk. Nem biztos, hogy tökéletesen, de működik. Konkrétum. Felhivja a pasit, és közli vele, hogy szeretném, ha mittudomén, 6- ra hazaérnél. A pasi, meg igyekszik, a béke kedvéért. És, hányszor láttam, hogy a pasi ránéz az órájára, társaságban, és arra hivatkozik, hogy az asszony várja. Mennem kell!
Szóval, én nem úgy reagálok, mint a nők többsége, és ez maximálisan ki is lett aknázva, az én hátrányomra. Azt a mondat kezdetet, hogy TI NŐK MÁSKÉPP REAGÁLTOK, kimondottan útálom, mert én nem reagálok úgy! Nem atzt állitom, hogy nem veszem észre, ha elszalad a ló, de nem feltétlenül reagálok. Persze, érzelmeim, nekem is vannak, meg lélek kell nekem a dolgokhoz, de nem reagálok úgy, ahogy a csajok többsége, és ezt észre is szokták venni. Eleinte borzasztó hálásak érte, aztan kihasználják, megint késobb szeretetlenséggel vádolnak ugyanezért.

Hibám, persze nekem is van bőven, de ez nagyon szembetűnő, már ami az én kapcsolaraimat illeti!
Tulajdonképpen, nem értem a pasikat! Egyáltalán nem!

Saturday, November 28, 2009

Szalagavató, és más


Megvolt a nagy nap! A lányok gyönyörűek voltak, minden olajozottan ment. A lányom, sugárzott. Meghivtuk a lányom apjának D.- nek a hugát, és annak a férjét is. A húg, nemrégen költözött haza Izraelből, alkalmazott matematikát tanitott a Tel Aviv- i műszaki egyetemen. Boldog volt nagyon! Szóval, az estének ez a része jol zajlott.
Ma sokat autóztam. Nem megy a fűtés, a légkondi, csak hűt. Mire Tirolba érek, az orromon jégcsapok logtak volna! ha, kikapcsolom, bepárásodik a szélvédő. Hazafelé, mindennek a tetejében, nagyon furcsa zajokat hallottam. Pont nem jókor jött, de talán megis. Jobb, ha most derülnek ki a dolgok, és nem mondjuk Salzburg, és Innsbruck között félúton. Egyetlen autószerelőm sincs, azt sem tudom, hova szaladjak, hogy azert a gatyám megmaradjon.
Épp, amikor kezdenél egy kicsit lazulni, akkor jön valami.
Hulla vagyok, megyek egy gyors tusolás, és lefekszem, nagyon fáradt vagyok.
Holnap, teszek fel fotókat, meg videót is. Illetve, már ma.
Folytatás, másnap reggel.
Átszaladtam, egy ismerőshöz, akinek szintén Rovere van.
Hiába nőböl vagyok, és szőke. Pontosabban, egy penis sinister infortunatus!!
A kocsiban, nem volt hűtőfolyadék egy szemernyi sem. Ez volt a baja! Most fűt, mint a disznó! De, azért kell egy teljes olajcsere, elmenetel elött, de nem tudom, milyet vegyek!! ??
A Szalagavató táncot beteszem, meg is könnyeztem, de lehet hogy csak egy por szállt bele. A Twilight zárójelenetének a zenéjére táncoltak, és olyan szépek voltak, és fiatalok! (A videó felvételen, amúgy a jobb sarokban, mellettem ült a Serencsejáték ZRT. vezérigazgatója, véletlenül kerult a felvételre.)

Friday, November 27, 2009

Tudom,

hogy egy csomó olvasót elveszitettem a blogváltással. Neha, olyan kiváncsi lennék, kik azok akik rendszeresen olvasnak, de soha nem szólnak hozzám, pedig hús- vér ember vagyok, egy laptop mögött. És csak valós dolgokat irok, olyanokat, amik megtörténnek, vagy a múltban történtek. Van ez a bizonyos statisztikai oldal, ami jelzi, honnan olvasnak. Ha, többszöt kattint rám, abbol tudom, hogy nem véletlen, és olvas. Tehát, érti amit irok. Sőt, olyan is akad, aki olvassa az új blogomat is. Megtalált, pedig kizárt, hogy ismerjük egymást. Éredekes dimenziókat nyitott a computer.

Wednesday, November 25, 2009

Párkapcsolat, házasság, élet

Tulajdonképpen, azt hiszik, hogy mivel tudjak, hogy itt voltam- éltem, ott voltam- éltem, és persze dolgoztam, hogy én egy kicsapongó vagyok. Halálosan laza, és ami ebből adódik, az erkölcsi tartás is, laza. Ráadásul, a bárpultban dolgozó nők többsége, vagy egyáltalán a vendéglátóban, nem a legjobb megitélés alá esnek.
Azután, szembesülnek vele, hogy nem. Érdekes észrevétel, én ilyen konkrétan nem is gondoltam ra. Illetve gondoltam, de mivel én, én vagyok, igy nekem természetes az életem, és mégsem az.
A nők többsége, felnő, férjhez megy, szül egy- két gyereket, dolgoziik. Éli a normális nők életét. Hogy, jol vagy nem, milyen a házassága, csömörben- görcsben, az más dolog. De, ez a standard.
Én, elmentem otthonrol, 19 évesen, amikor, a ''nagy szerelmem'' kirúgott, (nem passzoltam a családjához) és bele az élet sürüjébe, szülői aggodalmat félrecsapva, senkire nem voltam tekintettel. Védőháló nélkül. Aztan, 22 évesen férjhez mentem, egy nálam jóval idősebb pasihoz, majd 5 év után faképnél hagytam. Rámtelepedett, kisajátitott, megmondta, mikor, mit csináljak! Sznob, és kispolgári volt. Nem szerettem. De, az 5 év alatt, minden emberit megtettem, hogy működjön a dolog, és 100% - ig mellette álltam, dolgoztam. Akkoriban, hátrányos helyzetű gyerekeket tanitottam kerámiázni. Munkaterápia volt a lényeg, megfelelő családi minta, háttér nélküli gyerekeket, akik nem tudták mi az, hogy reggel felkelek, és elmegyek dolgozni. Kiskorúak voltak, 2 közülük, 15 évesen terhes.
Aztán, otthagytam, a férjemet, mert elviselhetetlen volt. Irány Nemetország, ahol munkába álltam, és megismerkedtem R. -el, aki a főnököm volt, kő gazdag. Hallani nem akartam róla, végül mégis. Erről, még soha nem irtam. Ez volt életem legtragikusabb része, ő hirtelen meghalt. Megint, más munka, megélhetés után kellett néznem. Kiheverni, egy idegösszeroppanást. Ez az eset, az egész családomat megrázta, nem csak engem. Ezt megirom egyszer, de ez a mai napig, egy nagyon megrázó történet.
Aztán, uccu neki, jött a Tui utazási iroda, frankfurti székhellyel, ahol be kellett ugranom, egy idegenvezetőt helyettesiteni, Las Palmasban. Életemben nem voltam a Kanári -Szigeteken, és Las Palmas- rol, halovány dunsztom nem volt. Gyorsan vettem egy uti könyvet, elolvastam. Másnap reggel, busszal, körutazás Las Palmasban, én mutatom be a várost, mikrofonnal a kezemben. Jézus Mária, ebből mi lesz? Mondanom sem kell, hogy végigblöfföltem az egész utat, hatalmas sikerrel, az öreg nemet turistáknak, légvétel nélül, ahogy kell. Meséltem én mindent, szinesen- érdekesen, jött a templom, akkor arról, tér egy obeliszkkel, lovasszoborral, akkor arról. Egy idős tanárnő volt az egyetlen, aki kiszúrta, a turpisságot, félrevont és gratulált a teljesitményemhez. Rájöttem, megy ez nekem, és ezt a tudományomat, előadtam, családi körben, barátoknak, többször is, Budapesten is, besz//tak a röhögéstől.
Ott ismertem meg D.- t, a lányom apját. Autókölcsönzője volt. A férjem, akit otthagytam, nem akart elválni, évek teltek el. Végre elváltunk papiron is. A lányom születése után, fél évvel. 3 év után D.- vel is elváltak az útjaink. Nem volt megbizható szó szerint. Akkor kezdődött a vendéglátós pályafutásom. D. ismerőse, nyitott egy éjszakai bart, és keresett, egy nemetül perfekt beszélő, jó külsejű nőt, aki a bárt vezeti. Uccu neki, jó pénz. Arra, azonban nem számitottam, hogy egy kupleráj közepén, én leszek a madam. Pedig, errol volt szó. Szobákkal, mindennel. A lányok fizetését hajnalban én osztottam, és standoltam, tettem- vettem, mintha csak egy kereskedésben lennék. Húspiac! Műsoros, nivós hely volt, akkor 50 milliót feccolt bele a pacák. Én, nem a házban laktam, hanem a közeli faluban béreltem egy házat, tök egyedül voltam, és épitettem magam köré, egy bástyát.
Egyrészt a lányokkal való bratyizás, nem megengedett, mert én vagyok a főnök, és az osztrák tulajnak a jobbkeze. Másrészt, a vendégek néha előfordult, hogy szerették volna összetéveszteni a pult egyik oldalát, a másikkal.
Aztan, masfel év, Las Vegas. Ott is rengeteg történés, de ennek a leirása több órat, napot, hetet venne igénybe. Aztan, itthon, újra Kanári, megint itthon, közben, Távolkelet, a nagy szerelmem, Karib térseg, szintén sziv csücsök, Gy betegsége, újra Amerika, Stb, stb, stb.
Szerettem volna a fejemet valami biztos vállra hajtani, de ez nem adatott, meg! A ''normális'' pasik, nem mertek hozzámszólni. Pedig, nem csak éjszakai bárokban dolgoztam, járkáltam én mindenütt! Ez a marha nagy igazság. Sikerült mindig valami rettenetes szórakoztató, jó humorú, ám komolytalan pasikat összeszednem. Kivéve J- t, neki humora nem volt. Szóval, nem vagyok kicsapongó. Különben már eltaposott volna az élet, a drogok, és az alkohol. De, nem taposott. Alakulhatott volna másképp is, de biztosan unalmas lett volna nekem. Az is lehet, hogy nem. Mivel, nem volt benne részem, igy nem tudom megitélni!
Egyszer, egy barátom, világkörüli hajós volt, Wolfgang von Schwarzenberg azt mondta, tessék kitolni a széket a segg alól, nem a Tv- ben nézni a világot, mert az nem sokat ad! A saját bőrödön érezni, a világ szépségeit, és a csúf kegyetlenségét. Kéz, a kézben járnak. A bőrödön érezni a szelet, a havat, és az esőt, a napot, a forró homokot, a tengert, az oceánt, a jeges hideget, a gonoszságokat, és a jóságot. Magad szakitsd le, a fáról a gyümölcsöt, és ne a zöldségesnél vedd meg! Micsoda marha nagy különbség! Minőségében, és izében! De, közben, megmarhat a kigyó, és a tövisek,összeszurkálnak, néha az elviselhetetlenségig!
Egyet, mást, másképp csinálnék. Az anyaság, és az örökös csavargás, nem egyeztethető össze. Lelkiismeretfurdalásom van miatta. Az éveket, nem lehet visszahozni.

Ezt valahogy mégsem tudnám felcserélni, egy unalmas házassággal. Akkor, inkább egyedül. Mindig, melléd szegődik egy darabon valaki, aki nem biztos, hogy hozzád való. Mint a " Caminón'', ez az én Caminóm.
És meg valami, a végsőkig megpróbáltam kitartani a partnerek mellet, egeszen addig, mig már elviselhetetlenné nem vált. Ne tessék azt képzelni, hogy nekem könnyű, mert van vér a pucámban. Azt hiszem, hogy sokkal nehezebb, mint gondolnánk!

Tuesday, November 24, 2009

Tegnap dübörgött a zene

A tegnap estém, egyszerűen fantasztikus volt! 1A- val voltam Marcus Miller koncerten a Pecsában. A pasi, New York-ban rendszeresen fellép az egyik leghiresebb Jazz Clubban, a Village- ben található ,Blue Note- ban. szomszedok voltunk, nagyon sokat találkoztunk, egymás szájában laktunk. Bulik is voltak, meg hétvégén együtt kerti sutesek, jószomszédi viszonyban voltunk.
A feleseg feltekeny volt,.Ezért, beszüntettem az átjárkálást, és csak egy- egy dvd- ért mentem át, amikor bizonyos autók, nem álltak a ház elött.



MARCUS MILLER (1959) zeneszerző-, producer-, basszusgitáros szupersztár, az amerikai fekete zene egyik legnagyobb csillaga. Mágikus tisztelet övezi jazz-, funk- és fusion körökben, - aki meghatározó szerepet tudott játszani Miles Davis utolsó éveiben, továbbá David Sanborn és Luther Vandross pályafutásában, - de jelentős hatással van napjaink olyan rap és hip-hop sztárjainak munkásságára is, mint Jay-Z, Dr. Dre, Eminem, Snoop Dogg, 50 Cent.


Monday, November 23, 2009

Már tudom

Szóval, már tudom, hogy mikor van jelenésem Tirolban. 7- én. Ma reggel, beszéltem velük telefonon. A tulaj csajjal, nagyon ''arany pofa'' volt, és rendkivül erős tiroli tajszólásban beszelt. Korrekt volt, és tényszerű.
Örülök. Ha, valaki útálja az új munkahelyeket, az én vagyok. Még abban az esetben is, ha értek a munkámhoz. Hiszen, nem ismernek, és árgus szemekkel figyelik minden lépésedet.
Az első 2- 3 hét, útálatos. De, ez van. Idétlen vigyorgas, small talk, biztos helyzet felismerés, tudás. Aztán, túl leszünk rajta.
Csak abbol kell kiindulni, hogy a vendégek jolérezni mennek magukat, és jól is érzik magukat. Nekem, az a feladatom, hogy ezt biztositsam, illetve, a szemem mindenen ott legyen, és az alámrendelt pincéreket, jól irányitsam, anélkül, hogy útáljanak. Ez nagyjábol a pályafutásom alatt sikerült is, persze nem szerethet mindenki.
A további gondolataimat, megirom reggel.

Sunday, November 22, 2009

Mennek a napok,

Nagyon örülök neki, es valóban száguldanak! Valahogy érzem, hogy jó dolgom lesz, és jól fogom érezni magam. Furcsa egy szerzet vagyok en is! Nagyon vagyom rá, hiába beszélek össze- vissza, hogy valaki tényleg, úgy igazán mellettem legyen, most örülök, hogy egyedül vagyok. Nagyok a sebek rajtam, még úgy is, hogy látszólag jól vagyok, és valóban nagy hátizsákot cipelek. Valahogy, le kellene tennem.

Talán, egy dologban igaza van, nem kellene ennyit gondolkozni. De, az sajnos nem megy!
Ami pedig New York City-t illeti, mindig az abszolút város marad számomra. Nagyon ismerem is. Úgy sehol nem tud fújni a szél, de úgy, hogy azt gondolod, a következő sarkot nem éred el, kozben meghalsz. És, nem tud ugy sütni a nap, a lányom, a sajat bőrén érezte, és úgy szakadni az eső. A legek városa, mondom ezt úgy, hogy nem volt konnyű az út.
Van, akire negativan hat, valaki meg beleszeret egészen. Ezt hivják, egy életre szóló szerelemnek. Egyszerúen, nem tudtam elkepzelni, még röviddel ezelött sem, hogy elhagyom. Hiányzik, és hianyoznak az illatok is. a zaj, és az összes őrült is az utcan, hianyzik a sok gyaloglás, a bűzölgő hahali meet árusok, a reggeli szaladós káve, ami semmivel nem téveszthető össze, cinnamon rollal, a tömeg, az őrület, a zenészek, a Washington Square, a Village, Spring Street, China town, Peer 17, a könyves boltok, a Tredler boltok. Az elegans East Side, ahol elég hosszú ideig laktam, éjjel ugyanolyan zajszinttel, mint nappal, az állando szirénak, a West Side. A Lower, es az Upper, a Subway, a Central Park, a Time Square, amire még 3 év utan is úgy néztem, mint a frissen érkezett túrista. és ugy ahogy van, az egesz Manhattan, az örökké lüktető ritmusával, és őrületével együtt. És a gondolatok, miközben ott élsz, és teszed a dolgod, mit csinalhat most Sz.??? Mit csinál a lányom? Hiányzik. Anyám, apám?? Közben csörög a telefonod, kávé a kezedben, visszajárót veszed el, hónod alatt a New York Post, és megy az élet. Még Bronx is hiányzik.
Ez, nem nosztalgia, ez szerelem.
A másik blogomban az utobbi időben, erről nem irtam, és nem azért mert nem hiányzik, hanem azért, mert nem akartam, hogy cenzúra alá essen. Mert, van aki azt gondolja, hogy ez csak vele, általa működik. Pedig, mekkorát téved!
Meg is mondtam neki.
Igen, megváltoztam a város által, totálisan, pedig máshol is éltem eleget. Belémivódott, felszivódott. Living New York never easy!!
Ezt, csak az értheti, aki ott él, és megszokta, és részt vesz az ottani életben. Kicsit belehaltam a hiányába! Azt is tudom, hogy nem vagyok normális!

Friday, November 20, 2009

Nem,

bolondultam meg, csak a blog átkoltoztetésénel nem akartam, hogy elvesszenek irasok, erősen szelektáltam. A szomorú felyezeteket, nem akartam itt latni, ezért a nem mindig időrendi, és káoszos elrendezés.
A másik blogomat, kiüritettem, és bezártam, csak egyetlen irás láthato, az ok, amiért be kellett zármom. A fene nagy jóindulatom miatt, mert megadtam az elérhetőségét. Megigérte, csak olvasni fogja, érdekli, mi történik velem.
Én, meg a barom, ismerem, és megis belemegyek!
Na, jó a téma lezárva.
Más. Most, nem konkrétan egy személyrol szeretnék irni, hanem, egy bizonyos fajta párkapcsolatokról, ugy globálisan, vagy nem is, hanem konkrétan egy párról. A párkapcsolatok minősége, es ugye az eggyüttélés, vagy nem, tudjuk baromira különbözik. Ezt, nem is szándékozom különösebben taglalni.
De, Vannak bizonyos helyzetek, amikor az elszakadas, csak latszólagos, mert mindkét fél, ragaszkodik a másikhoz, ezért, vagy azért. Külön költöztek. Az egyik kényelemből talan, a másik meg megszokásbol, vagy igazi ragaszkodásbol. És, baromira megvan magyarázva a dolog. Első pillantásra, úgy néz ki, mintha aláirták volna a függetlenségi nyilatkozatot. Pedig, egy fraszt! Szépen, személyre szabva, akkurátosan. (palyát tévesztettem, tudom) A pasinak a függetlensége, a nőnek az az igénye, hogy ezt a pasit nem veszitette el, gondoskodik róla, és szereti. Itt, most minőségi emberekről beszélünk, szellemi nivó, tapasztalat, intelligencia, tolerancia, megjelenés. Igy, együtt.
Igy, mindkét félnek megvan az illúziója, főleg a pasinak, mert mindig nagy szerepet játszottak a nők, de azért a minőség nem kerüli el a figyelmét, ahhoz ragaszkodik. Ugyanis, abból nem sok van. Van Márainak egy idevágo idézete, nem tudom pontosan, de valahogy igy szol,- Az emlékeimben, csak kezek- labak- nói testek, de arc, csak egynéhanyhoz tartozik.-
Amikor, először talalkoztam vele, most, akkor meg elhittem, a függetlenséget, de a második beszélgetésnel, világos volt, mint a nap, hogy ez azért nem egészen fedi a valóságot. Hangsúlyozni kivánom, hogy semmi közöm hozzá, és kivulálló vagyok, de a szemem nyitva van.
(bocsánat, de még mindig kinlódok az ékezetekkel, és az irás sebessége is jelentősen lecsökkent, az agyamat, nem tudja követni)
A pasit, még mindig imádom, binded by the Sun Everlast!

Ez sem jott át, beteszem.

Nem mintha érdekelne, de ezt is én irtam, és megkockáztatom, hogy már értek hozzá!

Valaki, az oldalrol hianyolta a velemenyem bovebb kifejteset, ami John Biro festeszetet illeti. Megjegyzem, ami lathato az oldalon, jobbara ugyesen megoldott abrazolasmod! Jol ismerem a muveszetet, es ot magat is!
Napok ota keszulok irni egy postot, arrol, hogy a muveszetben, a meztelenseg, ne adj isten, a noi test rejtelmei abrazolhatok-e vagy sem! Nos, en azt hiszem, hogy az egyik kommentemben, hirtelen, Michelangelo Davidjat hoztam fel, mert az jutott eszembe. Belatom, gyenge pelda volt. Az "ostoba" szot, pedig kenytelen voltam hasznalni, mert ugyan akadnak itt nagyszeru festok, de muveszettortenetbol (sajnalom, hogy ezt a szot kell megint hasznalnom) "gyenge" a tudas, a tajekozottsagrol mar nem is szolok. Azt hiszem, hogy ha valaki muvesznek nevezi magat, nem artana korulnezni a tortenelmi palettan is, (kulonos tekintettel a festeszetre), nem csak a festo palettan. Az izlesekrol, nem beszelek, mert az termeszetesen kinek- kinek a maga dolga. Van nekem egy nagyon jo baratom, foglalkozasa szerint antropologus, Bazelban. Az o falan lattam, eredeti Picasso skiccet. Egy aukcion vasarolta. A kep egy szettart labu holgyet abrazolt, maga a noi test, nagyon elnagyolt, de meglehetosen kidolgozott noi nemi szervvel. Azonban, nem osszehasonlithato a nappalija, egy autoszerelo muhely olcso meztelen nok gyakran pornografikus fotoit abrazolo naptar latvanyaval.
Emlithetnem, Egon Shiele "Szerelem es halal" cimu kiallitasat, az amsterdami Van Gogh muzeumban 2005- ben. Egon Shiele, Gustav Klimt tanitvanya volt, ugye ot mindenki jol ismeri. (legalabbis, en ugy gondolom, ezen az oldalon) 1918- ban, alig 28 evesen elhunyt osztrak expresszionista festomuvesz
A festmenyei központjaban a testiseg, a festmenyek fektelen erotikaja all: vorosre festett szemermu kislany, parok szeretkezes utan, maszturbalast abrazolo onarckep. A polgari Ausztriat a maga idejeben megdobbentette Schiele stilusa, a muvesznek 1912-ben 24 napot kozszemeremsertes cimen bortonben kellett toltenie. A becsi Albertina altal szervezett kiallítason 80 festmeny, pasztellkep, portre és csendelet lathato, kepet adva munkassaganak mas teruleteirol is. Mindazonaltal a legmegragadobb kepek a testeket abrazoljak, a sajatjat, az utcagyerekeket, szeretojeet, Wallyet és feleségeet, Edithet, kishugaet, Gertiet. "Schiele muveszi fegyverkent hasznalta a szexet" - jelentette ki John Leighton, a Van Gogh muzeum igazgatoja.
Schiele testisege inditotta arra a muzeumot, hogy a kiallitas idotartamara hetvegenkent, egy-egy modern tanccsoportot leptessen fel a termekben, a kepek kozott, hogy tancukkal mintegy megelevenitsek a festo erotikus muveszetet, termeszetesen meztelenul. Sot, maganak Klimtnek is vannak festmenyei, amin ki-ki villannak a no rejtett zugai.

Az ujkori europai festomuveszet azzal fedezi fel az erotikat, hogy az erotikus testet a latas targyava teszi. A latas viszont nem minden, a test pedig eppen hogy nem vizualis kerdes. A vizualitas akkor valik egyre fontosabba, amikor a muveszetben egyre szigorúbb tabu ala kerül a masik test megerintese es erinthetove tetele, es egyre inkabb helyettesítik a latas kompenzatorikus folstilizalasaval. Erotikusan megfesteni egy testet, peldaul egy noi aktot, az erotikus pillantas megszervezeserol szol, arrol, hogyan kell egy not ugy megfesteni, hogy a nezoi tekintet erotikus testkent eszlelje, és ne csak meztelenkent. Ehhez a tekintet jatekat kell eloidezni, ami jellemzo az ujkori europai festeszetre. Idonkent, a nemi szerv is elobukkan.

Menjunk vissza meg korabbra. Az egyhazon belul mar Michelangelo Utolso itelete is nagy port kavart, a freskon szereplo szentek és elkarhozottak nemi szerveinek szemermetlen, anatomiai érdeklodessel törtenő abrazolasa miatt. IV. Pál papa elrendelte ezek elfedeset. Caravaggio 1605-ben festett A Szuz halala oltarkepet azért tavolítottak el a romai Santa Maria della Scala egyik kapolnajabol, mert modellkent allitolag egy kozonseges utcalany holtteste szolgalt. Peldakat azonban akar a kozelmultbol is hozhatunk: eleg Hermann Nitsch, vagy Andres Serrano és Robert Mapplethorpe kiallitasaira gondolnunk.
Remelem, hogy nem sertettem senki erzelemvilagat a muveszettel kapcsolatban. Es, abszolut semmi kifogasom a csendeletek, gemeskutak, vitorlasok, tajkepek ellen, de el kell ismerni, hogy a muveszetben jelen van ez is. John Biro muveszeteben, a noi test, mint akt, de talalunk ferfi aktot is, visszatero motivum, es idonkent kivillan itt is a rejtett zug. Egyszeruen, hozzatarozik az emberhez, es mint fentebb vazoltam, nem uj jelenseg.
Ja, es meg valami, John Biro festmenyei kozul, magasan a Chestnut Sky (mindketto) a legnezettebb, es a legnagyobb erdeklodest kivalto festmenye. Az, hogy negativ, vagy pozitiv az mindegy. De, aki a legjobban kiabal, az a leggyanusabb!!

Ujabb költözés!

Sajnos, megtettem, hogy újra koltöznom kellett.
Csak, azért, mert valaki nem fér a bőrébe, es rágalmaz. Nem képes felfogni, hogy ennek a fejezetnek vége van!
Kicsit összekeveredett, de nem baj! A lényeg, hogy nem tud zaklatni!

Escape from Budapest


Lily, kapott egy meghivot egy performansszal egybekotott, underground kepzomuveszeti kiallitas megnyitojara. Egy muveszeti oldalrol kapta. Lily tenyleg nem tudta mire velni, mert nem fest, nem tancol, es tulajdonkeppen semmi koze a dologhoz, o maga nem muvesz. A meghivo muvesz, ertelmesnek talalta a Lily hozzaszolasait, es egyetlen hosszabb lelegzetu bejegyzeset, egy bizonyos oldalon. Aztan, a helyszin, es a tema is kivancsiva tette, egykori csepeli Ganz Vas,es Gepgyar, "C" epulet, "Decadence, Escape from Budapest". Csak meghivott vendegek reszere, a kiallitas, zartkoru.
Aztan, tovabb gondolkozott. Ismeri azt a pasast, aki a rendszervaltas utan, megvette, a gyarepuleteket, szorostul- borostul, a kimustralt, gepekkel, teljes berendezessel egyutt, szinte semmiert. Aztan berbeadta, mindenfele vallalkozasoknak. Azelott, egy budapesti ejszakai bart mukodtetett. Eszebe jutott, hogy a nagyapja valamikor ott volt martinasz. Aztan, arra gondolt, hogy talan a lanya erdekesnek talalna, ha latna egy ilyet. Lily egyebkent imadja a gyarepuleteket, van egy fillingje, es femszaguak. Meg, akkor is, ha mar evek ota uresek.
Megbeszeltek, elmennek. Lily lanya, fest, rajzol, es mar egeszen kulonleges ekszereket gyart.
Lily, nem sokat spekulalt, mit vegyen fel. Bornadrag, body fole egy pulcsi, borjako, magassarku,. A lanya, amugy is extrem, jo parost alakitanak. A parkoloban, meregdraga autok.
A bejaratnal, 2 oriasi faklya, nagydarab kopaszra borotvalt alakok, pittbull kutyakkal. (azt hitte, hogy ez a fajta tekintely fitogtatas, mar kiment a divatbol)
Lily, a festo nevet mondta, meg a kinyomtatott meghivot kibanyaszta a zsebebol. Az egyik beszolt radion valakinek, aki zold utat adott.
Bent, mindenutt faklyak, rengeteg gyertya, hatalmas gyarcsarnok. Eltartott egy darabig, mig megszokta a szeme, a derengest. A falakon, oriasi olajfestmenyek. Uralkodo szinek voros, szurke, fekete. Temajaban, jobbara szenvedo testek, verzo sebek. Lily arra gondolt, hogy valoszinuleg a Halloween, es a haldoklo magyar tarsadalom abrazolasa, a feliratok a kepeken belefestve, jobbara erre utaltak. A ket vilag kozott rekedt testek, lelkek, vagy a tarsadalom kepekben. A zene, halk underground, es gothic elemekkel vegyes.
A kozonseg, eklektikus, Lilynek nevetnie kellett, de nem tette, csak mosolygott. Ismeros volt a szituacio, tipikus ujgazdag szindroma, egyes jelenlevok megilletodott, fontos arckifejezesebol, draga, am nem passzolo ruhazatukbol, vilagosan latszott. Lanya nem szolt, csak figyelt. A kombinepantos lurex estelyi, punk, es a gothic kozott, minden jelen volt. Kimondottan hideg volt, latszott a lehellet. Az egyik sarokban, a bufe, gorkorcsolyas lanyok szurke, kezes- labasban, szurkere sminkelve, hoztak- vittek a talcakat italokkal, jobbara pezsgovel, szendvics, pogacsa. Az asztalok, es a szekek, valoszinu a gyarepulet egykori tartozekai voltak. Oriasi tepett, draperiak logtak a mennyezetrol, a gyertyak fenyenel erdekes hatast keltve. Kozepen, oriasi szabadonhagyott terulet, semmi faxni, egy mikrofon. Ket marcona kopasz, pittbullokkal, megallt a mikrofon jobb, es baloldalan, majd maga a muvesz lepett ki a sotetbol, megall kisse a hatterben. Hatasvadasz modon, zene halkul, elolep, egy kover pasi, kifogastalan szmokingban, megszolal, hosszu szuneteket hagyva, mondandoja kozott, es bemutatja a tisztelt egybegyulteknek a muveszt, tovabba, o rendezte az esemenyt. Lilynek olyan erzese volt, mintha gyakorolta volna a tukor elott.
Meselt, a muveszeterol, pontosabban, ezekrol az alkotasokrol. Jol sejtette, a magyar tarsadalom haldoklasa a tema. De, megsem allt ossze a kep. Armani, Boss oltonyok, a nokon kilo arany, parkoloban draga autok. Ez, nem a munkasosztaly, es nem igazi underground. Ez egy csinalmany, unatkozo gazdagoknak, akik meghivtak a esemenyre egy- egy erdekes arcot.
Es ekkor, megjelent egy tancosokbol allo csoport, profi tancosok, szurke, foszladozo testhezallo, overallban, mint a draperiak. Erdekes hatasa volt. Kozben Lily azon gondolkozott, hogy ez egy masik arca a festonek. Ez, az eladhato arca, erre van kereslet valoszinu. Ebben a kozegben.
Lily lanya, odament kesobb a muveszhez, a muvesz ur, odajott az asztalukhoz, bemutatkoztak, hiszen szemelyesen meg soha nem talalkoztak. Megkoszonte a jelenletuket. Lily lanyat, szinten ismeri az oldalrol. A lanyt, szemtelen fiatalsaga, es kimeletlen oszintesege, felhatalmazta a kerdesre, amit Lily szerint, vagy csak egy gyerek, vagy csak a nagyon oregek tehetnek fel,
- Mondja muvesz ur? Azon a bizonyos muveszeti oldalon, miert nem lathatoak ezek a kepek? Kivernek a fodhozragadt kispolgari szemlelokben Magyarorszagon a biztositekot? - a muvesz, nyel es hallgat, majd mosolyogva azt mondja,
- Ezek a kepek, nem a nagykozonsegnek keszultek. Ezek, megrendelesre keszultek!-
- Oh!- mondja a lany, es mosolyog. Lily latja a lanyanak a szemeben a vilagos kepletet, a gyertyak fenyeben, a kulonos szemtelen csillogast, mint amikor keszul egy ujabb kerdesre, de megsem teszi. Lily hallja a lanya belso hangjat, - Nyamvadt egy ficko vagy, prosti vagy!
A lany felpattan, - Jo ez a tepertos pogi!- es mar ott sincs.
Lilynek feltunt, hogy a pasi tudataban van, a - jopasivagyok, es tudok rola- szindromanak, amivel altalaban, a jopasik tudataban vannak. Es, figyel. A muvesszel parolazo parok, valtanak egy par mondatot, a ferj szopogatja a pezsgot, a nonek a muvesz hosszasan nez a szemebe, es viszont, szorongatja a kezet, joval hosszabb ideig, mint az indokolt lenne, hajlong.
A lany, tele pogival a szajaban, megszolal, - Nem tudom, hogy vagy vele mama, de en megittam egy par pohar pezsgot, ettem egy par pogit, nem megyunk? Utalom a sznobokat! -
Lilynek, meg kihult mar a teaja, - Mehetunk!-
Tavoznak, a kocsiban jokat nevetnek, es az alma tenyleg nem esik messze a fatol, fergeteges jokedvuk kerekedik, a lany eltulozva utanozza a tortenteket. Es majdnem ugyanazt vette eszre, mint az anyja. Lily azt mondja a lanyanak, tulajdonkeppen lattad, az en motivacios levelemet? Lattad, az oneletrajzomat?? Az nem prostitucio?
De, mondja a lany, az is az, de nem ennyire!! Rohognek.

Thursday, November 19, 2009

Nagyon szomoru vagyok!

Keresgeles utan, megtalaltam, azt a funkciót, amirol hallottam, hogy létezik, de nem forditottam, különosebb figyelmet!! Ettól a naptól fogva, csak attol fogok levelet kapni, aki nem bant!
Ezeket, a rágalmakat, kikérem magamnak!! Senki blogjaba, nem nyúlok bele! Nincs se kedvem, sem érdekem, sem jogom hozzá! Arra, meg már nem emlékszem, hogy csináltam azelött. Milyen jelszó, stb. Ez a rágalom, engem, már nem elöször ér, és már nagyon unom!
Nem átrana kicsit ekgondolkozni a rágalmakon! Hogy jövök en ahhoz, hogy belenyúljak, mas dolgaiba!! ?????? Milyen rosszul ismer ez az ember engem!! Aztan, beleneztem, most a blogba, ott semmi változást nem látok!! Nem tudom, mi a rágalom célja?
Baromi sok kárt okozott nekem, legalább tessek engem békén hagyni! Akkor kellett volna gondolkozni, amikor ott volt az ideje. Ez a hajo, már elúszott!
Kultúr ember módján, nehéz viselkedni??????? Én, nem bantottam senkit, és nincs is szándékomban!!!!

Wednesday, November 18, 2009

Kisanyám!

Nem nézeget hatra, csak elóre! Kapja össze magát, és nem rinyál, mert az nem viszi előre a szekeret! Gyia- gyia kislány, ne hagyd magad! Nincs szentimentalizmus, és önsajnálat!
Keménység van, és nincs mese, nem hagyod magad! És főleg, nem gondolkozik!
Nincs min! Lejátszott partikon pláne nem! Önző, moslék módon, puszta önvédelemból.
A cél lebegjen a szemed elött, és az út, ami elötted van!

Egy kicsit meghaltam!

Nem érzem jol magam, sem fizikailag, sem pedig lelkileg. Persze van előzménye. Egy rakás pocsékság, és megtudtam olyan dolgokat,amit sejtettem, de nem akartam észrevenni!
Lehet, hogy hozzájárul az influ ellen való oltas is, amit még soha nem kaptam.
Most, épp gyenge vagyok, erőtlen, és kiégett, Nagyon szomorú is!
De, tudom, hogy 10 nap, és egesz más dolgok kerülnek előtérbe. Újra, használok egy nyelvet, napi szinten, amit nagyon szeretek! Erről, azt hiszem, még nem is irtam. Talán, még magam sem tudtam róla.
Arról, meg már lemondtam, hogy egy olyan társat találok, aki engem is megérdemel, értékel. Nem, arról van szó, hogy felértékelem magam. Nem!
Csak, tisztában vagyok, az értékeimmel!
Ez, nem uj, hanem a regi, a hatam mogott hagyott dolgokra vonatkozik. Konkrétan John-ra.

Sunday, November 15, 2009

Érdekes!

A gyűrű, egeszen egyszerúen, az ajto mögött volt!! Nem szeretek, csukott ajtónál aludni. Reggel, csodák csodája, kek volt az eg, es világosabb volt, mint egyébkent, és egyszerúen, rámcsillogott. Rögtön tudtam, hogy megvan' Úgy örultem neki, mintha most kaptam volna'
Ezekkel, a dolgokkal, úgy vagyok, hogy ha el lell vesznie, mert nem akar hozzám tartozni, akkor ugy legyen! Akkor, el kell vesznie! Ami, hozzám tartozik, az ugyis marad!
Más. A családi osszejövetel, rendkivül érdekesre sikeredett. Mondhatnám úgy is, hogy keser édes volt! A bátyám születésnapja volt. Egy masik regi, 1997 es születésnap videója került elő. Körülbelül, ugyanazok a szúknek nevezett családtagok vettek részt rajta. 3 an, mar nincsenek az elők sorában. A nagybátyám, anyámék unokatestvére, és Gy.
A lányom, még csak 8 éves a felvételen, A Dani unokaöcsém, 4. Mi, meg valahogy, nagyon fiatalok vagyunk! Apám, ugy nézett ki, mint Roger Moore. Anyám, még barna hajjal. Gy. is önfeledten vigyorog, akkor még nem volt 1oo kg, csak 7o. Én, természetesen gyönyörű vagyok! Olyan szomorkás lett a hangulatom, pedig a beszólásokon, jókat nevettünk! Olyan melankólia szállt meg hazafelé az úton, hogy hihetetlen' Rányomta bélyegét az egesz további estémre. Azóta, annyi minden történt! Annyi mindent másképp csinálnek' És, mégis száguld az idó! Honnan jön, és hová tart?? Közben, a gyerekek felnőnek, és partnerekké válnak számunkra. Mi, meg használódunk! Legszivesebben, ekezdenél kiabálni! Én, ezt nem akarom! Mi történik? Álljatok meg! Ki karok szállni!
Szóba kerül az is, hogy öregszünk! Kicsoda ÉN? Szó sem lehet róla! Komoly lelki gondot okoz. Pszihés gondot! Szembe kell nézni vele! De, nem konnyű annak, aki 38 évesen, még a 2o éveseket is maga mögé utasitotta, a puszta megjelenésével!
Ez az igazság, és én, ennek abszolút a tudatában voltam! Ajaj!

Újra kell tanulnom irni!

Hosszú i-m, nincs, de a többi ékezetes, és ugy irok, hogy gondolkoznom kell, és néznem meredten a tasztatúrát! Más jelek is, máshova kerültek. Ez, még csak hagyján, de pár mondat leirása is, gondot okoz egyenlőre! Igyekszem, megtanulni.Lassan haladok vele.Annyira elszoktam tőle, mint ahogy más dolgoktól is.
Egygszerűen, újra kell tanulnom az iráast. Végül is, a magyar nyelvben, ékezetek vannak. Szeretném használni őket. Kézzel, szinte soha, semmit nem irok!
Szóval, mostantól ékezettel!
Ja, és még valami, meglett a gyűrűm!

Saturday, November 14, 2009

A kislanyom,

****** Helyesbites' A szórólap hátulján, a jobb sarokban, rajta van, a lányom neve, Kornera a műveszneve. Nagyban látszik., ha rákattintunk a képre. Nem láttuk!
tapasztalatlansaga miatt, neha belefut bakikba! A pasi, aki felhasznalta a szorolapjahoz a kepet, kert ugyan engedelyt ra. De, nem tuntette fel, ki az aki a kepet alotta. Pedig, a forrast fel kell tuntetni! Kulonben "plagiumnak" szamit a dolog! Atalkitotta, de akkor is! Az alabbi az eredeti.



Az atalakitott eleje,


ez pedig a hatulja!

Komoly levelezolap vastagsagu szorolap! A kepekre kattintva kijon nagyban, es egyik oldalon sincs feltuntetve, ki csinalta !!Ez, nem fer!!!

Friday, November 13, 2009

Utazas

Ezt be kellett tennem. Aquarius es az utazas!

Az asztrológia szerint viselkedésünket, életvezetésünket befolyásolják a csillagok, különösen az, hogy melyik jegyben születtünk. Nincs ez másképp akkor sem, ha útra kelünk. Más elképzelései vannak a vakáció eltöltéséről egy Kosnak, mint egy Bikának vagy egy Ráknak.

A Vízöntő jegy képviselőire jellemző a különcség. Sokszor olyan helyeket keresnek fel, amelyek nem divatosak, vagy nem ismertek. A Vízöntő olyan közeget keres, ahol a saját elképzelései szerint vakációzhat, a szokatlan, a különleges vonzza. Számára elsõsorban nem is a helyszín, hanem annak lakói érdekesek.

Nehezére esik sokáig egy helyben maradni, szereti a változatosságot. Kíváncsisága kizárja, hogy minden évben ugyanott töltse el szabadságát. Nem törekszik a luxusra, de kifogása sincs ellene. Útitársként nagyon szórakoztató, de néha kissé idegesítő is, mert túlságosan független és kiszámíthatatlan. Ötletgazdagsága ugyanakkor erőssége is, aki pedig kedveli a meglepetéseket, az jól fogja magát érezni egy Vízöntővel.

A Vízöntõ jegyhez tartozó országok: Oroszország, Románia, Moldva, Baltikum, Olaszország, Maldív-szigetek, Svédország, Lengyelország, Abesszínia, Etiópia, Izrael, Irán, Ibiza, Dél-Afrika, USA

A Vízöntõ jegyhez tartozó városok: Berlin, Hamburg, Bréma, Salzburg, Pisa, Los Angeles, Brighton, London, Moszkva, Szentpétervár, Amszterdam, San Francisco

Valaki felbukkant, akit regen lattam,

es nem is fogom! Persze, nem szemelyesen. Azt sem tudja, hogy itthon vagyok. Neki szol a dal, es nem is tud rola! De, nem ohajtok talalkozni vele, mert ferfibol van! Ma, jottem haza a kocsiban es egyszercsak hallottam a radioban veletlenul, es nagyon passzol a szoveg!

Liberalis

"A liberalizmus, mas neven szabadelvuseg, gondolatok szeles spektruman alapulo eszmerendszer, amelyek kozos vonasa, hogy az egyen szabadsagat jelolik meg, mint legfontosabb politikai celt."- Mi mas lennek, ha nem ez! Izig, verig Vizonto!
Nemkem, mindegy, hogy valaki kinai, neger, cigany, maori, timbukta, zsido, vagy akarmi! Amig, nem rug belem, emberszamba veszem!
Persze, nem azt mondom, hogy szivesen osszejarnek egyes nepcsoportokkal a szabadidomben, de tiszteletben tartom, a vallasukat, kulturajukat. Egy dolgot nem szeretek, a tulzasokat, mint peldaul, ha ram akarjak eroszakolni, sajat nezeteiket, mint egyedul udvozito gondolatokat, kulturalis szokasokat. Senki kedveert, nem ternek at, semmilyen vallasra, meg katolikus sem vagyok, megis szoktam imatkozni, hiszen egy isten van. Ha, beterek egy templomba, legyen az katolikus, vagy buddhista. (mondjuk, a buddhizmus mas teszta, ok nem az istent tisztelik, az inkabb, egy eletforma, hiszen isten bennunk van) Mindenki ugy imatkozik, vagy nem, ahogy akar. Semmi bajom az ateistakkal, de azokhoz sem tartozom. Mint mar emlitettem, a hivo- ateista- buddhista mezsgyen vagyok.
Mondjuk, ha ulok egy rendeloben, es egy nepes ciganycsalad purdeja dobal, kiflivel, hangot adok neki, hogy alljon meg a menet. Azzal is tisztaban vagyok, hogy nem egyszeru rajuk szolni. Szoval, ha lehet kikerulom oket! A kopaszsag ellen sincs kifogasom, es a tetovalas ellen sem, nekem is van, a rasztaval ugyanez a helyzet, es a kakastarej sem veri ki nalam a biztositekot! A szinpompa sem!
De, semmikeppen nem akarok, nepet irtani, es drukkolni azoknak, akik ezt teszik!! Semmilyen szinten! Mindenki, ugy el, ahogy neki tetszik! Ettol szines, es szep a vilag!
Errol ugyan mar irtam, de ujra meg kellett irnom!

Thursday, November 12, 2009

Erdekes

Beszelgetni jarok, egy orvoshoz. Eloszor, a lanyommal voltam nala, konzultacion, aztan egyedul, aztan megint egyedul, es beszelgetunk. Az ajto elott, ul egy rakas ember,var a sorara, mi meg beszelgetunk. A beszelgeteseket, ugy hivja kontroll, de semmi kontroll, mi beszelgetunk.
Legutobb, egy rakas ember ult a folyoson, en is kozottuk, ahogy megjott, meglatott, azonnal behivott, es csak beszelgettunk. Mindenrol! A szakterulete, plasztikai sebesz. Ezt a reszet kibeszeltuk a dolgoknak, most a szemuvegrol beszeltunk, meg Tirolrol, meg a Spa kezelesekrol, meg hogy 4 eve nem volt szabadsagon. Kibeszeltuk a Kes Alatt cimu kedvenc sorozatomat is, kiderult, o is nezi. Aztan arrol, hogy volt Irak- ban, es osszeegett embereket operalt, napi 24 oran keresztul. A nok, meg varnak a folyoson!
Szimpatikus, ennyi az egesz, es azt gondolom, hogy en is, az lehetek neki. Nem csinalt rajtam semmit tulajdonkeppen. Azt mondja, erzi rajtam, hogy utalom a pasikat. Mondom neki, futofenykent ki van irva a homlokomra? Nem, mondja, de a legcsekelyebb kacersagot sem erez rajtam, mert szinte csak nokkel van dolga, es a nok a kedvenc zoldsegesukkel is kacerkodnak, nemhogy a plasztikai sebeszukkel, es altalaban kizarolag olyan nokkel, akik hiusagbol fordulnak hozza. En, meg azt erzem rajta, hogy nem akar semmit tolem, megis szeret velem beszelgetni. En sem tole, illetve, majd jovore. De, nem mint pasitol, hanem mint orvostol. Vicces nem?
Az asszisztens szokott felhivni, hogy varja a doktor ur, ekkor es ekkor, ha onnek is megfelel, kontrollra jojjon be. Ne a Viranyos utra, a maganklinikara, hanem az Istvanba. Az kozel van maganak.

Remalom, ugyanaznap ejjel!

Ott, tartottam, hogy kerestem a gyurumet, de aznap atmentem a noveremhez, mert mondta, hogy van egy rakas gyapju fonala! 5 kototuje is, es ez az anyanke, de ki akarta dobni. Eso szakad! Kikutattuk az egesz lakast, nem emlekezett, hova pakolta. Pincetol, a szekrenyek tetejeig mindent. Megvan, vissza haza. Eso szakad!
Aztan, eszrevettem, a gyurum hianyat, majd kereses, aztan be a kocsiba, vissza a noveremhez, ujra atkutatunk mindent, semmi, vissza haza. Kereses, elemlampa, feladas. Nem idegesitem magam rajta, elveszett, kesz!
Lefekudtem aludni, 11 ora korul. Egyszercsak, arra ebredek, hogy hallom, - Iren!- Azt hittem, almodok, erre megint hallom, -Iren!- elhalo hangon! Akkor realizalodott bennem, hogy nem almodom, apam szolitgatja anyamat. En, mindente felebredek!
Uccu neki, lerohanok, a lanyom, (nem volt itthon), be apam szobajaba! Villany fel, es latom, hogy apam, fekszik a foldon, utcai ruhaban, felborogatva a szekek, szeme homalyos, es osszehanyta magat! Bele telt, legalabb 1 percbe, mire felfogtam, mit latok! Hajnali 4- kor!
Olyan deja vu erzesem volt, de nem hittem a szememnek! Az elso gondolatom, az volt, hogy elment ejjel mulatni, es berugott! A masodik az, hogy kizart, az en apam, 84 eves, es meg eleteben nem ment mulatozni, es piazni!
Riasztottam anyamat, szolongattuk, es probaltuk feltenni az agyra! 90 kg- os pacak, 183 cm magas. A probalkozas remenytelen. Kozben, joparszor elkuldott bennunket, melegebb eghajletra szokasa szerint! Persze, mi ezzel nem torodtunk, szokasunk szerint!
Mondom anyamnak, azonnal mentot hivni, nincs maganal, es csak azt mondta, a labait nem birja mozditani, es fazik! Oldalara forditottam, meg ne fulladjon a hanyastol! Ki tudja, miota fekudt a foldon, ruhaban, mi mindannyian elmentunk aludni! Anyammal egyutt neztek a Tv- t, majd anyam elment aludni, a sajat szobajaba!
A mentok megjottek, es en ott alltam, anyammal egyutt egyszal hanyasos pizsamaban! Bevittek a korhazba, kozoltek hogy nagyon dehidratalt,(vizhianyos) kapott 3 sooldatos infuziot, mi meg ultunk a folyoson! Hajnali 5- tol. Anyammmal, se egy kavet, semmit nem tudtunk inni, mert ugy elszaladtunk, hogy egy fia filler nem volt nalunk! Halalra remultunk! Az eso, persze tovabb szakadt.
A doktornonek, teljesen vilagos valaszokat adott a kerdesekre, majd visszatert bele az elet. De, en nem tudtam volna kocsival hazahozni, mert a kocsiig a hatamon, nem tudom elcipelni! Nekem, haza kellett mennem, mert kontrollra kellett mennem, az orvoshoz.
Igy, hazahoztam anyamat, ittunk kavet, penzt vettunk magunkhoz, vissza a korhazba, en elhuztam az orvoshoz, majd felhivtam anyamat, mi a helyzet. Anyam mondta, gyere haza, mert a mentok hazahozzak delutan, es mar o is otthon van!
A hanyast, az okozta, hogy semmi folyadekot nem iszik, pedig literszam van a hazban, asvanyviz, tea stb.
Igy jartunk tegnap. Most itthon van, es olyan jol, hogy mar eleg nagy a hangja, dirigal, de ezt jobban szeretjuk, mint amikor csendben van! Kontrollalni kell teljes mertekben.
Atoltozik-e, tisztalkodik- e , iszik- e eleg folyadekot, eszik- e eleget!
Nagyon megijedtunk!

Tuesday, November 10, 2009

Na, a mai napon a hab a tortan!

Egyszercsk, ranezek a kezemre! Es, elakad a lelegzetem. nincs a kedvenc gyurum az ujjamon!
A kedvencem, 4 lepoard van, vagyis inkabb vot, korbe 1 pontos gyemantokkal!! Jo nehez, kb 14 gr. Abszolut kedvencem volt! , nem azert, mert tole kaptam, hanem a gyuru miatt!! Most, hogy lefogytam, a lotyogott az ujjamon. Mar, 2 alkalommal elveszitettem, es megkerult, a 10 ev alatt! A harmadik a necces! Elkepzelesem nincs, hol hagyhattam el, es mikor!
Ez csak egy gyuru, megis bant, mert nagyon szerettem.
Van egy idevonatkozo idezet, de sjanos nem vagyok jo mufordito.

" Man muss nie verzweifeln wenn einem etwas verloren geht,
ein Mensch, oder eine Freude, oder ein Gluck. Es kommt,
alles noch herrlicher zuruck. Was abfallen muss,
fallt ab, was zu uns gehort bleibt"
( Reiner Maria Rilke )

Ide szulettem, de nem ide szol a jegyem! Igen, elso szam, elso szemely!

Amikor, ilyen megnyilvanulasokkal talalom magam szemben, mint a muveszeti oldalon is, akkor komolyan gondolkodoba esek!! Milyen orszag ez?? Cenzura, es a pocsok!
Most volt alkalmam sokat, es kimeritoen beszelni errol a lanyommal, es o sem akar itt maradni. Vegulis kiderult! Azt is megmondom elore, hogy nem idegesitem rajta magm, a masik idiota orszag, Ausztria. De, nekem most azzal kell beernem. Valamivel azert remelem jobb lesz! Ez van, az elet kiszamithatatlan! De, ha az sem tetszik, tovabballok! A rohadt eletbe! Miert nem talalkozol ilyennel Amiban??
Ha, egy IP cimrol csinal anya es lanya, regisztraciot, mi abban a rossz??? Valamifele elonyokhoz jutunk talan? Nem irtam igazi velemenyt, mert azt nem tettek volna zsebre, esetleg a lanyomat is torlik, azt meg nem szeretnem!
Na, eleget lattam- voltam, megyek is! Valamifele, gyulolet- szeretet van bennem!

Hahaha..kaptunk a burankra!

A muveszeti oldalrol kaptunk a fejunkre. Aquarius es a lanya, IP cime, megegyezik. Mivel, az en funkciom befejezodott, igy kert elnezest, kvazi nem tudtuk, es legyenek szivesek Aquariust torolni az oldalrol!
Megirta, bla, bla, bla, hogy nem tudtuk, stb. Igy is mar unalmas, es Aquarius atadta az erintettnek a stafetat. Komolyan mondom, nevetseges, ami az oldalon zajlik!
Van itt minden, pocskondiazas, gunyolodas, mintha a tarsadalmat tukrozne az egesz! Komoly cenzura folyik!
Ez, nem figyelheto meg az amerikai muveszeti oldalakon!! Ez van!
A muveszet, egy baromi relativ dolog, ha valaki gemeskutakat fest, az rendben van, de nem turi, ha valaki maskepp latja a dolgokat, es a vilagot, ugy ertem abrazolasilag!!!
Eleg cinkes!

Monday, November 9, 2009

Bolcsessegfog

Aquarius lanyanak bedurrant a masodik bolcsesseg foga. Ma mennek az orvoshoz, kioperaltatni. Ez mar a masodik! Annak idejen, Aquarius is megszenvedett vele. Szegeny gyerek! Tulajdonkeppen, ezert nem mentek tegnap este bulizni!

Hahahahaha...

"Miként válhatunk a saját életünkben sorsformáló erõvé? Hogyan tehetünk szert mélyebb önismeretre, s állíthatjuk azt egy értelmesebb, harmonikusabb élet szolgálatába? Hogyan segíthetünk magunkon, ha úgy érezzük, hogy csak sodródunk az árral? Léteznek-e sorsfeladatok, s ha igen, miként ismerhetjük fel a sajátunkat? Hogyan fedezhetjük fel és mozgósíthatjuk belsõ erõforrásainkat?"

Aquarius kapott egy hirlevelet, amit amugy szeret errol az oldalrol! De, azt hiszi, erre neki semmi szuksege, mert felall a pulpitusra, es olyan eloadast tart rola, hogy ihaj- csuhaj- fahaj!!
Hihetetlen melysegeket, es magassagokat, es eroforrasokat tud mozgositani, ha szukseg van ra, meg maga is eltatja a szajat!!
Szoval, ez szamara tulhaladott dolog, es nagyon is tudja, mit kell csinalnia!

Sunday, November 8, 2009

Nem mentunk

Sajnos, nem mentunk, pedig ugy keszultem ra! Egesz nap fajt a fejem, es nem is erzem jol magam. A lanyomnak a bolcsesseg foga faj. Azonkivul, szakad az eso! Igy, itthon maradtunk.
Nagyon sajnalom, de ami kesik, az nem mulik! Egeszen mostanaig, gondolkoztunk rajta. Szoval, itthon maradtunk. Van ez igy!
Ritka ronda nap volt ez a mai!

Saturday, November 7, 2009

Egy nagyon hires, es megis kevesse ismert festomuveszrol szeretnek irni

Tamara de LEMPICKA
[Tamara Gorska]
festőművész
(Varsó, 1898–Mexico, 1980)


foto a muvesznorol

Az egykori Tamara Gurwick-Gorska, ha igaz, 1898-ban született, gazdag lengyel anya és orosz apa gyermekeként. Elkényeztetett, kultúrától átitatott gyermekkorának az 1917-es forradalom vetett hirtelen és drámai véget. Akkor kényszerült első ízben emigrációra: férjével, Tadeusz Lempickivel Párizsban telepedett le. Elsősorban kenyérkereseti megfontolásból kezdett el festeni, de ezt rövid idő alatt sikerült összhangba hozni társadalmi becsvágyával. Elvégezte az Académie de la Grande Chaumiere-t. Kubista mesterei, mint André Lhote és Maurice Denis ugyanúgy befolyásolták, mint gyermekkori emlékei a reneszánsz művészetéről a nagymamájával többször megismételt olaszországi utazásokon, majd a Louvre-ban tett gyakori látogatások, a régi mesterek klasszikus egyszerűségének vonzereje. Az érzéki, titokzatos, kihívó ízlésű, kirívóan öltözködő de Lempicka egyhamar a dekadencia és a fényűzés jelképévé vált az 1920–30-as évek Párizsában, a világ akkori művészeti fővárosában. Szembeszökő festményei minden más művésznél jobban voltak képesek megragadni a modernizmus, a gépiesedés, az art deco szellemét, kifejezni a gazdagság és dekadencia kombinációját, ami annyira jellemezte a francia fővárost.

De Lempicka, a divatos és keresett portréfestő büszke volt arra, hogy 28 éves korára megszerezte első millióját, sőt kora üzletileg egyik legsikeresebb művészének számított, aki a legkülönbözőbb párizsi szalonokban állított ki, és 1925-re túl volt első önálló tárlatán Milánóban. Igazi femme fatale lehetett: kicsapongó, elborzasztó életformát választott magának, ujja köré csavarta a gazdag, öreg, arisztokrata férfiakat, kereste a befolyásos, intellektuális művészek, mint Gide vagy Cocteau társaságát, és elcsábította a fiatal, jóképű fiúkat, akik azonban nem voltak képesek szexuális étvágya kielégítésére. Mint azt a Royal Academy show-ján kiállított ötvenöt festmény némelyikének felkavaró, kényelmetlen látványa is félreérthetetlenül elárulja, de Lempicka leplezetlenül biszexuális volt.

De Lempicka egyik legjellegzetesebb női kliense La Salle grófnő, kora jól ismert társasági lénye volt. Londonban bemutatott terjedelmes portréján a szinte ijesztő termetű amazon izmos combjait hangsúlyozó férfias, fekete nadrágkosztümben, fehér ingben, zsebre vágott kézzel, szigorú, fürkésző tekintettel jelenik meg. Látható a Piccadilly sugárúti múzeumban de Lempicka egyik mesterműve, A szép Rafaela zöldben is. A firenzei manieristák stílusát felidéző festményen a meztelen Vénusz istennő modern, lecsupaszított környezetben jelenik meg, jeges szexualitást árasztva magából. Lánya, Kizette visszaemlékezéséből kiderül, hogy de Lempicka a Bois de Boulogne-ban sétálva lett figyelmes az érzéki teremtésre, aki közel egy évig volt múzsája és kedvese. Kizette maga több gyermekkori portréval is „képviselteti magát” a kiállításon, és őt az anya még viszonylag megkíméli a más kislányokat sokat tapasztalt Lolitaként megörökítő megközelítéstől.

A drabális meztelen alakoknál sokkal nyomasztóbb látvány két férfi ábrázolása. Nem csoda, hogy Tadeusz Lempicki egyre inkább árnyékba szorult ünnepelt felesége glamúros életében, akinek nőkhöz és férfiakhoz egyformán és nagy számban fűződő kapcsolatai tönkretették a házasságot. A festőnő a távozó Lempickit „Tökéletlen férfi” címmel örökíti meg, jegygyűrűt viselő kezét szándékosan és feltűnően vázlatosan hagyva. A szomorú, üres tekintetű, beesett arcú férfi a gyengeség látszatát kelti, amit túlméretezett felöltője még csak jobban kiemel. Ha a lengyel arisztokratát vesztesként akarta beállítani, de Lempicka erővel, befolyással ruházza fel egyik gazdag megrendelőjét, dr. Boucard-t, akit a Lactéol gyógyszer kifejlesztése milliomossá tett. A fehér köpenyt viselő férfi egyik kezében kémcsövet, másikban mikroszkópot tart, bár olyan pozícióban, mintha a valóságban soha nem használná azokat. A náci orvosokra emlékeztető kutató műszerei éppúgy elidegenítőek, éppúgy nincs közük a teátrálisan elrendezett színhez, mint a számos festmény hátterét képező felhőkarcolók vagy geometriai alakzatok. Az összetéveszthetetlen stílusú de Lempicka gyakran drámaian világította meg szofisztikált, gyakran ezüstös vagy fémes színű szatén ruhát viselő modelljeit, és gyakran vágta le fejük búbját vagy cipőjük orrát, jelezve, hogy erős egyéniségük szétfeszíti a vászon kereteit. De Lempicka szerencsés volt, hiszen az art deco stílus, amely az 1925-ös párizsi kiállítással tette le névjegyét, elsősorban az iparművészet, a dizájn, az építészet területén jeleskedett és a festészetben nem „dobott” nagyot, azaz nem volt versenytársa. A Royal Academy kiállítására hozott portrék nagy műgonddal megrajzolt, kidolgozott, hiperrealista figuráinak könnyed eleganciája, érzékisége és vitalitása tökéletesen rímel a Viktória és Albert Múzeum tavalyi nagy sikerű art deco tárlatán látott exkluzív, tökéletesen megformált, kiváló anyagokból készült, de talmi, sekélyes mestermunkákra.

A londoni kiállítás de Lempicka fénykorára, az 1922-től a negyvenes évek elejéig tartó időszakra koncentrál. 1933-ban másodszor is férjhez ment, a (természetesen) gazdag Raoul Kuffner báróhoz. A házasság rangot és létbiztonságot egyaránt hozott, mégis a festőnő a harmincas évek közepére alkotói válságba, majd depresszióba zuhant. A megújulás reményében egy toszkánai zárdába vonult vissza. Ebből az időből származik a kiállítás zárófejezetének egyik szentimentális, A rendfőnök asszony címet viselő portréja. 1939-ben, ezúttal a nácizmus elől vonult emigrációba, de amerikai évtizedei alatt nem sikerült megismételnie háború előtti elismeréseit. A hatvanas évek elején egy párizsi és New York-i retrospektív is megbukott. De Lempicka megfogadta, hogy soha többé nem állít ki. Végül, a hetvenes évek elejére fiatal galériatulajdonosok rávették egy újabb próbálkozásra és a húszas-harmincas évekből összeszedett anyag elnyerte a közönség tetszését. Így még egyszer belekóstolhatott a sikerbe, tanúja volt újrafelfedezésének. Most lenne csak igazán elégedett magával, amikor mint az art deco ikonját bálványozzák, művei pedig olyan celebritások tulajdonában vannak, mint Donna Karan, Jack Nicholson, Madonna és Barbara Streisand.
De Lepicka halálában is hű maradt magához. Utasításainak megfelelően hamvait helikopterről a még aktív mexikói Popocatépetl vulkán kráterébe szórták.
Dorras: Lexikon Art portal







Nekem, van egy merethu masolatom, Thaifoldon csinaltattam. Az Art Deco, a kedvenc stilusom.

Szuper buli!

Megbeszeltuk, megyunk a szuperbuliba holnap! Bemrockpart, Mini koncert. Kislany korom ota jarok oda, a lanyom is jon!! 15 evesen, eloszor tettem be oda a labamat, elsos gimis rockerlanykent! A hangszorok mellett szerettem allni, es a koncertek mindig szombaton voltak, de a suliban is, szerdaig, suket voltam! Bolyongo baratom, termeszetesen szinten a helyszinen lesz! Torok Adi, es Pinyoka is nagyon orul, hogy ott leszunk ismet! Egyutt, mint 30 eve, es idonkent kozben is!
Mar, 3- an szerettem volna elmenni a Szimplaba, de nem jott ossze, hiszen azert beteg vagyok- voltam, vagy mi! De, igy is nagyon orulok!
De, a legigazibb a Bemrockpart, mert ott megallt az ido, nem zartak be, es mindig jol ereztuk magunkat! A lanyom, nagyon orul neki! Itt, a link, meg lehet nezni, el lehet jonni!
http://www.torokadam.hu/

Friday, November 6, 2009

Aquarius kivancsi lenne,

hogy mukodnek a dolgok. Ez valami olyasmi, amikor kitunoen mukodtetunk egy gepezetet, megsem ertjuk a mechanizmusat. Marmint, azt ugye tudjuk, hogy nem hullik semmi az olbe, tenni kell.
De, azert megis! Nem all tole mesze az ugynevezett "tulerzekenyseg", "megerzes"" (mindig hallgatni kell rajuk) a "kihegyezett antennak", es a "nyitott csakra", ha ugy tetszik, bizonyos dolgokhoz. A nyitott csakrak, nem csak a jot engedik be, de a rosszat is!
De, azert ugy szeretne tudni, hogy valojaban, majus ota, no nem azonnal, de a nyar folyaman, szep lassan ozonlottek fele a pozitiv energiak, dolgok. Emberek hozzaallasa a dolgokhoz, fele. A dolgok alakulasa is! Aquarius, ugy erzi, hogy persze tett erte, de kozel sem annyit, mint amit mostanaban kapott, aramlott felem a pozitivum. Akarmihez nyult, jol sult el! Lehet, hogy elobb volt a "vezekles", azutan a jutalom? Majusig, hiaba fordult akarmerre, es probalt mas szemszogbol kozeliteni dolgokhoz, ejszakakat spekulalt, hogyan kellene?? Mit kellene, semmi nem jott ossze. Teljesen magara volt hagyva, az osszes gonddal. A tobbirol, mar szot sem emlit.
Tobbszor allt mar fel, ex ferjtol valo menekules, hirtelen halaleset, szerhullo kapcsolat gyereke apjaval, szoval mar tobbszor fordult elo vele. Mindig jott valami, tortent valami, amiben latott valamit, ha nem is sokat. Es mindig hozott gyumolcsot is. Meg mindig folyamatosan aramlik fele a pozitivumok tomkelege. Lanyokkal a talalkozasok, amik jol esnek, apro, de fontos ajandekok. DK- tol a koktelos biblia, Italitytol is, a zokni. Tudja, nem nagy dolgok, de ezeket a nagyszeru embereket, nem is ismeri, es azt hiszi, megis. A fele iranyulo figyelem!
Mar nem fel, es tisztan latja az utat.
Szoval, elkepzelese nincs, hogyan mukodik, de mukodik. Tele van ujra tervekkel, es a felbehagyott dolgokat befejezi. Ujakat kezd.
Ha, nala, neki mukodik, akkor masnak is mukodik.
Ajanlja masoknak is, hogy nincs vege az utnak, meg nincs. Aki nagyon el van keseredve, vegye eszre a lehetosegeket, ne suppedjen a kilatastalansagba! Mindig tortenik valahogy valami, es jon a segitseg, talan, nem is konkret segitsegitseg formajaban. De, ha megagadjuk az ustokenel, azza valhat. Es, nem utolso szempont, a harci szellem! Abbol, van Aquariusban boven!
Szoval, koszoni mindenkinek, aki figyelemre meltatja!

Thursday, November 5, 2009

Magad uram



Az igazsag az, hogy Aquarius nem szeret kotni. De, kenytelen lesz. Nezte a boltban, piacon, egyeb helyen, vastag kotott zoknit, de sehol nem talalt. Vasatag zoknit igen, de nem tiszta gyapjut, hanem, kevert fonal, meg muanyag.
Az neki, nem kell!! Igy, kenytelen fonalat venni, es megkotni. Itt, a masik akadaly, nincs 5 kototuje. Mert azt nem csak ugy kotjuk, hanem 5 kototuvel dolgozunk. Van, aki 4- el, de Aquarius 5 - el. Sarkot is tudok kotni, es termeszetesen orrat is.
Egyszer, ugy 5 evvel ezelott, az osszes kototujet kihajitotta a kukaba! Nem akarmilyen kototui voltak, szemraktarozos, meggorbitett, orias biztositotu, amivel egy egesz sort lehet felretenni, korkototu, a csavart mintahoz, sima, es az osszes letezo meret. Evek ota, hozza sem nyult. Amikor, Karinthiaban lakott, mindenkinek kotott, mint a megszallott. Nem igy szuletett, hanem a frusztraciojat igy vezette le. Vett, kotos Burdat ( ha meg emlekszik ilyesmire valaki). Ult, kotott, es idonkent meghuzta a vodkas flaskat.
Gyonyoru dolgok kerultek ki a keze alol. Csodas fonalakat vett.
Vodkas flaska elmaradt,brrrr.., de most gyapju zokni kell!! Es, kesz ! :-)))

Regi kedvenc

A muveszeti oldal


Aquarius lany kepei irant erdeklodik egy no, aki meg csak tegnap ota van az oldalon, illetve valt nagyon aktivva. Alaposan korulnezett, elkuldte a gyerek kepeit a ferjenek, es annak is nagyon tetszik. Most szervezkednek, hogy lehetne eluttatni a kepeket.
Aztan, eszebe jutott Marti, aki tunderi volt, es feltette a gombat a buszra, az orszag masik feleben, es lam, delutan, mar itt is volt. A csajszi, meg atutalja a penzt a szamlajara. Az oldalat, Aquarius kezelte, mert ot nem erdekli, de abban a pillanatban, hogy Aquarius levelezett vele, es erdeklodott, atadta neki, intezze, mert vegulis az ove.
Es, zsipp- zsupp viheti is magaval Los Angelesbe. Erdekes, hogy a csaj, mint en, annak idejen, ingazik Los Angeles, es Vegas kozott.
Ujabb sikerelmeny a gyereknek. Es ezzel, Aquarius toroltetni fogja magat, itt befejezodott a funkcioja, mert ugy gondolja, neki maganak kell folytatni!