Wake the fuck up!

Egy kedves régi barátomnál találtam ezt a cikket, a Facebookon. Közzé teszem, mert nagyon igaz!

Forrás: HVG.
Szerző: Tóta W. Árpád

Van egy elhibázott válasz. Egy generáció derékhada tudja le annyival, hogy őt nem érdekli a politika. Sok hangon szólal meg ez a közöny, és sok rétege van. De mind ugyanoda vezet: a strucchoz és az ő politikájához.

A politika unalmas, ezért a hírek is azok, tájékozódás nélkül viszont még érthetetlenebbé válik minden. Pedig a politika csak annyira unalmas, mint maga az élet, és kétségtelenül érdekesebbé vált itt a túlélés az utóbbi időben. És ami felbassza az agyunkat, az többnyire nem unalmas, legfeljebb szar.

Például az, hogy nincs munka, nincs megrendelés és nincs hely az egyetemen se, az vastagon politika. Az is, hogy bujkálni kell egy nyomorult spanglival, pedig Kaliforniában például már nem kell, és hamarosan Pozsonyban sem – nem évszázados hagyományok miatt, hanem mert pár év alatt eljutottak idáig. Hogy Bécsbe kell menni egy elviselhető abortuszért, ha olyan adódik. Az sem természeti jelenség, hogy a kultúra penészes agyú komisszárok kezére kerül, akik megfojtanak mindent, ami érdekes. Mindezt valaki csinálja.

Azért csinálhatja, mert ti nem politizáltok.

Nem titok: a regisztráció bevezetésétől többek között azt reméli ez a rezsim, hogy a fiatalok nem fognak buli, tanulás vagy munka helyett sorba állni a hivatalban. Azért kell ezt remélniük, mert sejtik, hogy a huszonévesen kádernak álló kukacokat leszámítva ezzel a korcsoporttal eléggé kibabráltak.

A bully színe

Lehet azt mondani, hogy Magyarország reménytelen, és minden politikus seggfej. Kényelmes is, meg még bölcsességnek is tűnik, mint minden közhely, ami az egészről mondja meg a frankót. Pláne hogy van is benne igazság.

Az viszont most nem működik, hogy mivel a politika gáz, elbújunk előle szépen a könyvtárba, színházba, a diszkóba meg a romkocsmába merengeni. Ezt esetleg meg lehet húzni egy épeszű plurális demokráciában, amely az ilyen színtereket nem tekinti csatatérnek. De ez a politika megy utánad. Jön, és bezárja a könyvtárat, mert kell a pénz focira. Bezárja a diszkót, mert az istentelen, a romkocsmát, mert zajos, aztán a színházba hajtat, felmegy jelenet közben a színpadra, lepofozza onnan Richárdot, és ünnepelteti magát. Úgy gondolja, hogy nem merik pofán dobni tojással.

Nincs hova hátrálni. Ilyen a bully természete: csak az erőből ért.

A politikával szemben viszont csak az mutathat erőt, aki maga is politizál; pontosabban felismeri, hogy ma a normális élet óhajtása önmagában is politizálás. Ehhez nem kell belépni az MSZP-be, pláne a 4K-ba; van ezen kívül még lehetőség bőségesen, az egyetemi barikádtól odáig, hogy igenis elsétálunk regisztrálni, aztán meg szavazni. Akár olyanra, aki szintén ciki ugyan, de legalább nem képzeli magát mindenki apjának. Különösen elvárható ez azoktól, akik külföldre voltak kénytelenek távozni: ideje van a törlesztésnek. Mindezt érdemes jelezni is előre, és ennek egyik hatásos módja a tüntetés.
Néma gyereknek nincs hazája

Mellesleg a politika is egy munka, ezért meg kell becsülni. Huszonhárom évvel ezelőtt még volt, aki egyetemistaként nem félt nekimenni a rezsimnek. Kiállt a jogaiért, szervezkedett és pofázott, nem tisztelt semmilyen tekintélyt, és eddig eléggé bejött neki a karrier. Most viszont arra bazírozik, hogy ma már nem teremnek ilyen pimasz és ügyes kölykök.

Két mérhetően apolitikus réteg rajzolható körbe Magyarországon. Az egyik a 18-29 éves fiatalok, a másik a cigányság. Az előbbiek jól teszik, ha felmérik, hova vezet a politikai képviselet feladása. De még annál is súlyosabb tragédiához. Ha az ifjúság szempontjai figyelmen kívül hagyhatók, az a nemzethalál előszobája. Akkor az az ország úgy kezd élni, mintha nem lenne holnap. És nem is lesz.

Na kérem,

erről be kell számolnom. Tegnap, a melóban egy pár munkatársam, aki nem tudta megoldani a gyerekelhelyezést, és a bébicsősz sem tudott eljutni hozzájuk, - vagy kockázatosnak vélte az eljutást- behozta hozzánk a csemetéket. Sokan dupla műszakot dolgoztak, 3-11-ig, és 11- től, reggel 7-ig, hogy ne kelljen hazamenni éjnek idején, főleg akik New Jersey- ből, Pennsylvania- ból, Maryland- ből járnak. A Delaware Memorial Bridge- et is lezárták, így sok választásuk nem is volt. Szóval, a csemeték 8- 14 év között, az óriási nappali közepén sátrat vertek, és légmatracokat fújtak fel, no nem tüdőből, mint mi annak idején, hanem konektorból. Így igazi menedékházzá alakult a Rehabilitációs intézményünk. Megkérdezték, miben segíthetnek, mire én, azonnal kiosztottam a feladatokat. Persze, itt nem pelenkacserére kell gondolni, és inzulin beadására. Az ebédlőben, tea kávé, nasi. kiosztottam a gyerekeknek, miután persze elöbb belaktak, rántott csirkével, párolt zöldséggel, és sajtos makarónival.(minket is beleértve) Tekintettel, a vészhelyzetre, az intézmény kitett magáért. Szóval, zsúrkocsin vitték a nagyobbak a betegeknek az innivalót, és a nasit a nappaliba az óriási tv elé. Már aki tud enni, és nem csövön folyik bele. Nálunk ,a földszintem, túlnyomó részben öregek vannak, és haldoklók. Azonnal láttam, hogy ez a nyüsgés felélénkíti őket, és nem zavarja. A gyerekek meg baromira viselkedtek, és barátkoztak. Élvezték, a különleges helyzetet. Nem ordítoztak, nem rohangáltak, tök normálisan viselkedtek, mintha átérezték volna a helyzet különleges mivoltát. A tv. ben sem a mozicsatorna ment, hanem a tudósítás a jelenlegi helyzetról az érintett régiókban. A gyerekek többsége, még sohasem látott bácsikat- néniket félig fekvő- ülő helyzetben, 1oo csővel, lélegeztetőgéppel. Őket, reggel felöltöztetik, és kitolják egy kerekes fotel- ágy alkalmatosságon a nappaliba, a tv elé jó időben a teraszra. A tüdőgyulladást, és a felfekvést megelőzendő. (megjegyzem, ez nem mindíg sikerül) Este, 1o körül, a gyerekek aludtak, ki itt, ki ott, ki félig kilógva a sátorból. Hagyták a szülőket békében dolgozni, meg az izgalomtól is kimerültek.
Szóval, mi felnőttek is élveztük a dolgot. Azt mondja az egyik kisfiú, neked milyen akcentusod van? Mondom neki, én Magyarországról jöttem. Tudod hol van? Igen tudom, jött a határozott válasz. Budapest a fővárosa, most tanuljuk Európát. Igen mondom, én abból a városból jöttem. Elkerekedett a szeme, olyan édes volt, majd megzabáltam.
Más. A kár, nem nagy kár, azt hiszem, Sandy jót tett velem. Kicsavarta a semmirekellő fát a kertben. Mondom a férjemnek, hogy mivel tövestől csavarta ki, hozassunk cseresznye fát. Annak legalább van valami értelme. Az is ad árnyékot, és nyáron legalább haszna is van. Így, most ki akarja vágatni a másik fát is mellette, és megrendeltük 3 cseresznyefát. Jönnek a kertészek, és beültetik, a fák helyére.
Úgy legyen!!
A baj csak az, hogy a fogam kezd fájni. Azt is tudtam, hogy csak idő kérdése mikor fog bedurranni.

Fáj a szívem

Magyarországról lesz itt szó, ami régen nyomja a szívemet.
Valahogy soha nem fogalmaztam meg rendesen magamban, de amikor ezt a dalt hallom, akkor mindíg előjönnek az érzések. Holott, ez nem is egy magyar dal, a Cirque de Soleil Allegria dala az eredeti. De nagyon el van találva a magyar szöveggel, és a magyarosított hangszereléssel is.
Szóval, nagyon vegyesek az érzelmeim az országunkkal kapcsolatban. Nagyszerü ország,és nagyon szép is. Rengeteg tudóst, nóbeldijast adott a világnak. Igaz, egyik sem Magyarországon tudott kiteljesedni.
És itt vagyok én, vele kapcsolatban, már az én viszonyom az országommal, ahol felnőttem, és ahova ezer emlék, dolog köt. Sajnos azonban,nekem élhetetlen, és ezt valahogy fájdalmasan élem meg! Egyszerüen fáj!
Valakivel beszélgettem, magyarul akin mélységesen fel voltam háborodva. 5o éve él itt. Azt mondta, hogy a magyar nyelv, egy cigány nyelv. Tessék?? Akkor miért használja?? Miért tanította meg a gyerekeinek? Erre az volt a válasz, hogy mert így született. Mi van? Ezek szerint megtagadod a szüleidet, a gyökereidet, ahonnan jöttél??
Egy átlagos amerikai használ 5.ooo szót, egy átlagos magyar, 2o.ooo szót használ.
Én, egy olyan környezetben vagyok, ahol senkinek, semmilyen kötődése, emléke, érzelmei nincsenek az én országom felé. Nem is használom a nyelvet. Meg kell mondjam, a hétköznapokban el vagyok vele. De, valahol hallok egy déli harangszót, vagy olvasok , hallok valami negatívumot, mintha a szivemet tépkednék! Pedig, nem vagyok érzelgős, sem honvágyam nincs!! Egyszerüen, egy láthatatlan kötelékem van. Magyarország, engem nem szeret. Ha, anyám sem lesz már, nem megyek haza soha többet, mert a lányom is készül arra, hogy elhagyja.
Szóval, valami ilyesmiket érzek.
Itt, az eredeti dal, és a magyar változata.