bolondultam meg, csak a blog átkoltoztetésénel nem akartam, hogy elvesszenek irasok, erősen szelektáltam. A szomorú felyezeteket, nem akartam itt latni, ezért a nem mindig időrendi, és káoszos elrendezés.
A másik blogomat, kiüritettem, és bezártam, csak egyetlen irás láthato, az ok, amiért be kellett zármom. A fene nagy jóindulatom miatt, mert megadtam az elérhetőségét. Megigérte, csak olvasni fogja, érdekli, mi történik velem.
Én, meg a barom, ismerem, és megis belemegyek!
Na, jó a téma lezárva.
Más. Most, nem konkrétan egy személyrol szeretnék irni, hanem, egy bizonyos fajta párkapcsolatokról, ugy globálisan, vagy nem is, hanem konkrétan egy párról. A párkapcsolatok minősége, es ugye az eggyüttélés, vagy nem, tudjuk baromira különbözik. Ezt, nem is szándékozom különösebben taglalni.
De, Vannak bizonyos helyzetek, amikor az elszakadas, csak latszólagos, mert mindkét fél, ragaszkodik a másikhoz, ezért, vagy azért. Külön költöztek. Az egyik kényelemből talan, a másik meg megszokásbol, vagy igazi ragaszkodásbol. És, baromira megvan magyarázva a dolog. Első pillantásra, úgy néz ki, mintha aláirták volna a függetlenségi nyilatkozatot. Pedig, egy fraszt! Szépen, személyre szabva, akkurátosan. (palyát tévesztettem, tudom) A pasinak a függetlensége, a nőnek az az igénye, hogy ezt a pasit nem veszitette el, gondoskodik róla, és szereti. Itt, most minőségi emberekről beszélünk, szellemi nivó, tapasztalat, intelligencia, tolerancia, megjelenés. Igy, együtt.
Igy, mindkét félnek megvan az illúziója, főleg a pasinak, mert mindig nagy szerepet játszottak a nők, de azért a minőség nem kerüli el a figyelmét, ahhoz ragaszkodik. Ugyanis, abból nem sok van. Van Márainak egy idevágo idézete, nem tudom pontosan, de valahogy igy szol,- Az emlékeimben, csak kezek- labak- nói testek, de arc, csak egynéhanyhoz tartozik.-
Amikor, először talalkoztam vele, most, akkor meg elhittem, a függetlenséget, de a második beszélgetésnel, világos volt, mint a nap, hogy ez azért nem egészen fedi a valóságot. Hangsúlyozni kivánom, hogy semmi közöm hozzá, és kivulálló vagyok, de a szemem nyitva van.
(bocsánat, de még mindig kinlódok az ékezetekkel, és az irás sebessége is jelentősen lecsökkent, az agyamat, nem tudja követni)
A pasit, még mindig imádom, binded by the Sun Everlast!
No comments:
Post a Comment