ameriaki vonatkozású bejegyzések

Showing posts with label influenza oltás. Show all posts
Showing posts with label influenza oltás. Show all posts

Saturday, September 14, 2013

Tiszta szívből

mondanám a "magamét", arról amit gondolok. Arról is, amit tanulok. Nem azért, mert unalmas, mert nem az, sőt érdekes. Az egész, egy nagy üzlet! Ellentétes az én elképzeléseimmel, és mélyen ellenkezik a meggyőződésemmel. A képlet egyszerű. Etetik az embereket a sok mérgező kajákkal, jó olcsón, aztán hozzánk kerülnek, és teletömik, tömjük őket gyógyszerekkel.
Most a katonai veterán kórházban oltom, oltjuk influenza ellen a betegeket. Rajtam volt a sor, úgy oltottam őket, mint a pinty. Előre bekészített injekciós tűk, csak le kell pattintani a tetejét, a delta izomba (kar felső része, válltól kb. 3 cm-re) intramuskulárisan, mint aki már évek óta ezzel foglalkozik. Egymás után, legalább 12o emert oltottam be, 8-12- ig. A kórházban lévőket, és az ambuláns katonai rokkantakat is.
Ezek többsége, a Közel- Keleten, Afganisztánban, Vietnam- ban szolgált emberek, akik súlyos PTSD- ben (Post Traumatic Stress Disorder) szenvednek. Vannak, akiknek a vegyi fegyverektől kukult meg az agyuk, vannak akiknek a végtagjai hiányoznak. Olyan is akad, akinek minden baja van. Aztán meg képtelenek visszaileszkedni a mindennapi életbe, és egyre többen lesznek bérgyilkosok. Erről itt Bővebben is kifejteném, hogy mit gondolok erről, már a hazáért folyó harcról, de nem teszem. Nem tehetem, helyzetemnél fogva, még magyarul sem.


Arra azonban kiváncsi lennék, hogy még mi van a vakcinában, az ellenanyagon kívül???? Ezt persze én is meg fogom kapni, mint ahogy minden évben, szigorúan, mint "egészségügyi" (betegségügyi) dolgozó. Ez a hét, olyan sürű volt, hogy alig tudtam felkapni a fejem. Reggel, 5.45- kor kelek, klinikai napokon 5- kor, és du.4- re érek haza. Gyorsan eszem valamit, aztán tanulok  másnapra. Legkésőbb 9- kor elájulok a fáradtságtól. Pénteken már nagyon fáradt vagyok. Ez így lesz végig. Már nincsenek kétségeim, hogy el fogom végezni.
A végére, a nemrég elkészült WTC. Készen, még nem láttam, másfél éve voltam New Yorkban utoljára.  Nagyon impozáns lehet élőben.