Párkapcsolat, házasság, élet

Tulajdonképpen, azt hiszik, hogy mivel tudjak, hogy itt voltam- éltem, ott voltam- éltem, és persze dolgoztam, hogy én egy kicsapongó vagyok. Halálosan laza, és ami ebből adódik, az erkölcsi tartás is, laza. Ráadásul, a bárpultban dolgozó nők többsége, vagy egyáltalán a vendéglátóban, nem a legjobb megitélés alá esnek.
Azután, szembesülnek vele, hogy nem. Érdekes észrevétel, én ilyen konkrétan nem is gondoltam ra. Illetve gondoltam, de mivel én, én vagyok, igy nekem természetes az életem, és mégsem az.
A nők többsége, felnő, férjhez megy, szül egy- két gyereket, dolgoziik. Éli a normális nők életét. Hogy, jol vagy nem, milyen a házassága, csömörben- görcsben, az más dolog. De, ez a standard.
Én, elmentem otthonrol, 19 évesen, amikor, a ''nagy szerelmem'' kirúgott, (nem passzoltam a családjához) és bele az élet sürüjébe, szülői aggodalmat félrecsapva, senkire nem voltam tekintettel. Védőháló nélkül. Aztan, 22 évesen férjhez mentem, egy nálam jóval idősebb pasihoz, majd 5 év után faképnél hagytam. Rámtelepedett, kisajátitott, megmondta, mikor, mit csináljak! Sznob, és kispolgári volt. Nem szerettem. De, az 5 év alatt, minden emberit megtettem, hogy működjön a dolog, és 100% - ig mellette álltam, dolgoztam. Akkoriban, hátrányos helyzetű gyerekeket tanitottam kerámiázni. Munkaterápia volt a lényeg, megfelelő családi minta, háttér nélküli gyerekeket, akik nem tudták mi az, hogy reggel felkelek, és elmegyek dolgozni. Kiskorúak voltak, 2 közülük, 15 évesen terhes.
Aztán, otthagytam, a férjemet, mert elviselhetetlen volt. Irány Nemetország, ahol munkába álltam, és megismerkedtem R. -el, aki a főnököm volt, kő gazdag. Hallani nem akartam róla, végül mégis. Erről, még soha nem irtam. Ez volt életem legtragikusabb része, ő hirtelen meghalt. Megint, más munka, megélhetés után kellett néznem. Kiheverni, egy idegösszeroppanást. Ez az eset, az egész családomat megrázta, nem csak engem. Ezt megirom egyszer, de ez a mai napig, egy nagyon megrázó történet.
Aztán, uccu neki, jött a Tui utazási iroda, frankfurti székhellyel, ahol be kellett ugranom, egy idegenvezetőt helyettesiteni, Las Palmasban. Életemben nem voltam a Kanári -Szigeteken, és Las Palmas- rol, halovány dunsztom nem volt. Gyorsan vettem egy uti könyvet, elolvastam. Másnap reggel, busszal, körutazás Las Palmasban, én mutatom be a várost, mikrofonnal a kezemben. Jézus Mária, ebből mi lesz? Mondanom sem kell, hogy végigblöfföltem az egész utat, hatalmas sikerrel, az öreg nemet turistáknak, légvétel nélül, ahogy kell. Meséltem én mindent, szinesen- érdekesen, jött a templom, akkor arról, tér egy obeliszkkel, lovasszoborral, akkor arról. Egy idős tanárnő volt az egyetlen, aki kiszúrta, a turpisságot, félrevont és gratulált a teljesitményemhez. Rájöttem, megy ez nekem, és ezt a tudományomat, előadtam, családi körben, barátoknak, többször is, Budapesten is, besz//tak a röhögéstől.
Ott ismertem meg D.- t, a lányom apját. Autókölcsönzője volt. A férjem, akit otthagytam, nem akart elválni, évek teltek el. Végre elváltunk papiron is. A lányom születése után, fél évvel. 3 év után D.- vel is elváltak az útjaink. Nem volt megbizható szó szerint. Akkor kezdődött a vendéglátós pályafutásom. D. ismerőse, nyitott egy éjszakai bart, és keresett, egy nemetül perfekt beszélő, jó külsejű nőt, aki a bárt vezeti. Uccu neki, jó pénz. Arra, azonban nem számitottam, hogy egy kupleráj közepén, én leszek a madam. Pedig, errol volt szó. Szobákkal, mindennel. A lányok fizetését hajnalban én osztottam, és standoltam, tettem- vettem, mintha csak egy kereskedésben lennék. Húspiac! Műsoros, nivós hely volt, akkor 50 milliót feccolt bele a pacák. Én, nem a házban laktam, hanem a közeli faluban béreltem egy házat, tök egyedül voltam, és épitettem magam köré, egy bástyát.
Egyrészt a lányokkal való bratyizás, nem megengedett, mert én vagyok a főnök, és az osztrák tulajnak a jobbkeze. Másrészt, a vendégek néha előfordult, hogy szerették volna összetéveszteni a pult egyik oldalát, a másikkal.
Aztan, masfel év, Las Vegas. Ott is rengeteg történés, de ennek a leirása több órat, napot, hetet venne igénybe. Aztan, itthon, újra Kanári, megint itthon, közben, Távolkelet, a nagy szerelmem, Karib térseg, szintén sziv csücsök, Gy betegsége, újra Amerika, Stb, stb, stb.
Szerettem volna a fejemet valami biztos vállra hajtani, de ez nem adatott, meg! A ''normális'' pasik, nem mertek hozzámszólni. Pedig, nem csak éjszakai bárokban dolgoztam, járkáltam én mindenütt! Ez a marha nagy igazság. Sikerült mindig valami rettenetes szórakoztató, jó humorú, ám komolytalan pasikat összeszednem. Kivéve J- t, neki humora nem volt. Szóval, nem vagyok kicsapongó. Különben már eltaposott volna az élet, a drogok, és az alkohol. De, nem taposott. Alakulhatott volna másképp is, de biztosan unalmas lett volna nekem. Az is lehet, hogy nem. Mivel, nem volt benne részem, igy nem tudom megitélni!
Egyszer, egy barátom, világkörüli hajós volt, Wolfgang von Schwarzenberg azt mondta, tessék kitolni a széket a segg alól, nem a Tv- ben nézni a világot, mert az nem sokat ad! A saját bőrödön érezni, a világ szépségeit, és a csúf kegyetlenségét. Kéz, a kézben járnak. A bőrödön érezni a szelet, a havat, és az esőt, a napot, a forró homokot, a tengert, az oceánt, a jeges hideget, a gonoszságokat, és a jóságot. Magad szakitsd le, a fáról a gyümölcsöt, és ne a zöldségesnél vedd meg! Micsoda marha nagy különbség! Minőségében, és izében! De, közben, megmarhat a kigyó, és a tövisek,összeszurkálnak, néha az elviselhetetlenségig!
Egyet, mást, másképp csinálnék. Az anyaság, és az örökös csavargás, nem egyeztethető össze. Lelkiismeretfurdalásom van miatta. Az éveket, nem lehet visszahozni.

Ezt valahogy mégsem tudnám felcserélni, egy unalmas házassággal. Akkor, inkább egyedül. Mindig, melléd szegődik egy darabon valaki, aki nem biztos, hogy hozzád való. Mint a " Caminón'', ez az én Caminóm.
És meg valami, a végsőkig megpróbáltam kitartani a partnerek mellet, egeszen addig, mig már elviselhetetlenné nem vált. Ne tessék azt képzelni, hogy nekem könnyű, mert van vér a pucámban. Azt hiszem, hogy sokkal nehezebb, mint gondolnánk!