Melankolia

Pénteken, az öreglánynak megint családi vacsorája volt, el kellett vinnem. Meghívtak engem is, de nem volt kedvem jópofizni, feszegeni, egy tök ismeretlen idegen család kellős közepén. A múltkor hallottam a beszélgetéseiket. Sznob egy társaság. Mondtam, hogy van egy kis elintézni valóm. Dehogy volt! Köszönöm a meghívást, kedves, hogy gondoltak rám, stb., stb. Megkérdeztem, hogy mikorra jöjjek vissza. Elmentem a China town- ba kacsát enni. Oké, kicsit elöbb értem vissza. Szakadt az eső, volt ernyő nálam, leültem a közeli étterem elhagyott teraszára. Bent születésnapot ült egy népes társaság. A zajok kihallatszottak, hogy egy rakás ember kiválóan szórakozik. Felnéztem a szemben lévő ház ablakaira, a lámpák égnek, élnek jól, vagy rosszul, ki tudja? Eszembe jutott a cambodzsai fogadott lányom, na annak a családjára kiváncsi voltam. Még címük sincs, annyira szegények, de meleg szívő emberek. Sok minden eszembe jutott.
Meleg, nyári eső. Este. Az utcák üresek, ami meglepő nyári péntek este. Olyan kurva egyedül éreztem magam.
Más. Van egy kis ház, nagy telekkel Szandaváralján, a Cserhátban gyönyörű helyen. Szeretném megvenni, de most nem tudok elmenni megnézni, a saját szám ízére alakítani, nincs is aki elmenne megnézni helyettem. Valamit szeretnék a magaménak tudni, valahova tartozni. Gyökértelen vagyok. A lányom ötlete jó, de nekem még egy darabig itt kell lennem. Nem is tudom, hogy komolyan tudom venni a Kanári költözést, az előzmények után. Szeretem, hiszen az egyetlen gyerekem. De, mi van, ha másképp gondolja, vagy nem is tudom.
Papával, minden szombaton szoktam beszélni. Szegény depressziós. Már Géza sem áll szóba vele. Valami papírt akart vele aláíratni, de a Papa nem akarta. Nem az van, amit Géza akar, akkor torol. Az apján is! Hogy fel volt háborodva, hogy az öccse kidobta a Papát. Az eszem megáll. Elköltözik Thaiföldre augusztus eljén. Hála istennek!