ameriaki vonatkozású bejegyzések

Thursday, November 29, 2012

Depresszió

Tudomásul kell vennem, hogy az én férjem súlyos depressziós. Nem hajlandó segítséget kérni. Szerinte, minden rendben van. Bárkivel képes összeveszni pillanatok alatt. Egy életre semmiségeken. Kiszóródott cukron, egy növényen, belógó faágon, ételen, táncon, bármin. Tök mindegy mi az, lényeg hogy beledöfjön a másikba durván, legyen az az apja, testvére, bárki. Hiába meditál, hiába keresi kétségbeesve a lelki nyugalmat. Olvas el, 1oo önfejlesztő buddhista könyvet. Szerinte, mi vagyunk mindennek az okai, akik körülötte nem úgy viselkedünk, ahogy kellene! Az "úgy, ahogy kellene" az persze az általa diktált viselkedés, és ha úgy viselkedsz, akkor sem jó, mert valahogy másképp kell viselkedni. Maga sem tudja hogy, de semmi nem jó. Ez azt jelzi, hogy saját magával vannak súlyos gondjai. A legújabb őrülete, (ill. ez nem új, csak most valósította meg) hogy lefogyasztotta magát cérnára. Eddig is sovány volt, de most!! Azt mondja, most fiús az alakja így az ideális. Nem szóltam, egy szót sem. Valójában, úgy néz ki, mint egy indiai aszkéta. Egy maratoni futó. Rá van száradva a bőr az arcára. Egy aszott öregember. Szabályosan éhezik, a hűtőből nem hiányzik napokig semmi. Létfotosságú ételeket nem eszik. Sajt, tojás, hús, gabonafélék. Meg is magyarázza, hogy az életminőségén javított.
Az anyám kenyere!! Mogorva, nem lehet hozzászólni, haragban van mindennel, és mindenkivel. Éhezik, és irritálja ha mások jóízűen esznek, mert az szerinte zabálás. A jókedv is irritálja. Méltó párját munkába menet szoktam látni a kocsiból. Egy inas, rettenetesen sovány cérna cica, aki 6o évesnek néz ki, de valójában, nem lehet több 3o- nál. Fut az út szélén, minden nap. Télen, nyáron ugyanabban az időben. Eső veri, nap szíjja. Persze, nem említettem neki. A minap, együtt mentünk valahova, és lám a csajszi fut az út szélén. Azt mondja, rettenetesen néz ki ez a nő. Megdöbbentem rajta. Nem akartam mondani, hogy te pont így nézel ki.
Ez mind szép, és jó. Az ilyen embert normális esetben kerülöm. De, őt nem tudom kikerülni. Így is minimálisra van csökkentve a találkozás. De, könyörgöm, nekem kell nyugtatót szednem. Ahelyett, hogy ő szedné. Nagyon nehezen viselem.

Sunday, November 25, 2012

Szombat

Reggel lementem, és az én párom széles mosollyal fogadott. Én is mosolyogtam. Biztos, ami biztos elötte bekaptam, egy fél nyugtatót. Mondom neki, hogy a család telefonált 3 alkalommal is, hogy menjünk el, mert a New York-i öccs is ott lesz gyerekestül. A másik nővér Baltimore - ból. Nincs mese, ott kell lenni. Mikor indulunk, ez volt a kérdés.
Gondoltam magamban, nincs mit tenni mindent félreteszek, a papával nem tehetem meg, hogy nem megyünk el. Szép, és jó.
Egy dolgot azonban meg kellett állapítamom, hogy minnél gazdagabb valaki, annál üresebb kézzel érkezik. Tévedés ne essék, nem nagy dolgokra kell itt gondolni, hanem apróságokra, mint pl. egy desszert, vagy csoki. Legyünk megtisztelve, hogy megjelenik egyáltalán. (Mint a sztároknál, fizetnek nekik, hogy elmennek egy-egy eseményre, növelve ezzel a parti rangját)
Nem volt semmi kirívó eset. Sőt. Én, még ilyen jó kecskefasírtot életemben nem ettem! Az összes gyerek ott volt, kivéve persze a párom fiait. Beültem a fiatalok közé, mert imádom őket. A legidősebb 34, a legfiatalabb 12. Frissek, lendületesek, jókedvűek, gondtalanok. Már csak ezért is érdemes volt elmenni.
Amikor hazajöttünk, és Géza levonult, a papával tudtam váltani egy- két szót. Azt mondja, nagyon hálás, hogy az én nyomásomra a fia mégis eljött. Jó múltkor, én dolgoztam, és elmentek a papával születésnapot ünnepelni. A párom rettenetesen összeveszett a sógorával. Nem tudtam róla. Szóval, szegény rendkívül hálás nekem, hogy rá tudtam beszélni, hogy mégis eljöjjön.
Na, így most megnyugodtak a kedélyek, és semkinek nem zuhant le a gyürű az újjáról, vagy mi...

Friday, November 23, 2012

Újabb események

Tegnap, lemegyek üdvözölni a férjemet. Itthon van, mert Hálaadás ünnep volt, de én dolgoztam, mert nálunk nem úgy vannak a dolgok. A hét további részében szabad. Vett egy fényképezőgépet. Nem fűztem hozzá kommentárt, kb. olyan minőségű, mint amilyen nekem van. Semmilyen. 5 évvel ezelött jó kis gép volt, de már egy gyengébb világításban, nem használható. De, nem is ez a lényeg. A férj, kicsomagolja a dobozt a konyhai pulton. Ekkor érek le a szennyessel. A következő beszélgetés zajlik le közöttünk,
- Jó reggelt!
- Jó reggelt!
- Jól aludtál?
- Jól.
- Te milyen mérget szórtál ki a konyhai pultra?
- Milyen méregről beszélsz?
- A cukorról, ami itt szét van szórva?
- Ó.., sajnálom, azt te szórtad szét.
- Én? Én nem használok cukrot.
- Igen, mert sütöttem a pitét, és a papától hoztam le cukrot nálunk nen lévén, beletettem egy konyhapapírba a maradékot. Te azt felkaptad, és kidobtad a szemétbe. Így szóródhatott ki.
- Menj innen. Menj innen fel azonnal!
Mi van?? Nézek rá, majd nem szólok egy szót sem, felkapom a cuccomat, beteszem a mosógépbe, és felhúzok. A torkomban gombóc, szétvet a méreg.
A papát én viszem mindenhova, mintha ez nekem a kötelességem lenne. Sütök nekik süteményt. Ganajozok, kimosok. Nem szeretem a tökös pitét, csak nekik csinálom. Van asztal a lakásban, miért kell a konyhapulton kicsomagolni a fényképezőgépet?? Nincs hely?? Erre kizavar a konyhából, mint egy kutyát!! Hogy van ez??
Géza!!! Kapkodj a burádhoz!!

Monday, November 19, 2012

Terhes

A férjemhez mentem feleségül, vagy a családjához? A következő a történet. A drága férjem, nem hajlandó apóst vinni sehova, illetve csak nagyon ritkán. Jó a bevásárlásokat megejti, de nagyon ritkán viszi magával a saját apját bárhová. Vasárnaponként, elmegyünk együtt ebédelni. Olyankor, mindíg megkérdezi a papát, hogy van- e még valamire szüksége. A papa meg azt válaszolja, nincs semmire. Mindent megvettél fiam. Ha, hétvégén dolgozom, akkor a hétfőm szabad szokott lenni. Ha, szabad a hétvégém, akkor a keddem szokott szabad lenni, mert a hét többi napján dolgozom, beleértve a hétvégét is. A papa, minden áldott, és áldatlan hétközbeni szabad napra, egy félnapos programot szervez nekem, amitől kiborulok lassan.
Vérvétel, orvos, bevásárlás, Bank, posta,tisztító, stb., stb. A párom szabadidejét, tiszteletben tartja, az enyémet nem. Nem azt mondom, hogy nem próbált a "párom" az öreggel beszélni, hogy ne tegye tönkre minden szabad napomat, de sajnos minden próbálkozás kudarcba fulladt. Egy- két hétig bírja ki nélkülem. Idős már, és rosszul lát. Nagyon rosszul, meg sajnálom is. De, ez azt jelenti, hogy nekem kutya kötelességem hurcolni magammal minden ügyes- bajos dolgával. Várni rá, órákon keresztül, kisérgetni totyogva a boltokban, fodrászhoz. Bemegyünk a Bankba, órákat várok rá. Nem beszélve az orvosról. Kardiológia, belgyógyász. Van itt egy szolgáltatás, hogy az öregeket elviszik kisbusszal mindenhova. Az apósomat nagyon szeretem, de nekem is van egy életem. Ő ráérne elmenni akár minden nap, oda ahova kedve tartja, akár minden nap, máshova. Ha, mégis igénybe veszi ezt a szolgáltatást, úgy jelenti be, mintha nekem tenne szivességet, hogy nem velem viteti magát. Ha, véletlenül sikerül megszöknöm, akkor megkérdezi hol voltam, mert ő is szeretett volna jönni. Én, nem tudok vásárolni vele, mert nekem nyugalomra van szükségem. Nem rohanva, összekapkodva a dolgokat kell végigszaladnom a bolton. A múltkor, bejött velem a boltba, és mondta menjek, megvár. Látom, hogy alig áll a lábán, olyan fáradt, én meg persze rohantam.
Mondom a férjemnek, hogy valahogy másképp kellene ezeket a dolgokat intézni. Erre felcsattan, hogy én semmit nem csinálok, csak ülök a computer elött. Különben is, én csak panaszkodni tudok, és most ő egyedül akar lenni!
Azanyád!!! Ezen nem múlik, sarkon fordultam, és otthagytam. Le vagy szarva! Nem. Valóban nem. Csak, kimosok, összehajtogatok, elpakolok, közben kiporszívózok. Kitakarítom a fürdőszobáját, mert csak hányni lehet benne 1 hét után! Meg szoktam főzni magamnak egész hétre. Pakolást teszek fel, vagy épp manikűr, pedikűr, vagy hajat festek. Beülök a kádba, a gyors tusolások helyett. MEG PIHENEK! AZAZ, PIHENNÉK!
A hétvégém is tönkre lesz téve. Csütörtök, Hálaadás ünnep. De, én dolgozom, és ennek nagyon örültem. Nem addig a! A kövtkező hétvégém, szabad. De, nem az, mert az egyik húg,a hálaadási vacsorát szombatra intézte. Pennsylvania államban lakik, tőlünk 12o km- re. Szombat este az a program, hogy elmegyük hozzájuk, és ott ülünk náluk, majd hazajövünk. Ezek a családi ebédek- vacsorák abból állnak, hogy a párom húzza a száját, és azt figyeli, eszem- e húst? De, ez még valahogy elmegy, mert nem is nagyon érdekel, egye fene, nem eszem húst. De, általában, jó biztonságos témákat szoktak választani. Amitől nem lehet összeveszni, vagy vitába keveredni. Dögunalom a vége. Alig várom, hogy vége legyen, és izzadtság szagú az egész. Mindenki, nagyon jól nevelt, és nagyon komoly beosztásban van, amitől nagyon fontos embernek tartja magát. Sőt, rendkívül nevetségessé válik, főleg egy- két- három pohár bor után. (néha bizony, a fejemet fogom) A papa elemében van, és eldurrogtatja ugyanazokat a vicceket 1oo. alkalommal. Az én Drága, és egyetlen életem értelmének, mindíg akad valami kivetnivalója a témák között. Milyen hülyeséget mondott ez, és milyen hülye volt az! Kétség nem fér hozzá!! De, még ha lehet, ő több csomót észlel a kákán, mint én!! Hangot azonban én nem szoktam ezeknek adni,-még neki sem- ellentétben vele! Ezért, nem szeretek elmenni ezekre az eseményekre.
Előre is kiráz a hideg tőle.

Thursday, November 15, 2012

Kivándorlás

Még mindíg ez a téma. Nem foglalok állást, mindenkinek magának kell eldönteni, mit akar az élettől. Én, elsősorban nyugalmat, és biztonságot. Már csak azért sem, mert egyszer kitettem egy vicces fotót a facebookra, amin "ORBÁNIA" felirat virított MAGYARORSZÁG helyett. Az egyik legjobb barátom, leordította a fejemet, hogy külföldről ne szóljak be legyek szíves. Még privátban is kaptam a fejemre. Tartózkodjak a kritikától. Nekem is a hazám, nekem is fájhat, ami otthon történik. Igaz, nem tartozom már oda. Aggasztóan sokan vándorolnak ki otthonról, főleg fiatalok.
Ezért, másokat fogok idézni.
(nem tartozik ide szervesen, de mégis. Ha, valaki olvas, azonnal észrevehető, hogy ékezetekkel írok. Ahogy megmutatta a férjem, hogyan kell más nyelvekre átállítani a billentyűzet, azóta rendesen használom a magyar nyelvet, ahogy azt kell. Helyesírási hibáktól, tekintsetek el.)

Persze, orvosok

A Magyarországról kivándorlók között sokféle szakembert találni. Természetesen a magasan képzett és nyelveket beszélő fiatalok vannak a legtöbben. Krisztina kezdő orvosként dolgozott az óhazában, havi 110 ezer nettóért, heti 2, sok esetben 3 ügyeletet tartott. Amikor elkezdte, 10 ember volt az osztályon, amikor elhagyta a kórházat, már csak hárman voltak, ugyanannyi munkára. A kórház sok esetben az ügyeleteket nem fizette ki, állandó volt a megaláztatás és a túlmunka. Sokat gondolkodtak a párjával, mit tegyenek. Krisztina évfolyamtársai közül szinte mindenki külföldön él már. Van, aki Belgiumban, van, aki Franciaországban és persze Angliában. „Januárban írtam egy kör e-mailt mindenkinek, aki kint van. Megkérdeztem a fizetéseket, a munkakörülményeket, hogyan fogadnának minket a hatóságok. Végül London mellett döntöttünk.” Krisztina egy angliai magánorvosi állásra mondott igent. Azt mondja, nagyon keresettek az orvosok Londonban, különösen a magánorvosi praxisban dolgozók, ehhez neki a speciális tudása is megvolt. Alig pár hét alatt sikerült elintézni mindent, és ki is repült. Jelenleg Londonban él, a hazai fizetésének több mint tízszeresét keresi (forintban számolva) és soha nem tervezi a hazajövetelt. Jelenleg is értetlenül áll az előtt, hogy „miért marad otthon valaki orvosként, amikor már csak 1 határral arrébb is sokkal megbecsültebb életet lehet élni”.

Az állam békén hagy

Gábor vállalkozóként ment ki Hamburgba. Azt mondja, hogy a vállalkozói kultúrából lett elege elsősorban, nem anyagi okok vezérelték a kivándorlásra. „Mindenki mindenkinek a cimborája, és az ország 2012-ben is még a Rokonok c. könyv alapján működik. A politikai elit ellehetetleníti az emberek életét, nem csak a mostani, a korábbiak is, pillanatnyi problémákkal foglalkoznak, amikor a mélyben iszonyatosan nehéz problémák gyűrűznek tovább.” Gábornak abból volt elege, hogy „élhetsz akármilyen jól Magyarországon, akkor sem tudom kizárni azt a szenvedést és rossz közhangulatot, ami az országra jellemző”. Hamburgban most indítja be a vállalkozását. „Itthon is megvoltak az üzletfeleim. Nagy multiknak csináltunk néhány kollégával egy kis cégben internetes munkákat. Ezek a cégek itt is megvannak. Csak itt az állam hagyja élni az embereket, és emiatt hatalmas nyugalom van mindenkin.” Azt persze hozzáteszi gyorsan, hogy az alatt az 5 hónap alatt, amióta Hamburgban van, nem biztos, hogy pontosan mérte fel mekkora a különbség. „Lehet, hogy tévedek. De itt, ha mondjuk az utcán végzi el a kutyád a dolgát, biztos, hogy felszeded. És nem azért, mert esetleg valaki látott. Azért, mert ez a normális.” Nem tervezi a haza utat és minden ismerősét győzködi, hogy hasonlóan hozzá, lépjen le.

Mindent átszövő korrupció

István évek óta Londonban él. Informatikai fejlesztő. "Nekem kifejezett szerencsém van, mert nagyon korán elkezdtem a szakmámon belül egy mostanra nagyon divatossá vált területtel foglalkozni, így Budapesten is nagyon kényelmes életet éltem. Oda utaztam nyáron, ahova akartam, azt vettem meg, amit akartam, és még félretenni is tudtam. Ami zavart, az a középvezetői rétegtől felfele tapasztalt mindent átszövő korrupció és nepotizmus volt. Nem éreztem, hogy jó érzéssel részt tudnék venni abban, ami a közbeszerzés és pályáztatás terén zajlott otthon, pedig ahogy másztam felfelé, egyre gyakrabban szembesültem a kérdéssel. Az utolsó cégnél, ahol dolgoztam, konkrétan szóba került, hogy én utaztassam "konferenciázni" a partnercég embereit, ami luxusutakat jelentett. Amikor 2006 szeptemberében eldöntöttem, hogy kijövök Londonba néhány évre, épp lefutott az őszödi beszéd, elkezdődött a tévészékházas forradalom. De ezek másodlagosak voltak, mint ahogy az is, hogy durván az ötszörösét keresem az otthoni jövedelmemnek anélkül, hogy tartanom kéne egy ellenőrzéstől."

Összetartanak

London ugyan nem az elsődleges célállomása a kivándorló magyaroknak, de itt az egyik legszervezettebb a közösségi kapcsolattartás. Számos fórum és web site van, ahol a ködös Albionban élő 30-40-es korosztály kicserélheti egymással a tapasztalatait. A Facebookon a „Londonfalva” közösségnek több mint 8 ezer tagja van. Rendszeresen szerveznek programokat a kinti magyaroknak. Néhány napja Majka-koncertet szerveztek, de fellépett már a szervezésükben, Londonban Nagy Feró sőt Fábry Sándor is.

Anglofil

Éva is tagja ennek a csoportnak. Amikor beszélünk, éppen az esti Ákos-koncertre készül. „Engem a This Life sorozat inspirált, meg Tony Blair győzelme 1997-ben. Teljesen idealistaként álltam az egész kérdéshez, sem egzisztenciális, sem egyéb nyomás nem volt rajtam. Egyszerűen „anglofil” voltam és szerettem volna Nagy-Britanniában élni. 9 év után elég volt és hazamentem. Akkor úgy gondoltam, hogy végleg, de másfél évvel később újra kint tálaltam magam. Otthon az edinbrugh-i pszichológia diplomám és sok év egyetemi adminisztrációs gyakorlatom ellenére maximum angolt tudtam tanítani. Szerettem, de megélni nem lehetett belőle egy pillanatra sem. Most azt mondja, berendezkedett itt. Ha gyereke lesz, biztosan megtanítja magyarul, de nem jön vissza. Nincs miért.

Forrás: Hír24, László Pál írása

Itt, a propaganda filmecske. Egy jólszituált fiatalembernek honvágya van, még mielött elindulna.




Tuesday, November 13, 2012

Beindította az

agyamat Mica barátnőm Itt. Hálaadás biztosan nem lesz otthon, mert ez tipikusan ámerikai ünnep. Hálát adnak az itteni őslakosoknak az indiánoknak konkrétabban, akik megtanították őket- márnint a bevándorlókat -vadpulykát, és egyéb állatokat elejteni, krumpli, (bocsánat burgonya) kukorica elkészítési módját, ehetővé tételét. Buffalokat, vadlovakat befogni, stb. No, aztán hálából meg lemészárolták őket. Ez a fekete oldala a történetnek. Tipikus emberi viselkedés, elveszem ami számomra hasznos, aztán meg igyekszem megsemmisíteni. Ez van. Mindamellett egy szép ünnep, mert összejön a család összes tagja, akárhol is vannak ebben az írdatlan országban. (Már amelyik, a férjemé erősen hiányos)
Más. Mica kérdése. Menjek, vagy maradjak? Számomra, ezek nem kérdések, mint ahogy a példa mutatja. Mert hát, ha így nem jó, akkor úgy, és ha úgy sem, akkor amúgy. Persze az ember csetlik- botlik, és sérül is, de aztán feláll, és lerázza magáról a felesleges terheket- gondokat, és tovább lép, mintha mi sem történt volna. Közben tapasztalatokra tesz szert, amik szépen rakódnak az agy legmélyebb bugyraiba. Nekem egyszer egy ismert magyar szociológus (Szabó János, tényleg ez a neve) azt mondta, hogy tipikus túlélő vagyok. Erre születni kell. Nos, lehet. De, azt a sok- sok kanyart azért kihagytam volna, az is lehet hogy szükség volt rá. Egyet biztosan elmondhatok, ha újra lehetne kezdeni, akkor bizony én 2o évesen csak ide, és csakis ide jöttem volna. Továbbá, nagy hiba volt visszamenni 95- ben. No, ez már történelem. Nem tudok változtatni rajta. Amin pedig nem tudunk változtatni, azon kár rágódni. Amúgy is, utólag könnyű okosnak lenni.
Drága Mica! Ebben én nem tudok tanácsot adni, mert nekem petárda van a hátsómban. Tudom, nem is kértél. Ez születési fogyatékosság, ha úgy tetszik. Egyet azonban biztosan tudok, már a közeli szomszédban sem úgy vannak a dolgok, ahogy otthon. Minnél messzebb mész, annál különbb dolgokkal találkozik az ember. Akár kelet felé, akár nyugat felé veszi az útját. A megszokásokkal le kell számolni. A kezdetek, különösen nehezek. A lényeg talán ott van, hogy "Rómában élj úgy, mint egy római". Akiknek nem sikerül,  beilleszkedni, azok mindíg szenvedni fognak a honvágytól. Mindíg kerültem honfitársaim társaságát, akik azon keseregtek, hogy otthon milyen jó. Belesirdogáltak az alkoholizmusba. Számomra ismeretlen fogalom. Nem azt mondom, hogy nem szívesen megyek haza, de ha máshol vagyok, pillanatok alatt sikerül felvennem a ritmust, és az ottani, vagy itteni életformát, szokásokat, nyelvet, stb. A lányom, éppen most a napokban távozott hazánkból, a Kanári- szigetekre. A kezdet neki is nehéz lesz, mér ebben az esetben is, hogy beszéli a nyelvet, méghozzá nem is akárhogy. Az sem segít, hogy ott született, mert hiszen nem ott nőtt fel. Azzal sem megy szegénykém sokra, hogy az apja ott lakik, sőt ő is ott volt egy pár évig. De, nem féltem, mert neki is ugyanez a fogyatékossága van, hogy menni kell.
Szóval, azt gondolom, hogy ha menni kell, hát menni kell. De egy biztos, sok nehézséggel kell szembenézni, és sehol a világon nem várnak ránk, és nem kiváncsiak ránk. Nekünk kell alkalmazkodni.  Számomra, Magyarország élhetetlen. Hangsúlyozom, nekem. Sok esetben az volt az érzésem legutóbb, hogy a szülővárosom Budapest, annyira más lett, hogy már rá sem ismerek.

Wednesday, November 7, 2012

Hangosan felröhögtem

ez olyan édes. Ma láttam a tv- ben, munka közben és persze már fenn van a neten. A kislány sír, mert unja már Bronco Bammát, és Mitt Romneyt.

Tuesday, November 6, 2012

Obama nem költözik



Most érkeztem a munkából, és miközben a munkahelyemet elhagytam, és megérkeztem haza,(kb. 8 km) ez alatt az idő alatt Obamát újraválasztották 4 évre. Apóst, és a férjet örömrivalgás között találtam a tv elött. Történelmi pillanatok, soha nem szoktak együtt tv- t nézni, főleg nem éjjel. Éjjel 23.1o- kor. Mostmár megnyugodhatunk. Én, nem szoktam véleményt nyilvánítani politikai ügyekben, illetve meglehetősen ritkán. Ez nem azt jelenti, hogy nem figyelem az eseményeket, és nem vagyok képben. Nagyon is képben vagyok, véleményem is van, de nem nyilatkozom. Legfeljebb szűk családi körben. Most, azonban nagyon örülök az eseményeknek.
Mitt Romney született milliomos. Mormon vallású, és csak a nagyon gazdagok malmára hajtja a vizet. A női választók sem érdklik, és minden reform megmozdulást csak támadott, de semmilyen terve nem nincs, konkrétumokkal nem állt elő. Miközben ezt írom, egy oldalon, azt olvasom, hogy a másik bájgúnár Donald Trump, azt írta Amerika meghalt. Röviddel később, ilyen katasztrófa, olyan őrület. Romney Sandy hurrikán áldozataival sem törődött. Megoldják. Ekkor, New Jersey kormányzója Chris Christie aki republikánus, és normális esetben neki kellene támogatnia Mitt Romney-t, aki szintén republikánus kijelentette, hogy ő bizony Barack Obamát fogja támogatni. (rossznyelvek szerint, a 2o16.-os választásokon indulni szeretne, ez az oka) Nekem mindegy mi az ok, a lényeg, hogy Obamát támogatta. Szóval, Romney, akinek festve van a haja, plasztikai sebész dolgozott a képén, a hangja meg negédesre van trenírozva. Hallgatni sem bírom, és nem én vagyok az egyedüli. Nem azt mondom, hogy  Obama az ideális, de még mindíg sokkal normálisabb, és józanabb, mint ellenfele. Más, karizmatikus egyéniség hijján.
Így most hurrá, 4 évig nyugodtak lehetünk.
Van itt egy magyar ürge, akitnek a reklámja a tv- ben állandóan ment, és Mitt Romney-t szerette volna az elnöki székben látni. Erős magyar akcentussal Ime:



Mellesleg, a választásokra, egy másik jeles magyar adta a pénzét Soros György, mégpedig kerek 1 millió dolcsit nem hiába.Bruce Springsteen is bevetette magát,



Örülök na.