Meglehetösen furcsa, hogy ha rá gondolok, mindíg egy jelenet jut eszembe, Rómain, a kertben. Tavasz volt. Az öccse Marci felkapott, forgott velem. A Péternek odakiáltotta, "Hát nem a legszebb lány a világon?" Én meg beleharaptam az arcába, (a nyoma hetekig megmaradt) Marci mérgesen, értetlenül nézett rám. Péter arcán fájdalom rángott végig, és feneketlen gyülölet, csak egy pillanatra. Aztán, bevonult a házba. Ez meghatározta késöbbi kapcsolatunkat. Gyülölt, mint ahogy az anyja is. No, nem csak emmiatt. Még az anyámat is felhívta a mama, hogy távol tartsa Marci fiát tölem. Lehetetlen, ostoba, kibírhatatlan, okoskodó tini voltam. Dacos, eröszakos, nagyszájú, szeretethiányos. Ha, vissza gondolok akkori önmagamra, én is útáltam volna azt a lányt. Nem futó kaland voltam a legfiatalabb öccs életében, de 2.5 év után, on & off volt a kapcsolat, viharos fordulatokkal, még 3 évig.
A fotón, én és a Marci.
Pár évvel késöbb, a Balatonnál megint bemutatkoztam. Akkor, egy ismert ember társaságában sétáltam Szemesen. Nem vele, csak a társaságában. Ráadásul, nagy nöfaló volt ez a pasi. Jókat mulattam rajta, nem volt fontos. Szórakoztatott. Péter, a feleségével, Gitta asszonnyal bandukolt szembe velünk, a molóhoz vezetö gyönyörü fasorban. Az illetö indult üdvözlésére, én meg mintha mi sem történt volna, tovább mentem. Köszönés nélkül. Péter, egy pillanatra rámnézett. Egy pillanntás volt az egész. A szeme villant, hogy lám nem csalódtam, dilis a csaj. A képességem már akkor megvolt, hogy a ki nem mondott szót is értem. Szégyelltem magam késöbb. Emmiatt is, meg a harapás miatt is. Sok más dolog miatt is. Marci jól nösült, egy végtelenül türelmes, simulékony nöt vett feleségül.
Péter elsö 2 kötetét, nem értettem. Aztán sokáig fel sem fogtam, mi a fenétöl olyan jó. Aztán rákaptam, és elájultam töle, hogy én ezt csak most fedeztem fel?? Milyen ragyogó, milyen olvasható. Mennyire mestere a szónak! Milyen meleg szívü, mennyire jó ember. A fanyar, szarkasztikus humoron is átsejlik a melegség.
Még valami, tegnap éjjel a családdal álmodam. Különös.
Ezt, még soha, senkinek nem mondtam el. Talán anyámnak. Ipadról írok, fotót késöbb csatolok.
Nyugodjék békében.
New York, 2016 júl 15.
