hogy, egy újabb fejezet zárul most. Egy befelé fordulós időszak, ami már március óta tart. Számot vetős, szelektálós, mi, és ki a fontos, és mi nem! Jó volt kicsit megpihenni itthon, nagy szükségem volt rá. Anyukám, ült velem a konyhában, míg ebédeltem, azt mondta, jó egy kicsit még nézni engem! Megint nem lát sokáig!
Felvonulok a hegyekbe, igaz, nem a Himalája, hanem az Alpok. Számomra, elég félelmetesek a hegyek, mindenkor azok voltak. Szembesülsz, milyen kicsi és jelentéktelen vagy, összenyomnak, ugyanakkor gyönyörűek. Mégis, hidegnek, merevnek, és állandónak látszanak.
Azelőtt, nem szerettem a hegyeket. Zavart, hogy egy völgyben vagy, és a nap, csak mondjuk 10 óra körül látszik, majd délután 3- kor, már elbújik.
Egyedül, az autóban is lesz időm gondolkozni, magányomban.(lehet, hogy a seprűnyélen?) Habár, az én agyam mindig jár. Ezen- azon, amazon. Igyekszem, csak pozitív dolgokra gondolni!
Ma csomagolok, nagyjából, nehogy valami kimaradjon....
Kicsit sajnálom, hogy személyesen nem tudtunk, de ami késik nem múlik, igaz? Kívánom, érezd jól magad!
ReplyDeleteKöszönöm Mártikám! Találkozunk még!!
ReplyDeletePuszi és ölelés! :-))
ReplyDeleteEn pont emiatt imadom a hegyeket. Embert probaloak. Vigyazz az uton, puszka
ReplyDeleteJó utat és jó új életet! Remélem egyszer még személyesen is találkozunk! írjál minél többször! Nagyon irigyellek ám!
ReplyDeleteKöszönöm lányok!
ReplyDelete