Az iwiw, nevezetű közösségi portál, egyszerűen egy tanulmány! Legjobb tudomásom szerint az iwiw jelentése -elvileg- az international who is who.
Annak idején, amikor a wiwből iwiw lett, akkor ezt azzal magyarázták, hogy nemzetközi vizekre akarnak evezni, több különböző nyelven lesz elérhető a szolgáltatás. Hogy ne csak a magyar ismerőseidet tudd számon tartani, hanem külföldről is meg tudj hívni embereket a rendszerbe. Akik, nem tudnak magyarul. Azaz, a nemzetközi ki kicsoda. International Who Is Who.
Nos, ez nem működik. Csak, és kizárólag magyar nyelvű ismerősöket lehet meghívni, igaz őket bárhonnan.
De, nem is erről akartam szólni. Hanem! Óriási, hogy emberek miket tudnak a magamról rovatban összehordani!! Olyan buta, hogy sikítani kell, illetve nevetni.
Példa, egy ismerős ismerősénél, - akit töröltem közben- a következőket olvastam, tele helyesírási hibákkal. (mondom én, aki, elüt, hibákat vét, és ékezetek nélkül irt hosszú ideig) Jól benne jár a korban, és feltesz magáról , egy ágyon elomló hajjal fotót, olvasószemüvegben, és egy igazi vén banya néz rád, igéző szemekkel csücsörítve! Ujjatlan ruciban, lógó kar, melltartó nélkül, közben, mire gondol? Szánalmas! Tartózkodási hely, Miami Florida, közben minden magyaros körülötte, és egy kimondottan ócska szekrénysor előtt áll, nippekkel. A másik foton, egy KÖZÉRT előtt, szatyorral. No de, a tartalom! Az nem semmi!
''Aki ismer tudja, hogy milyen vagyok! Kevés az az ember aki nem szeret, ha mégis akad ollyan az azér van, mert csak a negativumokat látja, a pozitívomot nem ismeri, csak az irántam érzett írigységet. Hááát! Van mit!!! '' Eddig, az idézet, azt a mindenit! Ilyenkor, nekem feltérképezi teljes mértékben önmagát. Miért irigyelné bárki is? Ott, a jobb alsó sarokban, a porcelán, pitiző kiskutyára fáj a fogam piszkosul! a Magából indul ki?
A másik, tirádát ír magáról, hogy mennyi pénze van, érdeklődés 0. A harmadik, tangás fotókat tesz be magáról. és sorolja a szórakozóhelyeket, ahol ő minden hétvégén megtalálható! Megint másik, aki Tényleg Miamiban van, a lógó hájait teszi ki, szandálban! A lábfeje, iszonyúan tönkre van menve, kalapácsujjak, baba szőke, kislányos fürtök, keretezik, kimondottan, öreg arcát !
Tényleg nem akarok senkit bántani, de komoly idióták vannak!
Még szerencse, hogy nem vagyunk egyformák! Na, most kigonoszkodtam magam! Bocsánat érte, nekem nevetni kell!
Jaj, az iwiw az valóban rémálom is tud lenni! Már gondolkodtam rajta, hogy törlöm magam, de van néhány olyan ismerős, akit nem szeretnék "szem elöl veszíteni". Lehet, kiírom az elérhetőségeket és minuszolom magam. :)
ReplyDeleteJó utat Lilykém! Valahogy most nem érzem, hogy messze mész, karnyújtásra leszel. A hegyek, bár hidegek, valóban gyönyörűek! :)
Drága Hivatlan!
ReplyDeleteBizony, én is ezen gondolkoztam! De, vannak közöttük kedves emberek is. Igy aztán, úgy döntöttem, hulljon a férgese, és én törlöm azokat, akiket nem szeretnék az oldalamon látni!
Ja, és igazán nem megyek messzire, csak a szomszédba.
ReplyDelete