ameriaki vonatkozású bejegyzések

Wednesday, June 26, 2013

Görcsölök

és azt gondolom, hogy ez a legnagyobb baj. Ha, valaki nem olvasta az előzményeket, arról van szó, hogy 2 hónap múlva kezdődik a főiskola. Munkát keresek, és közben olyan szűk lehetőségen belül teszem ezt, hogy nem is csoda, hogy nem találok rögvest. Szűk, mert csak 2 hónapról van szó. Szűk, mert nem akarok egészségügyi intézményben elhelyezkedni, mert nem akarom elvenni a lehetőséget önmagamtól, hogy később felvegyenek, ha 2 hónap után beintek. Ha, meg előre szólok, hogy 2 hónap, akkor fel sem vesznek. Ez egy kis állam, és itt nincs olyan őrületesen nagy választék, mint mondjuk New York- ban. Felhívtam, az ottani ügynökséget is, de közöltem, hogy csak 2 hónapról van szó, így természetesen nem alakalmaztak. Pontosabban, vissza sem hívtak. A múlt héten, bementem az iskolába. Elötte felhívtam őket, de még csak az üzenetrögzítő sem volt bekapcsolva. De, mivel ez nem volt szokatlan, így odamentem, az egészségügyi papírokért, a drog teszt eredményének a másolatáért. Sehol, senki. A levélben az áll, hogy szabadságra mentem, júl. 8.- án jövök vissza. Nem úgy kellett volna esetleg, hogy mivel tudják jól, hogy nem dolgozik a többség, esetlegesen a friss papírok másolataiért jöjjön be XY, 8- 1o-ig várom, és aztán megyek szabadságra? Nem fer.
 Más. Találtam egy embert, aki félelmetes éleseszű, és méltatlanul van mellőzve. Okos, értelmes, csak szemben úszik az árral, és tegnap éjjel őt olvastam. Ezért vagyok kialvatlan, mert nem voltam képes letenni, vagyis abbahagyni.  http://andrassew.blogspot.com  ajánlom mindenkinek, aki nyitott szemmel jár, vagy szeretne.
Ezek mennek mostanában, valahogy nem vagyok túl jó kedvemben. Ez van.

No comments:

Post a Comment