ameriaki vonatkozású bejegyzések

Sunday, August 18, 2013

Rémálom kirándulás (javított kiadás)

Tegnap, megint az Amishoknál jártunk. Idén utoljára. Már Írtam róluk itt
A történet úgy kezdődött, hogy áramszünetünk volt, és nem tudtunk kiszabadulni a garázsból, elektronikus lévén. Majd, nagynehezen az egyik oldalt, ahol az én autóm állt, ki tudtuk szabadítani. Hozzá kell tennem, hogy 3o éve vezetek biztonságosan, férfiak tömkelege ismerte el, hogy hátra mer dőlni mellettem, sőt még alszanak is. Nem úgy az én férjem. Ezért, ha véletlenül az én autómmal megyünk, akkor is ő vezet. Ráhagyom, így vitamentes. Az én autóm nem automata, manuális. Ebből kifolyólag, darabos benzinnel megyünk, de nem szóltam egy szót sem. A nyakamat törögette, minden egyes sebességváltásnál. Nem szépen simán haladunk, hanem rettenetes módon. Rémes, idegtépő. A vezetési stílusa, hajmeresztő. Az elötte levőt, szinte tolja, olyan közel megy hozzá, féktávolság nuku. Ha befékez az elöttünk haladó, akkor menthetetlenül beleszállunk. Én, inkább becsukom a szemem, és nem szólok egy szót sem, csak magamban küldözgetem a francba az okos tojást! Csak a magasságos mentette meg őt eddig, hogy nem száll bele valakibe hátulról, hiszen vannak beláthatatlan szituációk.
Megérkeztünk, az én drága Gejzám, morcosan, egyenesen halad, a fagyizóhoz. Erről meg itt írtam azelött. Ettünk fagyit, látom, hogy torzul a feje. Ismerem. Azonnal haza, még rosszabb vezetési stílussal. Beteg, a feje forró, és kötekszik az úton hazafelé. 1 évben, legalább 3-4 alkalommal beteg. Nesze neked egyészséges életmód. Áldottam a percet, amikor hazaértünk. Én, inkább nem mennék sehova ilyen körülmények között.
Ez megy napok óta. Ez a hétvége, különösen idegtépő volt. Senkinek nem kívánom! Csak megjegyzések közepette tevékenykedhetek a konyhában. Mindenről van vélemény, általában lesúltó! Nem veszi észre magát. Jó, hogy legalább itthon külön tudunk vonulni.
Később
Az este még borzalmasabb volt, mint a hétvége. Le kellett mennem megcsinálni a sajtot, bár ne tettem volna. ......
Ezek a pasik, akár buddhista, hindu, katolikus, mind hülye. Ilyen jógy, meg olyan arjuvédikus életmód, tök mindegy. A szónoklat végén, olyan ideges lettem, hogy kilottyantottam a sajtkészítés közben a túrót, és sürű magyar káromkodások közepette, azon izgultam, hogy fel tudjam törölni, mire kiér a fürdőből. Legszívesebben, odabasztam volna az egészet, és ennyi. De, nem be kellett sajnos fejeznem, és hallgatni Gejzát. Elegem van!! Nem sokat fog látni a héten!



2 comments:

  1. Nehéz az élet én a zurammal már két hónapja nem beszélek, csak köszönünk, bőven elég.

    ReplyDelete
  2. Ajjaj, hát még nálunk is előfordulhat!

    ReplyDelete