Mégis buli van. Engedélyezték a fesztivált. Sok húhó semmiért.
A közjegyző nem adott engedéyt a festsztivál megrendezésére. Mindezt tette, több ezer jegy eladása után, és már hónapok óta építik- szépítik a helyszínt. A honalp , ami a legigényesebb honlap volt magasan a többihez képest.
Szomorú, és a teljes ellehetetlenítés a cél, nem más. itt, meg itt
Meg mindenütt, a világon! Olvastam egy cikket Ozoráról. Itt Milyen hülye kérdés az, hogy van-e drog? Könyörgöm, mindenütt van! Budapesten, a belvárosban is van. A Szigeten is van, a Balatonon is van, itt, Amerikában, Argentínában, Peruban, és Timbuktuban is van! Nekem, nincs ellenemre, hogy fiatalok, és kevésbbé fiatalok, élvezik a nyarat, és az efféle fesztiválokat. Az sincs ellenemre, ha kipróbálnak ezt is, meg azt is, meg lehetőleg mindent, amit az élet nyújthat, és nem a tv elött csipszet rágva, csodálkozunk, vagy éppen szidunk valakiket, vagy valamit. Őszintén, minnél inkább szidunk, és tagadunk valamit, annál elégedetlenebbek vagyunk önmagunkkal, (ezt sem én találtam ki) Aztán, ez nem új találmány. Az én drága konzervatív, és meglehetősen merev férjem, Goa-ra járt Indiában, 18-26 éves koráig. Minden évben, persze akkor épp lecsengőben volt az igazi hippi korszak. Volt ott minden, de főleg, LSD, 1oo féle fű, opium. Akkoriban, nem éltek szintetikus borzalmakkal, amiket valami sufnikban tákolnak össze, patkányméreggel, és toxikus ki tudja mikkel. A vizsgaidőszak után, az első útja oda vezetett. Leengedte a gőzt. Amerika, és az akkori nyugati fiatalok, oda jártak "megvilágosodni". Persze többnyire jól belötték magukat, elrepkedtek, kiléptek, és hazamentek. Ennek, csak az indiai Airforce vetett véget, amikor felvették aerodinamikai mérnöknek, és katonai állományba került. Géza, ezen jókat szokott vigyorogni, de rajtam kívül senkinek nem beszél róla. Jól kinevetgéltük magunkat többször, a saját élményeinkről ebben a témában, mindketten tudjuk, miről van szó. Mind a ketten, ugyan más utakon, mentünk, rezgettük a lécet, aztán tovább léptünk. A mai napig, ott tartják a legnagyobb psychedelikus fesztiválokat. Ennek a mintájára, a világon mindenütt tartanak hasonló fesztiválokat. Itt Amerikában is sok helyen van megrendezve, a testből való kilépés eme lehetősége. Én, még soha nem vettem részt ilyen bulikon. Amikor ott volt az ideje, én más bulikon voltam, (megsúgom, nem is vágyom rá, ettől a zenétől meg ideges leszek 2o perc után, jól van na, öregszem és kész) de "átérzem" ezt a fajta életérzést. Nem ítélem el. Ki kell próbálni az életben lehetőleg mindent, ami jól esik, hogy tudjuk, kik vagyunk, miről beszélünk, és hol a helyünk ebben a világban. Szóval, nem kell felháborodni élni kell, és élni hagyni másokat. Ez, az én véleményem erről.
http://www.atv.hu/belfold/20130805-nem-kapott-engedelyt-az-ozora-fesztival
ReplyDeleteNagyon sajnálom, Magyarország, nem egy szabad ország!!