ameriaki vonatkozású bejegyzések

Tuesday, August 27, 2013

A fa

A mai napon, leesett az állunk, anatómia, és gyógyszertan között. Cikáztak a gondolataim, amikor, a mellettem űlő lány felállt, és kiment. Később elmesélte, hogy az idegtől ment ki, mert annyi az anyag, hogy egyszerűen fel sem fogja. Hogy fogjuk ezt megtanulni?? Egy hatalmas halmaz új név, és számok, és adatok, és latin kifeljezések. Szóval, kiment, amikor visszajött kicsit visszatért a színe is. Azt mondja, pánik tört rá. Én, ugyanezen gondolkoztam, és az évfolyamban a többiek is valószínűleg. Nekem úgy tűnik, hogy égig ér a fa, és én az aljában, egy kis életlen baltával latolgatom az esélyeimet!!




Sunday, August 25, 2013

Megint egy kis Amish Lancaster County

No ne tessék azt képzelni, hogy urasága megváltozott egycsapásra. Szomaton, megint az Amishoknál voltunk. Nagyon furcsán viselkedett. A garázsból lejövet, kiabált velem. Ritkán kiabál, csak beszurkál, megjegyzéseket tesz. Most éppen, egy gallon tejet nem bírt lehozni. A kezemben, egy nagy zacskó kukoricával jöttem le, ő nem bír el, egy gallon tejet. Egész héten a véremet szívta. Itthon volt. Fárasztó.
Holnap kezdődik a fősuli. Diáklány leszek megint és lehet, hogy nem fogok gyakran írni.
Ez, egy dokumentumfilm róluk, sajnos csak angolul tudóknak.  Nagyon érdekes. Nem szeretik, ha fotózzák, vagy filmezik őket. Ha, kitudódik, kizárhatják a közösségből. Van egy kis alig érezhető német akcentusuk. Szeretem őket!







Tuesday, August 20, 2013

Még mindíg nem fogtam fel! El sem hiszem!

Ha, ez nem velem történik, el sem hiszem! A férjjel nem beszéltem. Ő jött fel, és megkérdezte, hogy hogy vagyok? Mondtam, hogy szarül, de ne is törődjön vele, majd elmúlik. A következő beszélgetés zajlott le közöttünk,
- Nagyon beteg vagyok!- néz rám, majd a laptopra.
- Hallom!- fel sem nézek a gépről,
- Mit nézel?
- A webcamet, a nővérem küldte át, mert látni szeretném, a tüzijátékot Budapesten. Mi járatban?
- Tudod, gondolkoztam.
- Tényleg? És, min?
- Hát azon, hogy nagyon le van gyengülve a szervezetem. Nincs energiám.
- Tudom! ...... Nem is csoda! Emberek vagyunk , nem kecskék. Se hús, se semmi, csak nyers zöldségek- szar minőségű gyümölcsök, a rossz piacról, ahol se ízű, ám nagyon szép gyümölcsöket lehet kapni. Minden fehérje nélkül, azt porban szedjük, a vitaminokat kapszulában, a collagént kapszulában. Fel sem szívódik, csak állati eredetű zsiradékban. De, ne zavarj, mert mindjárt vége a tüzijátéknak, és látni szeretném, és különben is, hiába beszélek. Csak a szám jár. Spóroljuk meg. - leül mellém, ő is nézi a tüzijátékot. Nem vagyok érzelgős, honvágyam sincs, de könnybe lábad a szemem, mert nagyon szeretnék egy kicsit hazamenni, vagy anyámmal leülni beszélgetni a konyhában, és inni egy kávét. Legalább, amíg lehet.
- Jaj, de szép a Lánchíd, meg a Parlament. Milyen ünnep van? Emlékszel, amikor megkértelek, hogy vigyél el mégegyszer, hogy lássam kivilágítva?? Baromi hideg volt. Arra a térre, tudod, a Bollani, azt hiszem....
- Battyányi. Amúgy, ez az Alkotmány ünnepe Magyarországon, az első Alkotmányé. Szent István, az első keresztény király hozta meg, és amit most egyszerűen átírtak. Mint a bibliát, a mindenkori hatalmak. Saját szájuk ízére. Most is ez megy.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk a bio butcher- hez, és vennénk velős csontot, meg marhahúst, meg csirkét?
- Mi van?- meredek rá,- Te honnan tudod, hogy..... Te mondd, jól vagy? Lázas vagy?
- Nem, nem vagyok jól, jártányi erőm nincs! - borjú szemekkel néz rám.
- Most komolyan beszélsz? És, honnan tudod egyáltalán, hogy a marhahúslevesre van szükséged? Életedben nem ettél marhát! Te hinduként nőttél fel! Te Géza! A hinduk, nem esznek marhát!
- Átküldtem neked egy linket, és egy tudós orvosnő arról beszél, hogy a hús, és a csontleves, kimondottan a marhacsont, nagyon fontos a szervezetnek. Két könyve jelent meg, ebben a témában, és már azt is megrendeltem az Amazonról.
- Géza! Te jól vagy? Soha nem engedtél egyetlen darab húst sem behozni a házba!! Se főzve, se sütve, nemhogy nyersen! Rosszallóan néztél rám, ha húst ettem az étteremben, vagy éppen otthon Magyarországon! - mosolygok, egyre szélesebben mosolygok. Egy nagy cuppanós puszit nyomok a tiszta takony fejére.
- Akkor indulás Géza! Megyünk a henteshez. Te tudod hol van? Mert, én nem. Az árúház polcain, tele van hússal, csakhogy az mind szemét.
- Igen tudom, kinéztem a netről. Vezess te, mert én alig bírok menni!
Ilyet sem látott még a világ, gondoltam magamban, a férjem nagy velóscsontot, és marhahúst akar vásárolni, meg vezessek én!  Megbolondult!
Így esett, hogy bevásároltunk, bió húsokból. Stresszmentes, tömegnövelőhormon mentes, antibiotikum mentes marhahúst, és marha velőscsontokat, és csirkét. És, én sütöttem, főztem, délután 5- kor. Ez, nem nagy szám azoknak, akik otthon főzhetnek, amit akarnak. Nekem az! Géza, jóízűen evett. Egyből jobban lett! Én is, de az csak természetes.
- L Diluent! Te csodásan tudsz főzni! - na gondoltam magamban, több éves házasság után, micsoda felfedezés!

                                          Csirkemell spárgaágyon már bekészítve.



                                                          Még nyers állapotában.



Óriási velőscsontok figyelnek a fazékban. 


Fő a leves. Jól bezöldségelve. 


Ugyanaz, más perspektíva. 




Előkészítve, a leves már fő! 


Kész a csirke 

           
                                                                      A húsleves


Sunday, August 18, 2013

Rémálom kirándulás (javított kiadás)

Tegnap, megint az Amishoknál jártunk. Idén utoljára. Már Írtam róluk itt
A történet úgy kezdődött, hogy áramszünetünk volt, és nem tudtunk kiszabadulni a garázsból, elektronikus lévén. Majd, nagynehezen az egyik oldalt, ahol az én autóm állt, ki tudtuk szabadítani. Hozzá kell tennem, hogy 3o éve vezetek biztonságosan, férfiak tömkelege ismerte el, hogy hátra mer dőlni mellettem, sőt még alszanak is. Nem úgy az én férjem. Ezért, ha véletlenül az én autómmal megyünk, akkor is ő vezet. Ráhagyom, így vitamentes. Az én autóm nem automata, manuális. Ebből kifolyólag, darabos benzinnel megyünk, de nem szóltam egy szót sem. A nyakamat törögette, minden egyes sebességváltásnál. Nem szépen simán haladunk, hanem rettenetes módon. Rémes, idegtépő. A vezetési stílusa, hajmeresztő. Az elötte levőt, szinte tolja, olyan közel megy hozzá, féktávolság nuku. Ha befékez az elöttünk haladó, akkor menthetetlenül beleszállunk. Én, inkább becsukom a szemem, és nem szólok egy szót sem, csak magamban küldözgetem a francba az okos tojást! Csak a magasságos mentette meg őt eddig, hogy nem száll bele valakibe hátulról, hiszen vannak beláthatatlan szituációk.
Megérkeztünk, az én drága Gejzám, morcosan, egyenesen halad, a fagyizóhoz. Erről meg itt írtam azelött. Ettünk fagyit, látom, hogy torzul a feje. Ismerem. Azonnal haza, még rosszabb vezetési stílussal. Beteg, a feje forró, és kötekszik az úton hazafelé. 1 évben, legalább 3-4 alkalommal beteg. Nesze neked egyészséges életmód. Áldottam a percet, amikor hazaértünk. Én, inkább nem mennék sehova ilyen körülmények között.
Ez megy napok óta. Ez a hétvége, különösen idegtépő volt. Senkinek nem kívánom! Csak megjegyzések közepette tevékenykedhetek a konyhában. Mindenről van vélemény, általában lesúltó! Nem veszi észre magát. Jó, hogy legalább itthon külön tudunk vonulni.
Később
Az este még borzalmasabb volt, mint a hétvége. Le kellett mennem megcsinálni a sajtot, bár ne tettem volna. ......
Ezek a pasik, akár buddhista, hindu, katolikus, mind hülye. Ilyen jógy, meg olyan arjuvédikus életmód, tök mindegy. A szónoklat végén, olyan ideges lettem, hogy kilottyantottam a sajtkészítés közben a túrót, és sürű magyar káromkodások közepette, azon izgultam, hogy fel tudjam törölni, mire kiér a fürdőből. Legszívesebben, odabasztam volna az egészet, és ennyi. De, nem be kellett sajnos fejeznem, és hallgatni Gejzát. Elegem van!! Nem sokat fog látni a héten!



Saturday, August 17, 2013

Magyarország Ma

Nem kell ehhez különösebben hozzáfűznöm semmit! Az alábbi cikket betettem egészben, mert fontos lehet annak, akit ez érint, vagy valaki hozzátartozónak, barátnak.




Így mehetünk dolgozni Amerikába

2013. augusztus 16. Forrás: Profession.hu
Hasznos: - + Nyomtat
Az amerikai munkaerőpiac nyitást fontolgat a mérnökök és számítógépes programozók számára.
Habár bizonyos típusú mérnökből hiány van az Egyesült Államokban, számos amerikai pályázó nyújtja be jelentkezését több ezer olyan mérnöki állásra, melyekre a munkáltató inkább a tengeren túlról venne fel munkaerőt - ez derül ki egy, a New York Times által frissen publikált kutatásból, mely mintegy hárommillió önéletrajz elemzése során született.
A kutatás során a Bright azt vette alapul, hogy mely cégek folyamodtak kérvénnyel külföldi munkavállalók foglalkoztatásának érdekében és az adatokat összehasonlította azoknak az amerikai munkavállalóknak az önéletrajzával, akik megfeleltek a kritériumoknak.
Tényleg nincs elég mérnök?
A Bright cég által végzett felmérés egy újabb fejezete annak a vitának, mely az Egyesült Államokban jó ideje arról folyik, hogy a technológiai vállalatoknak engedélyezze-e az állam, hogy külföldi dolgozókat vegyen fel, ha létezik hazai jelölt is. A vállalatok azzal érvelnek, hogy az úgynevezett H-1B vízumok számának bővítése (bizonyos időtartamra, munkavégzésre feljogosító amerikai vízum) azért lenne indokolt, mert nincs elég szakképzett amerikai munkaerő a mérnöki szakmában. Az ellentábor szerint ugyanakkor több külföldi munkavállaló alkalmazása egyet jelentene a bérek csökkenésével.
A közgazdászok véleménye megoszlik a kérdésben. Az egyik oldal szerint a mérnökök fizetése nem emelkedett számottevően az utóbbi időben, ami azt mutatja, hogy nincs drasztikus hiány szakemberekből ezen a területen. Mások szerint a szektorban alacsony a munkanélküliek száma, több külföldi mérnök beengedése egyébként sem változtatna a munkaerő-piac alapvető szerkezetén, melyben jelenleg a H-1B vízummal rendelkező dolgozók száma elenyésző.
Bizonyos szakmákban, mint például a számítógépes rendszerelemző, kifejezetten nehéz megfelelő amerikai jelöltet találni egy-egy munkára - derült ki a Bright-felmérésből. Pedig a kutatás szerint minden amerikai számítógépes rendszerelemző jelöltre megközelítőleg négy üres pozíció jut. Más, magasabb kvalifikációt igénylő pozíciókra - mint például a számítógépes programozó - több mint elegendő jelölt áll rendelkezésre.
Lawrence Katz, a Harvard közgazdásza szerint a most publikált kutatás továbbra is nyitva hagyja a kérdést, hogy érdemes-e bővíteni a H1-B vízum programot. A szakember szerint a döntést nem annak alapján lenne érdemes meghozni, hogy per pillanat mely szakmákban van hiány szakképzett munkaerőből, hanem hogy milyen hatással lenne az Egyesült Államok egész gazdaságára a döntés a munkavállalók, a fogyasztók, a befektetők, illetve a diákok szempontjából.
Kétszer annyi vízumot adhatnak ki
Az Egyedült Államok Szenátusa júliusban fogadta el azt a javaslatot, mely mintegy duplájára emeli a külföldi munkavállalók számára kiadható vízumot. A cégek a meghatározott kvóta keretein belül "igényelhetnek" szakképzett külföldi munkaerőt.
A Tata Consultancy Services és a Wipro például több ezer indiai munkavállalót segített hozzá különböző iparágakban amerikai időszakos projektmunkákhoz a bankszektortól kezdve a technológiai vállalatokig. A H-1B vízummal azok az Egyesült Államokban végzett diákok is szívesen élnek, akik tanulmányaik után amerikai vállalatoknál helyezkednek el.
A Bright-kutatás rávilágít egy olyan tendenciára is, mely eddig csak alacsonyabb képzettséget igénylő mezőgazdasági vagy vendéglátói-ipari munkáknál volt világos. Az amerikai munkavállalók a technológiai iparágban is el tudnának végezni bizonyos munkákat, de nem hajlandóak elfogadni az ott felkínált fizetést és egyéb feltételeket, így ezek a munkák a bevándorlókhoz "vándorolnak".
Érik a bevándorlási reform
Mint arról már a Profession.hu-n korábban beszámoltunk, Barack Obama elnök az idén olyan átfogó bevándorlási reform előkészítését rendelte el, amely egyebek között megteremti a lehetőséget az Egyesült Államokban törvénytelenül tartózkodó 11 milliónyi bevándorló többségének állampolgárrá válásához.
A koncepció értelmében országszerte ellenőrizni kell majd az újonnan felvett alkalmazottak jogi státusát. Ugyanakkor több vízumot adnak majd ki az amerikai hatóságok és a jól képzett bevándorlók számára megkönnyítik a maradást. Az Amerikai Szenátus június 27-én, 68-32 arányban megszavazta a bevándorlási reform törvényt. Ez lehetőséget ad minden illegálisan Amerikában tartózkodó személynek arra, hogy legalizálja a tartózkodását.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének honlapján közölt információk szerint a
H-1B vízum olyan különleges foglalkozásokban dolgozókra vonatkozik, akiknek legalább egyetemi vagy ennél magasabb végzettségre van szükségük a munkájuk elvégzéséhez, már a legalacsonyabb szinten is. Ennél a kategóriánál szükség van a Munkaügyi Minisztérium által jóváhagyott munkavállalási kérelemre.
Ilyenek például a tudományok, a művészetek, az üzleti élet, és a sport területén kimagasló eredményeket elért személyek, az elismert professzorok és kutatók, valamint a nemzetközi cégek vezetői, igazgatói, menedzserei - hívja fel a figyelmetDr. Goldberger Péter New York-i jogász. 
Az amerikai vízum megszerzéséhez a bevándorlóknak rendelkezniük kell egy amerikai cég állásajánlatával, valamint az állás betöltéséhez szükséges iskolázottsággal és szakmai tapasztalattal.
Összeállította: 

Friday, August 16, 2013

A mai nap, mintha az ördög

vitte volna a hátán. Kb. 3 hete, Géza említette, hogy menjek el munkanélküli segélyre addig, amíg a suli kezdődik. A legutóbbi munkahelyemen, vártam hogy hívjanak, de hiába, mert a közvetítőnek olyan melói voltak, hogy 1 óra itt, 2 óra ott, 2 akalommal 1 héten. Mondom a csajszinak, engem ne is zaklasson ezekkel a melókkal, met többe kerül a leves, mint a hús. Az 1 héten 3o dolcsi, 1 hónapban 12o, én ennyiért nem megyek egy lépést sem. Szép, és jó. Elmentünk, és szépen beadtam a kérelmemet. Sehol egy csekk sem, erre ma megint bementünk, kiderült, hogy össze- vissza kevertek mindent, és elutasították a kérelmemet. Nesze nekem! Fellebbeztem. Elmenetben megkérdezte Géza, mennyi idő mire elbírálják? Erre a csaj, 3-5 hét!!!!!! Addigra én már régen a fősulin vagyok. De, nem is ez, hanem találtam volna magamnak melót, ha nem június végén találják ki, hogy a suli nem júl. 1.-én, hanem aug. 26.- án kezdődik. Hát, most majd kezdődik a szűk esztendő. Benyeljük, elfér a többi mellett. Nagyon hiányzik a költségvetésemből. Legalább matekoztam. Leadta nekem a komplett ált. isk. anyagot 3 hét alatt, és még fel is fogtam. Belekezdtünk a medicine matekba is, és láss csodát, azt is értem. Engem monduk bekavar, hogy itt ugye lábban (feet), incsben (In), és pound-ban (lbs)  számolnak. A lábat, át kell számolni incs-re, 1 láb (ft) = 12 in. 1 in= 2.5 cm.
Aztán, nem is beszélek a folyadék mértékegységről. Gallon, oz (once), cup, pint, stb. Most kezdenek átállni a normális metrikus méretre, és liter mértékre. Azt át kell számolni. De, mivel Amerikában vagyunk, így rájuk szabták a tananyagot, mert sokan most hallanak először erről. Sokat szenvednek az úgynevezett militáris (katonai- medicinális) időszámítástól, ami nekünk természetes, nem 12 am- pm, hanem 24 órában számolunk. 15.oo, az 3 pm itt. Ezt nehezen tanulják meg.
Más. 3 éve történt, de megint szóba jött, és nem tudom, hogy mi a rokonság a hindu nyelv, és az orosz között, de ha a rokonok jönnek, összekeverik a hindut, az angollal. Történt, hogy az egyik rokon fogja a teás bögréjét, és egyszercsak megszólal, "Szahara nye dali", ami oroszul annyit tesz, "nem adtak cukrot" erre megszólalok angolul, hogy mindjárt hozom. Majd, egymásra meredtünk, mert hirtelen felfogtuk, hogy ő mondott valamit hindu nyelven, amit én simán megértettem. Azóta, valahogy próbálom nyomát találni, hol van összefüggésben a 2 nyelv, mert kell legyen valaminek. Persze, sikertelenül. Hangzásában, egyáltalán nem hasonlít.
Gejza nyűgös, mert előjött az allergiája, mellesleg nekem is, de tojok rá.
Nem volt valami jó napom, de most estére jó lett a kedvem.
  



Thursday, August 15, 2013

Mozi

Ritkán írok filmekről, holott én nagy filmnéző vagyok, és ebben a kategóriában gyakorlatilag, mindenevő. 2 forrásom van, ami teljesen kielégít, a NETFLIX amiért,  8 dolcsit fizetek havonta és a kedvenc tv sorozataimat egyben tudom megnézni. Nem kell várni hétről, hétre, amíg a következő részt levetítik. Otthon, nem elérhető, a másik nem tudom, hogy elérhető-e, de megpróbálom betenni a linket, ez azonban angol nyelvű, méghozzá haladókank. Én sem élveznék egy mozit, mondjuk például kinai nyelven.  http://viooz.co
Vannak mozik kitűnő minőségben, és vannak nem túl jó minőségben, de általában 2-3 héttel azután, hogy lefut a moziban, felrakják HD minőségben. Rengeteg jó filmet láttam mostanában, de ezek közül kiemelkedő volt a Behind the Candelabra. Matt Damon, és Michael Douglas eszméletlenül jól játszik cukrosbácsit. Michael Douglas- ról, minden eszembe jut, csak az nem, hogy képes elhitetni velem, hogy meleg. Valami bravúrosan jó szinész. Ha, ezért nem kap Oszkárt, akkor semmiért.  Bőbebben itt a filmről. Ez meg itt egy kis előzetes.



Ez, meg az eredeti Liberace, akiről a film szól.



A filmből egy fotó!

Sunday, August 11, 2013

Amish kecskesajt

Tegnap, az Amishoknál jártunk ismét, Lancaster County- ban, PA.  Több friss zöldség, dinnye, sárgadinnye mellett, hoztunk kecsketejet is. 1 gallonnal (3.75L), 3 dolcsiért. A boltban, a kecsketej, ha egyáltalán megtalálod, negyed gallon, (94o ml )4.75 dolcsi.  Nosza elő a computer tutorial, és nekiláttam sajtot csinálni. Isteni lett, 5 ötletből gyúrtam össze, azt ami volt is itthon, meg ami egyszerűnek látszott. Persze, friss kecskesajt, a mozarella sajtra hajaz. Nem kezelt tej. Isteni íze van, persze nem érlelt sajt, de nem is ez volt a cél. Kb. 4o deka sajt lett belőle. Tettem bele, petrezselymet, köményt, fokhagymát, kaprot. A savót, megtartottuk, mert imádom enyhén lehűtve inni. Nagyon egészséges! 
Érdemes elmenni hozzájuk, mert minden 4- ed áron van, mintha a boltban vennéd, még úgy is, hogy mindíg megtoldom, 1-1 dolcsival.





Wednesday, August 7, 2013

cím nélkül

Szét vagyok esve, mint egy rossz agyagkorsó. Elég, ha elhangzik valami, és máris kibillenek a nehezen felépített egyensúlyomból. Pedig, minden nap meditálok, úgy ahogy kell. Klasszikus mesterek által tanított módszerrel. Maximális koncentrációval. Rendszeresen jogázom, gyalogolok, és odafigyelek, mit eszem, de veszettül. De, valami naponta történik mostanában, amitól összeugrik a gyomrom, és általában úgy végződik, hogy a másik megnyugszik, én meg sírógörcsöt kapok. Ez van, és elég volt ebből. Nekem nem az a feladatom, hogy reggel ahogy felkelek, és belapcsolom a gépet, kótyagosan iszom a kávémat,  valaki aki - mellesleg közel áll hozzám- elmesélje, hogy milyen szép, és jó minden , közben gúnyosan megjegyzéseket tesz, majd "szeretlek nagyon" felkiáltással kiszálljon a beszélgetésből, de még mielött kiszáll tesz egy olyan megjegyzést, hogy a falra mászok tőle. És szevassz!! Legyen szép napod!
Én, meg ott állok és dobok egy laza hátast. Manipuláció áldozata vagyok. Rájöttem. Eltartott egy darabig, való igaz. Energia vámpírság áldozata vagyok. Halálos kimerülök, egy sima- laza beszélgetés után. Kész, ez nem járható út, és ha ennek az az ára, hogy nem beszélgetünk, hát legyen.
Aztán, lehet mondani, hogy ilyen, meg olyan vagyok, ez nem az én problémám, ez a másik félé.
Ami ma történt, az túlment mindenen, olyan formán, hogy meg sem fésülködtem, és alig tudtam kiszállni a pizsamámból. Azt is csak azért, mert nem egyedül lakom.  Csak sírtam, és néztem ki a fejemből meglehetősen hülyén. Szinre, látom magam. Olyan fáradt vagyok, mintha ástam volna egész
nap.


 

Saturday, August 3, 2013

Mi folyik Ozorán? A fenébe is....! Buli van!! Módosított bejegyzés.

Mégis buli van. Engedélyezték a fesztivált. Sok húhó semmiért.
A közjegyző nem adott engedéyt a festsztivál megrendezésére. Mindezt tette, több ezer jegy eladása után, és már hónapok óta építik- szépítik a helyszínt. A honalp , ami a legigényesebb honlap volt magasan a többihez képest.
Szomorú, és a teljes ellehetetlenítés a cél, nem más. itt, meg itt


Meg mindenütt, a világon! Olvastam egy cikket Ozoráról. Itt Milyen hülye kérdés az, hogy van-e drog? Könyörgöm, mindenütt van! Budapesten, a belvárosban is van. A Szigeten is van, a Balatonon is van, itt, Amerikában, Argentínában, Peruban, és Timbuktuban is van!  Nekem, nincs ellenemre, hogy fiatalok, és kevésbbé fiatalok, élvezik a nyarat, és az efféle fesztiválokat. Az sincs ellenemre, ha kipróbálnak ezt is, meg azt is, meg lehetőleg mindent, amit az élet nyújthat, és nem a tv elött csipszet rágva, csodálkozunk, vagy éppen szidunk valakiket, vagy valamit. Őszintén, minnél inkább szidunk, és tagadunk valamit, annál elégedetlenebbek vagyunk önmagunkkal, (ezt sem én találtam ki) Aztán, ez nem új találmány. Az én drága konzervatív, és meglehetősen merev férjem, Goa-ra járt Indiában, 18-26 éves koráig. Minden évben, persze akkor épp lecsengőben volt az igazi hippi korszak. Volt ott minden, de főleg, LSD, 1oo féle fű, opium. Akkoriban, nem éltek szintetikus borzalmakkal, amiket valami sufnikban tákolnak össze, patkányméreggel, és toxikus ki tudja mikkel. A vizsgaidőszak után, az első útja oda vezetett. Leengedte a gőzt. Amerika, és az akkori nyugati fiatalok, oda jártak "megvilágosodni". Persze többnyire jól belötték magukat, elrepkedtek, kiléptek, és hazamentek. Ennek, csak az indiai Airforce vetett véget, amikor felvették aerodinamikai mérnöknek, és katonai állományba került. Géza, ezen jókat szokott vigyorogni, de rajtam kívül senkinek nem beszél róla. Jól kinevetgéltük magunkat többször, a saját élményeinkről ebben a témában,  mindketten tudjuk, miről van szó. Mind a ketten, ugyan más utakon, mentünk, rezgettük a lécet, aztán tovább léptünk. A mai napig, ott tartják a legnagyobb psychedelikus fesztiválokat. Ennek a mintájára, a világon mindenütt tartanak hasonló fesztiválokat. Itt Amerikában is sok helyen van megrendezve, a testből való kilépés eme lehetősége. Én, még soha nem vettem részt ilyen bulikon. Amikor ott volt az ideje, én más bulikon voltam, (megsúgom, nem is vágyom rá, ettől a zenétől meg ideges leszek 2o perc után, jól van na, öregszem és kész) de "átérzem" ezt a fajta életérzést. Nem ítélem el. Ki kell próbálni az életben lehetőleg mindent, ami jól esik, hogy tudjuk, kik vagyunk, miről beszélünk, és hol a helyünk ebben a világban. Szóval, nem kell felháborodni élni kell, és élni hagyni másokat. Ez, az én véleményem erről.




Friday, August 2, 2013

Temetkezési szokások, és egyebek

A minap olvastam, egy magyar oldalon, nem is egy oldalon, hogy mindenki eltemetheti a saját halottját s.k. Szegényházi alapon. Fogod az ásót, meg a dédit, aztán ásol egy gödröt, és ahogy mondani szokás, isten neki fakereszt. Na amilyen formában, ez elő lett adva, a cikkekben, úgy nagyon visszatetsző volt.
De, ez itt Amerikában, egyáltalán nem ritka, hogy a család a szeretteit, a saját portáján temeti el. Persze méltósággal. Sok helyen látni, sírhelyeket a kertekben. Ez egyrészt a távolságok miatt alakult ki, másrészt nem kell kijárkálni a temetőbe, hiszen helyben van. Sokszor látni filmekben is, hogy kijárnak a kert végébe. Nem találok semmi kivetni valót ebben. (Forest Gump)



Erről jut eszembe, a vak bácsinál, ahol legutoljára volt szerencsém dolgozni, annak a nőnek a szobájában aludtam, aki állandóan ott lakik. Az éjjeli szekrénynek, üveges volt az ajtaja. 4 napig nézegettem, hogy vajon mi lehet az a fura dolog a polcon. Aztán, az 5. napon, kinyitottam az ajtót, és rám jött a nevetés, mert egy aranyszegélyű, veretes biblia alatt, egy urna volt. Se név, se semmi.
Biztosan valamelyik hozzátartozóját őrizte az éjjeli szekrényben, tán még társalog is vele. Persze, ez nem rossz dolog. Én is szoktam beszélgetni a halottaimmal. Beszélgetni túlzás, én beszélek. Aztán, valamikor jön a válasz, mert szokott jönni.
Egy ideje, közeli kapcsolatban vagyok a halállal. Egyrészt napi szinten szembesülök vele, másrészt a meggyőződésem elvette az egykori félelmet, és idegenkedést. A halottaktól nem félek, annál inkább az élőktől.



Thursday, August 1, 2013

Francba,

mai terveim dugába dőltek, ugyanis el akartam menni a kertészetbe körülnézni virágügyben, mert azért októberig valaminek nyílnia kellene elvileg a kertben. Nem csepereg az eső, hanem szakad, mintha dézsából öntenék. Sötét van, lámpát kell gyújtani. De, ez már csak így van, "Take it, or leave it!" mondaná erre egy ami. Most, hogy a dolgaim fele megoldódni látszik, újra találtam magamnak valami aggódni valót.  Most, éppen a matekon görcsölök, és van is mit, mert tudásom erősen a calkulátorra korlátozódott, az utóbbi 3o évben. A logikát tudom, de nekem ezteket az adagolásokat injekcióban, mesterséges tápadagolás, infúzió,  testsúly szerint ki kell tudni számolni papíron. Gondolom, majd ha eljön az ideje ki fogom tudni számolni papíron is. Érthetetlen, miért nem tudunk calkulátort használni?
Más. 2 ember is meghalt az ismerős- barátok közül. Az egyik különösen tragikus egy 24 éves lány, aki évek óta harcolt a petefészek rákkal. Hol jobban volt, hol nem. Inkább nem. Rengeteg áttét, és azt hittem, hogy megnyeri a csatát, vagy inkább szerettem volna hinni. Személyesen nem ismertem, csak a neten keresztül, és az internet az egy olyan érdekes hely, ahol még jobban megismersz valakit, mintha személyesen ismernéd. Nincsenek maszkok,  megfelelni akarás. Sokszor, a legbelsőbb gondolatokat is megismered. A legapróbb dolgoknak is nagyon tudott örülni, ami nekem nagyon fontos, mert én szinte észre sem veszem, de volt valaki, aki felhívja a fontosságára a figyelmemet.  Mielött meghalt, a barátját is kitette, mintha érezte volna, hogy itt a vég. Pedig a fiú kitartott mellette évekig. Annak ellenére, hogy nem könnyű szembesülni állandóan egy ilyen rettenetes betegséggel.  Okos, életszerető lány volt, iszonyatos élni akarással. Elötte volt az élet, sajnálom őt. Szilvike, nyugodj békében.
A másik, egy nagyon jó barátom, akit a neten ismertem meg, de vele személyesen is ismertük egymást. Akkoriban, otthon éltem, és összejártunk hébe- hóba, Old Man`s, egyéb zenés szórakozóhelyek. Nem volt közöttünk semmi, csak barátság. Később, amikor kiköltöztem, akkor is tartottuk a kapcsolatot, és jókat beszélgettünk, így a távolból is. Nagyon szerettem. A filozófikus fejtegetéseit az életről, a hozzáállását a dolgokhoz. Bölcs volt. Viszonylag fiatalon ment el ő is, 6o éves volt, tán még annyi sem. Nem élt egészséges életet, ivott. De, kultúráltan leginkább sört. Bolyongó,  nyugodj békében, szeretettel fogok gondolni rád. A facebookon tudtam meg, hogy meghalt. Él az oldala.
Nekik már jó, ők jó helyen vannak. Nem aggódnak, szabadok, fel vannak mentve. Mindíg azoknak rossz, akik itt maradnak. A hiányuk fáj. Meg kell őket gyászolni, aztán el kell őket engedni, mert a mi életünk megy tovább. Fázom, fel kell vennem valami pullovert.