Mindent

megpróbáltam. Nem sikerült. Hajnalonként yogáztam, igyekeztem indiai módon főzni, eljártam vele táncolni. Mind, mind hisztivel végződött, és nem én voltam hisztis. Megalázott a táncparketten, otthagyott tánc közben, mert elrontottam a lépést. Yoga közben felugrott, odavágta a yoga szőnyeget, kirohant a kertbe. Megpróbáltam újítani a lencse főzeléken, ő pedig rohamot kapott, mert az arjuvédikus füszereket, ez alkalommal, nem tettem a kajába. Magyarul, magyar módon főztem lencsefőzeléket, a változatosság kedvéért. (persze füstölt hús nélkül) Mindenért, és mindenkor csak kritika ért. Leszoktam a dohányzásról. Érdekes, hogy a pakolás közben, találtam egy fél csomag cigit, és a kertben rágyújtottam. El kellett dobnom, mert marha rossz volt tüdőre szívni a füstöt, és mindenem büdös lett. Órákig éreztem magamon a bűzt. Kidobtam a szemétbe. Nem fogok visszaszokni, az már biztos. Elektromos cigit szívok. Sétálni nem lehet, mert rohan, beszélgetni nem lehet, mert nem érdekli. Szóval, mindent megpróbáltam. Ha nem így, akkor úgy, ha nem úgy akkor emígy. Sokszor, és csúnyán megalázott. Arról nem is beszélve, hogy tök impotens. Nemi vágya, évenként talán egyszer van, abban sincs sok öröm. Eleinte, megpróbáltam a női praktikákat bevetni, nem sikerült. Orvoshoz nem volt hajlandó menni. Belső életet él amiből apóst, engem, mindenkit kizár. Igazi szerzetesi életet. Barátai nincsenek. Nem jókedvű. Van benne valamiféle melankólia. (mondjuk, az bennem is van) Amikor jókedve van, akkor idétlenül bohóckodik, mintha nem tudna vele mit kezdeni. Humora nincs. Amitől én szakadok, azt ő nem érti. A munkájáról, soha nem beszél. Illetve, egyetlen egyszer. Az orrom elé tolt 2 önéletrajzot, mit gondolok róluk, pontosabban motivációs levelet. Azt hiszem, írtam róla. Próbáltam alkalmazkodni. Amitől én, megszűntem én lenni. A család sem jön hozzánk, mondjuk vacsorára, mert éhen halnak. Hús, nem lehet a házban. Ők, húsevők. Látom a szomszédok, jó messze vannak, de grilleznek jó amerikai szokással a kertekben, jókat röhögnek, esznek- isznak. Nálunk, nem ihat senki egy sört sem. A munkatársaim, meghívtak kerti partira, születésnapra. Közölte, hogy ő nem jön. Egyedül, nem mentem. Mindenki a házastársával, barátjával ment.
Miféle élet ez?? Ki az, aki vállalná ezt??
Még elöttem, volt egy lengyel, fiatal lány, akibe szerelmes volt. Ő erre azt mondta, hogy mint a lányára úgy nézett rá. Ahogy beszélt róla, levágtam, hogy nem a lányaként tekintett rá, de az hazament lengyelhonba. Honvágya volt. Nem érezte itt jól magát, nem tudott beilleszkedni pedig parkmérnök volt. Valószínű, hogy nem viszonozta az érzelmeit a csajszi huszonévesen. A másik nagy szerelme, egy yoga oktató csajszi, állandóan elém állította példának, ilyen ügyes, meg olyan szép. Igaz, 3 gyereke volt már akkor mindegyik más, más apától. Mondjuk, ez sem állhat a nagy szerelem útjába. Csakhogy, a csajszi beleszeretett, egy nála jó 1o évvel fiatalabb pasiba, aki szintén nála yogázott, hozzá is ment, és szült egy negyedik gyereket, negyvenvalahány évesen. Itt jöttem én, hiánypótlónak. Küldött egy képeslapot, amiben megköszöni a gyereknek vett ajándékot, aztán hosszasan ecseteli hogy naplementében szokott yógázni, az óceánra látni a házuktól, és milyen emelkedett érzés. Erre az én férjem, elkezdett naplementés yógázós videókat nézni, átszellemült képpel. Nem mintha nagy jelentősége lenne ezeknek a dolgoknak, de én soha nem tennék ilyet, ami bántaná a másikat.
Nekem is van örök szerelmem, nekem is vannak titkaim. Illetve, nem titkok, csak nem rá tartozó vonatkozásai az életemnek, és soha nem állítottam elé senkit, és még attól is óvakodtam, hogy magamban összehasonlításokat tegyek. Hiszen, mindenki más, és másképp kell elfogadni. Soha nem beszéltem neki ezekről a belső dolgokról. Sem nőnek, sem semminek nem érzem magam mellette. Szóval, ennyit az én házasságomról dióban.