Általában, 4- en vagyunk, a folyosón, 4o-42 ember fekszik a szobákban. Mostanában, 3 ember látja el a teendőket. Egy fontos munkatárs, szabadságon van. Tegnap, 4- en voltunk, de olyan volt, mintha 2- en lettünk volna. Ugyanis, az egyik nővér egy jóképű fiatalember, aki megbolondította a vele kb. egykorú leányzót, és vihorászva, illetve nagy röhögések közepette tűntek el a szobákban. Azt hittem, a napnak soha nem lesz vége, és megszakadok. Félreértés ne essék, tőlem mindenki azt csinál, amit akar, de ne az én rovásomra. Persze, egyből lett is meeting annak volt a legnagyobb hangja, akinek inkább csendben kellett volna maradnia. Hulla fáradtan jöttem haza.
Tegnap az após, mielött elmentem volna dolgozni, azt mondja, hívjam fel a férjemet, mert nincs jól. Mondom neki, nem hívom fel. Erre az öreg kiakadt teljesen, hogy miféle attitüdöm van nekem??
Nekem??? Mondom neki, hogy szeretném felhívni a figyelmét arra az apró szót sem érdemlő motívumra, hogy 2 hete, kirúgott a házból. Ebben a pillanatban, megjelent a férjem. Szenvedő arccal, "betegen". A színe jó, az orra nem folyik, minden rendben van nála, csak az aggyal vannak komoly bajok!! Látni sem bírom!! Hogy fogom kibírni? Ez rejtély. Ugyanis, nekem ezek a rosszullétek ismerősen csengenek vissza. Apám, miután őrült církuszokat rendezett, de olyat hogy olyat nem sokan láttak. Ezek általában, törős- zúzós cirkuszok voltak. Mindenki menekült hanyatt- homlok! (most, hogy ezt leírtam, röhögök rajta, de inkább sírnom kellene) Utána, ájultan esett össze. Napokig, beteg volt, nem volt hangja, és illegalitásba vonult. Nem evett, nem ivott, nem mutatkozott. "Szenvedett." Hát még mi hogy szenvedtünk!! Aztán, anyám hosszas könyörgésére hajlandó volt megjelenni. Iszonyú volt! Dráma Király!!
No, ez is egy Dráma Király. Ma sem ment dolgozni. Bementem a garázsba, itt a kocsija. Nekem, meg tiszta egyenruha kell. Le kellett mennem, megkérdeztem, mit tehetek érte, de nem ezért mentem le, hanem a mosószeremért. Halotti hangon válaszolt. Köszönöm, mindenem megvan. Gyenge mosoly!( a hideg ráz) Mivel, itthon van, kézzel kellett kimosnom a kád elött térdelve az egyenruháimat. Mára, és holnapra. (Van egyenruhám, egész hétre, csakhogy azokat nem szeretem). Nem csavartam ki, csak kitettem a napra kifordítva. Vászon, így megszárad, mire megyek. Ugyanis, őkelme nem enged mosni, csak tele mosógéppel. Ha, nincs itthon, akkor rövid mosásra be szoktam tenni, és a szárítóba is, mert úgy nem kell vasalni. Itt, a fenti fürdőszoba, nem mosásra készült. A mosdó kicsi. Hát, most beszoptam. Le van ő szarva!
Amúgy, az alsó szint, kezd elkoszolódni, mert amikor feljöttem, szépen kitakarítottam, de azóta nem nyúltam ott semmihez. Nem is fogok!! Majd a papa szépen áttereli a takarítónőjét hozzá is. Ha, nekem ott tartózkodásom nincs, akkor takarítsa magának, vagy bánon is én, mit csinál! Nekem, "megkegyelmezett"!!! Nem kell elhagynom a házat, de minden cuccommal költözzek fel az emeletre, egy 3x4 -es szobába. Tele vagyok dobozokkal. Ezek után, megkérdezi, hogy miért megyek fel? Normális???????!!!!!!! Ha, nem lennék kényszerpályán, itthagytam volna, és ezt halálosan komolyan mondom. Öreg vagyok én már a cirkuszokhoz!
Nem tudom, mindenki azt hiszi, hogy a kimondott szavakat, csak úgy vissza lehet szívni?? Vagy, ez így okés?? Még jó, hogy nem esik nekem. Én, tanultam a régi kapcsolatokból. Tudom, hogy a szónak nagyobb ereje van, mint mondjuk egy hatalmas pofonnak! Megbüntet, mert kimondtam amit gondolok, és amit nem látok jónak! Nyaralás után, őkelme beteg! Szegény! Megint elő kell venni a szinésznő vénámat! Útálom az egészet, úgy ahogy van! Visszafordíthatatlanul el van baszva az egész. Úgy, ahogy van!
Azt a lehetőséget, ami a napokban fogalmazódott meg bennem, hogy beköltözöm valakihez ápolónak, amíg végzem a következő lépcsőt a suliban, nem fogom kihagyni. Nehéz lesz, de egy járható út! Még fizetnek is érte! Nem a piszkálódás, hogy a nyakamon élsz!
Új mániám van. Vettem egy régi Creedence CD- t. 6o- as évek. Nem az én zeném volt, de most rákattantam. Ami a csövön kifér, és valami rettentő jó hangminőségem van a kocsiban. Annyira élvezem, a hülye rádiók után, hogy további régi CD- ket fogok venni. Nagyon jó muzsika.
Szia!
ReplyDeleteTyű de jó bömböltetős zene! Nekem kicsit kemény, jobban fekszik Adel, Seal, de ők is full kakaón!
Tök jó az ötleted, hogy valakihez beköltözz ápolásra, és közben tanulj- ha engedik, és belefér az idődbe. Tetszik! Jól kitaláltad! És még működhet is. Otthonról ki sem kéne cuccolnod, csak mindig annyit ami ép kell és akkor azt sem mondhatják, hogy otthagytad az embert. Csak másik munkát találtál. ahol ott kell aludnod is. Így akkor nem léptél le- csak ippeg. :-)
Fel a fejjel, lesz ez még sokkal jobb is! Mi a helyzet a ZK-val. Mikorra fogod visszakapni?
üdv
Szilvia
Csak ezzel a feltétellel vállalnám el.
ReplyDelete