ameriaki vonatkozású bejegyzések

Friday, June 29, 2012

Durva történet

Apósom mesélte, hogy fiatal orvosként Delhi- ben, a szegények kórházában volt gyakorlaton. (Elmondtam neki a felfekvéses eseteket, a gondokat a Rehaben) Szóval, abban a kórházban, a lebénult betegeket, az oldalukra, vagy hasra fektették, és forgatták, ugyanezen okokból. Akkoriban, ott nem volt lélegeztető, és mesterségesen kaját adagoló gép. Lehetett, forgatni, ahogy akarták. Szóval a sebek gyógyulása érdekében kitalálta, hogy hason feküdtek a betegek, 2-3 órákat kötés nélkül. Egyik alkalommal felhajtotta a lepedőt, és megdöbbenve látta, hogy a sebet hatalmas, 3-4 centis csótányok dézsmálják. Azt mondja, még most is rosszul van, ha rágondol. Azonnal intézkedett, és újra bekötözték a sebeket. A melegebb éghajlaton gyakran, és mindenütt ottvannak.
Undoritó egy bogár! Kanárin, a macskám miatt nem volt a lakásban, kicsinálta őket!  Fotót, nem teszek be róla, mert ezt a bogarat nagyon útálom. Amikor először találkoztam életben vele, majdnem szétvertem egy fürdőszobát leszakitottam a zuhanyzófüggönyt, és sikoltoztam, mint akit ölnek! Aztán hozzászoktam, hogy nincs meleg éghajlat ennélkül az ocsmány rovar nélkül.
Blaberus giganteus
Testhosszuk fajtól függően 1–6 centiméter. Legerősebb és legstabilabb testrészük a tor. A legpuhább és csupán gyenge izmokkal ellátott testrészük a potroh, ebben van a legtöbb belső szervük.
Fejük jól fejlett, pajzzsal védett. Szájszervük rágó típusú. A fejből két hosszú, sok ízből álló csáp nyúlik ki. Nagy összetett szemükkel jól látnak. A két szárnypár a tor mentén egymás fölött helyezkedik el: a felső pár erős, és csak védő szerepe van. Egyáltalán nem, vagy rosszul repülnek, több faj nősténye a szárnyait el is vesztette. Bűzmirigyük van.
Lárváik igen hasonlítanak a felnőtt rovarokra, de még szárnyatlanok.
Forrás: Vikipédia

2 comments:

  1. Sajnos a bogaraktól én is undorodom, de iszonyúan, rémálmomban tömegével jönnek elő a résekből. Emberség ide, emberség oda én az utamba kerülő dögöket eltaposom.

    ReplyDelete
  2. unokatesóméknak a koleszben volt, annak idején!
    Nálunk, most hangyák vannak, de szerencsére eddig még csak a kertben jelentek meg. Bizonyos időszakonként vonulnak, visznek vmit és mennek át a szomszédhoz... :)

    ReplyDelete