ameriaki vonatkozású bejegyzések

Thursday, June 28, 2012

Túrós palacsinta

Fáradt vagyok, és hétvégén is dolgozni fogok. A munkahelyemen is mindig hoznak valami oltári hülye döntéseket, újitásokat, ami rettenetesen lelassitja, illetve megneheziti az amúgy sem könnyű melót. A legújabb, hogy kitaláció, hogy akik légmatracon fekszenek, azok alatt nem lehet vizálló kisméretű lepedő (magyar nevét nem tudom), amit csak kicserélsz és okés. De, még igy is sokszor átázik. Csak 4 rétre hajtott lepedő, aminek csak az a feladata, hogy az ágyon lecsúszott beteget feljebb tudjuk tenni, az ágy 2 oldalán megragadva. Illetve, annak a segitségével görgeted oldalára, hogy ki lehessen alatta cserélni a pelenkát. Ezzel, azt akarják elérni, hogy a felfekvéses sebek gyógyuljanak. Ebből a célból, párnákkal támasztjuk ki, hol jobra, hol balra a beteget. Ez törvény, hogy aki ágyban fekszik huzamosabb ideig, annak elöbb- utóbb seb keletkezik a seggén, ill. a sarkán, akámi van alatta. Ha légmatracon fekszik, ha nem! Az én betegeim többsége koma állapotban van, és mesterségesen vannak táplálva, egyből gyomorba. (Aki magánál van agyilag, az is légmatracon fekszik, béna) Igy aztán folyik elől- hátul minden folyamatosan. Hangsúlyozom, folyékony a halmazállapot. Ha, nem lesz alatta, csak egy 4 rét hajtott lepedő, akkor,  naponta 5- 6 alakommal szakadok meg, egyetlen emberrel. Vegyük, a legrosszabb esetet, 8 emberről gondoskodom, 8 x 6 az 48 alkalommal csere, több, mint 100 kg- os emberekkel. Teljes ágycsere, mert a lepedő nem vizálló. A kurva! A nagy örömöm, hogy Brandon kora 25, megjelent az osztályunkon. Felesleges volt. A fiú, nem birta az én csoportomat, igy visszavettem tőle, legnagyobb bánatomra. Állandóan segitségre volt szüksége, igy a magam könnyebb csoportja mellett a régi, Brandon által ápolt csoportot is át kellett vennem. Igy 18 lett, az általam ellátott emberek száma. Hát inkább, visszavettem a régi beosztást.


Más. Kozák bácsi, aki mellesleg teljesen egészséges, a feleségével együtt vonult be az intézménybe, aki nagyon beteg volt. A feleség, meghalt. Kozák bácsi ottmaradt, és kétségbeesve próbál velem magyarul beszélni. A téma, többnyire a túrós palacsinta. Valamikor házasságuk hajnalán,- 50 évvel ezelött - elküldte a feleségét a nagymamájához, hogy tanulja meg, hogy kell túrós palacsintát csinálni. Ki tudja miért, az asszony soha nem tanulta meg. Tegnap, vittem neki túrós palacsintát. Igaz, itt nem lehet igazi túrót kapni, igy Ricotta túrót szoktam használni hozzá. Az öreg, ette a palacsintát, és potyogtak a könnyei. Az egész intézményben újságolta mindenütt, hogy 50 év után, végre evett igazi túrós palacsintát, ami szerintem, a világ legegyszerűbb kajája. A nővérek, de még a fő- fő nővér is,  egymás után jöttek hozzám, hogy mi ez a csoda kaja, ami igy kiboritotta az öreget. Mondom, nem a csoda kaja boritotta ki, hanem az emlékek.

4 comments:

  1. De rendes vagy Lily! A bácsinak ez tutira nagy élmény volt. Szerintem az ilyen dolgok miatt csinálod nagyon jól! Engem meghatottál!
    Pumicica

    ReplyDelete
  2. Drága Jega! Nem állt szándékomban, de hihetetlen, hogy egy ilyen apróság milyen örömöt tud okozni!
    Bodzavirág! Tudom, hogy te vagy aki vagy! Tudod, igyekszem szórni a pozitiv dolgokat! :))))

    ReplyDelete
  3. Ez ilyen pillanatok miatt éri meg ezt a munkát csinálni. Erről beszélt Doki: most sem azért adtál, hogy kapj, mégis sokkal többet kaptál, mert Kozák bácsinak nagy örömet okoztál!

    ReplyDelete