ameriaki vonatkozású bejegyzések

Monday, April 8, 2013

Ma rájöttem,

hogy mi a bajom. Így, hajnali 4 óra tájékában. Nem tudok aludni, mert hulla fáradtan jöttem haza, és sikerült rányúlnom a you tube- on, egy dokumentumfilmre ami persze felizgatott rendesen. Letusoltam, szépen az ágyban néztem, hogy elaludjak rajta. Nohiszen! Elhatalmasodott a paranoia rajtam, pedig nem szoktam hagyni magam. A gyógyszergyárak beteggé tesznek bennünket, hogy többen halank meg Amerikában a gyógyszerek mellékhatásaitól, mint attól amire eredetileg felírják. A génmanipulált ételek, Bill Gates belépett a gyógyszeriparba,(már nincs pénz a szoftver fejlesztésben, legalábbis annyi, amennyi neki még kell szegénynek) és kijelentette, hogy jobban járna a föld, ha megállítanák a népesség ilyen mértékű szaporodását, sőt! No, ez kiverte a biztosítékot. Ijesztgetnek mindenféle járványokkal, és kötelező védőoltásokat adnak, amikbe ki tudja miket adagolnak bele. Ez, így frankón elhangzott!! Nekem, mint egészségügyi dolgozónak, minden évben 3 alaklommal kötelezően adnak hepatitisz "B", és "C" ellen, plusz influenza ellen védőoltást. Szana, meg szét vagyok oltogatva. Ismétlő oltást is adnak. Ha, kinő a második fejem, legalább nem fogok csodálkozni. Remélem, szebb lesz, mint a mostani. Akkor a meglévőt letakarom. A génmanipulált kaják, hogy pl. már nem merek elmenni a Kentucky- ba, jó rántott csirkét enni, mert nem titok, ezeknek a csirkéknek növekedési hormont raknak a kajájukba, 28 nap alatt másfél kilósak lesznek. Amitől hízol, mint a disznó! Kukorica, paradicsom, paprika, szintén zenész. No ez kivágta a biztosítékot. (lehet, hogy a végén, a férjem által javasolt marék lencse jobb ötlet) Kész vagyok. Nekem is üldözési mániám lett!!
A fő. fő ok, amitől kiborultam, (mint a kávé) hogy észrevettem,hogy egyes új betegek, akik még tudnak "gondolkodni", (de én is) ha kedvesebb vagy, akkor állandóan szól a berregő, villog a lámpa, és mind azt hiszi, hogy egyedül van. Nekem meg az a feladatom, mint a kifutó legénynek, hogy minden egyes kívánságot, azonnal teljesítsek!! A kis fas@#$mat!!!! Ma, rászóltam egy-két betegre, hogy rajta kívül, még 8 másik van a gondjaimra bízva!! Nem tölthetek a szobájában órákat!! Leszívják az összes energiámat, és még nekik áll feljebb. Megpróbálnak érzelmi alapon manipulálni, ami nagyon fel tud bosszantani. Kerek, perec közöltem, hogy a felettesemnél lehet panaszkodni. Sarkon fordulva jobbra el. Na, és ezután jött a dokumentum film. Ha, felvesznek a főiskolára, akkor ezt fogom tanulni, hogy kinek milyen gyogyót milyen betegségre kell adagolnom, és milyen vakcinákat döfködjek kibe. Magam is, felírhatok gyógyszereket, errefelé a diplomás nővér megteheti, persze szigorúan ellenörzött kereteken belül.  Gyógyszergyárak legnagyobb örömére!! A mesterséges kaját, kibe hol adjam be, orron- gyomron keresztül, ami megint a hazugul elnevezett "Egészségügy"- nek titulált intézmény keretein belül, hivatalosan teszem, minnél tovább tartjuk életben, annál nagyobb üzlet! Ez inkább "Betegségügy". Rehabilitációs intézmény, de a mi részlegünkön senki nem hagyta el gyógyultan az épületet. Az a lényeg, minnél tovább életben tartani a szerencsétlen, menthetetlen embereket. Itt már bizonyos etikai kérdések merülnek fel. Ha, valakit lepuffantanak az utcán, akkor kivégzik a gyilkost. Ez, legális gyilkolás. Ráadásul, a humanitás álszent égisze alatt.
Na, megpróbálok aludni ezek után. Bevettem egy fél Rivotrilt, és kezd hatni. Figyelitek? Mit vettem be?? Gyógyszert. Kemikáliát, ami módosítja a tudatállapotomat. Na, tényleg kész vagyok.

7 comments:

  1. Olvastam egy könyvet "Az egészségügyi maffia" címmel, Ghislaine Lanctot-tól, 2004-es kiadás, ugyanezeket írja le! De ha mindig belegondolnánk, bele lehetne bolondulni! :(

    ReplyDelete
  2. Bizony a gyógyszer hatalmas profit, a gyógyszergyárak közös érdeke az emberek megbetegítése. Megpróbálok a legkevesebb gyógyszerrel élni, de nehéz. És mindezekhez jön még az élelmiszeripar mérgezése, plussz az ivóvíz, melyben ott van minden oldva, mert pl a folyókban is oldott fogamzásgátló, antibiotikum, hormon folyik. Ja és levegőt is kell venni, de már az sem tartalmaz kellő mennyiségű oxigént, de annál több más káros anyagot. Ez van, kiírtjuk önmagunk egyszer, de előtte megbetegszünk, elhülyülünk, és leépülünk.

    ReplyDelete
  3. konkrétan gusztustalan, ami megy már ezekkel a gyógyszerekkel. Kedvencem a "nincs idő a fájdalomra" címmel hirdetők. Ez normális hozzáállás az élethez? Szerintem nem.

    ReplyDelete
  4. gyógyszert nem nagyon szedünk (bár a fejfájásomra "marékszám". azért sokszor eszembe jut, ez inkább pszichés dolog, amolyan placebo féle)
    viszont mióta elolvasom miben mi van.... hááát. nemrég olvastam egy ezzel kapcsolatos könyvet ( e számok és génmanipulált kaják) és épp tegnap este láttam valami filmet a "low fat" tartalmú ételekkel történő megtévesztésről. nem lettem nyugodt.
    mindkét ipar a legnagyobb üzlet
    cecile

    ReplyDelete
  5. Képesek ráírni egy zacskó cukorra, hogy "fatfree", vagyis zsírmentes. Megáll az eszem!! A zacskó cukorka nem is, de majd a tested csinál belőle zsírt.

    ReplyDelete