ameriaki vonatkozású bejegyzések

Tuesday, April 30, 2013

április 26.- án



volt 3 éve, hogy itt vagyok. No, nem Amerikában, hanem Delaware államban. Június végén lesz a 3. házassági évfordulónk. (aki ezt esetleg elsőre olvassa, közlöm közelről sem vagyunk tinik, túl vagyunk árkon-bokron, egyikőnknek sem ez az első házassága, sőt) Olyan időszak is volt, amikor egy lyukas petákot nem adtam volna ezért a házasságért. Nos, szóval összegzés.
Határozottan jót tett a házasságomnak, hogy külön szobáink vannak, külön fürdővel, külön programokkal. Amit még tavaly megfogadtam, hogy nem vitatkozom, nem szállok szembe, bólogatok, beleegyezek, (még akkor is, ha a meggyőződésem szöges ellentétban van) megtartottam. Úgyis, azt csinálok, amit akarok. Azóta, nincs vita, egyetlen hangos szó sem. Amikor látom, hogy ideg az ember, otthagyom. Anyagilag, nem függök tőle. Béke van.
Lássuk, mit értem el mellette. Először is, elvégeztem a Delaware Community College első, belépő szakaszát, ami egy 4 hónapos, államvizsgával, nappali főiskolai végzettséget adó iskola. Több, mint egy éve dolgozom végzettségem szerint. Most, felvettek egy másik főiskolára, ami még magasabb végzettséggel jár, és persze nem mellékesen dupla fizetéssel. Nem utolsó sorban, nem fenyeget a munkanélküliség. No, ezért csinálom, nem azért mert olyan nagyon szeretem az egészségügyet.
Géza, támogat ebben! Nem csak támogat, de tol is rendesen. Nem azt mondja, hogy mit akarsz már ennyi idősen, és rosszindulatúan röhög a markába. Volt már ilyen "társ" az életemben, aki mellett piszok szarul éreztem magam, szinte értéktelennek. Okosan léptem, amikor kellett. Lehetett volna elöbb is, csak akkor nem találkoztam volna Gézával. Mindennek oka van, biztosan ennek is volt.
Egy szavam nem lehet. Piszok nehéz lesz július 1.-től az élet, de 1 év, nagyon hamar eltelik. Kilépek, hétvégén sem kell dolgoznom. Kapok tőle pénzt, de persze csak kölcsön.
Egy rossz szavam nem lehet.

6 comments:

  1. Szuper....!
    Nagyon örülök,hogy így látod...
    Csak ez a "kölcsön "nem jó kifejezés...inkább hozzájárulásnak kellene hívni....

    ReplyDelete
  2. A hozzájárulást, vissza kell fizetnem. De, őszintén nem bánom.

    ReplyDelete