ameriaki vonatkozású bejegyzések

Thursday, November 29, 2012

Depresszió

Tudomásul kell vennem, hogy az én férjem súlyos depressziós. Nem hajlandó segítséget kérni. Szerinte, minden rendben van. Bárkivel képes összeveszni pillanatok alatt. Egy életre semmiségeken. Kiszóródott cukron, egy növényen, belógó faágon, ételen, táncon, bármin. Tök mindegy mi az, lényeg hogy beledöfjön a másikba durván, legyen az az apja, testvére, bárki. Hiába meditál, hiába keresi kétségbeesve a lelki nyugalmat. Olvas el, 1oo önfejlesztő buddhista könyvet. Szerinte, mi vagyunk mindennek az okai, akik körülötte nem úgy viselkedünk, ahogy kellene! Az "úgy, ahogy kellene" az persze az általa diktált viselkedés, és ha úgy viselkedsz, akkor sem jó, mert valahogy másképp kell viselkedni. Maga sem tudja hogy, de semmi nem jó. Ez azt jelzi, hogy saját magával vannak súlyos gondjai. A legújabb őrülete, (ill. ez nem új, csak most valósította meg) hogy lefogyasztotta magát cérnára. Eddig is sovány volt, de most!! Azt mondja, most fiús az alakja így az ideális. Nem szóltam, egy szót sem. Valójában, úgy néz ki, mint egy indiai aszkéta. Egy maratoni futó. Rá van száradva a bőr az arcára. Egy aszott öregember. Szabályosan éhezik, a hűtőből nem hiányzik napokig semmi. Létfotosságú ételeket nem eszik. Sajt, tojás, hús, gabonafélék. Meg is magyarázza, hogy az életminőségén javított.
Az anyám kenyere!! Mogorva, nem lehet hozzászólni, haragban van mindennel, és mindenkivel. Éhezik, és irritálja ha mások jóízűen esznek, mert az szerinte zabálás. A jókedv is irritálja. Méltó párját munkába menet szoktam látni a kocsiból. Egy inas, rettenetesen sovány cérna cica, aki 6o évesnek néz ki, de valójában, nem lehet több 3o- nál. Fut az út szélén, minden nap. Télen, nyáron ugyanabban az időben. Eső veri, nap szíjja. Persze, nem említettem neki. A minap, együtt mentünk valahova, és lám a csajszi fut az út szélén. Azt mondja, rettenetesen néz ki ez a nő. Megdöbbentem rajta. Nem akartam mondani, hogy te pont így nézel ki.
Ez mind szép, és jó. Az ilyen embert normális esetben kerülöm. De, őt nem tudom kikerülni. Így is minimálisra van csökkentve a találkozás. De, könyörgöm, nekem kell nyugtatót szednem. Ahelyett, hogy ő szedné. Nagyon nehezen viselem.

5 comments:

  1. Ez talán nem is depresszió, ez több. Egoista, nárcisztikus ember lehet. Borzalmasak az ilyen emberek! :(

    ReplyDelete
  2. No igen! Az éhes ember már eleve bolond, agresszív, ideges. Csodálom, hogy még nem beteg. Mármint fizikálisan.
    Kitartást neked!
    üdv
    Eliana

    ReplyDelete
  3. Szia Lily! Ne szedj nyugtatót miatta, nem ér ennyit ez az ember, te fogsz tönkre menni mellette.
    Valahogy eszembe jutott ex, leírom, hátha más mosolyogni tud rajta. Kapcsolatunk végé, mikor már semmi sem volt jó neki, kibökte, hogy azért nem működik a kapcsolatunk, mert nem tud megfelelően lenézni és neki szüksége van arra, hogy lenézze a nőt. Nagy az a bizonyos állatkert. Szép hétvégét! K.Ny.

    ReplyDelete
  4. Kedves K.NY. Ez nem semmi!! Tragikus, de nevetnem kellett rajta!

    ReplyDelete