A félelemről találtam egy jó gondolatot.

„Nem baj, ha az ember fél, és jó, ha azt be is ismeri, de a leg­jobb, ha nem veszi figye­lembe. Félni az isme­ret­lentől: a halál félelme. Az egyet­len való­ban isme­ret­len a halál… A halál­fé­le­lem az a féle­lem, ami­kor úgy érzem, ha továbbra is itt mara­dok, akkor meg­ha­lok. Ha sem­mit nem teszek, akkor itt pusztulok…

Az élet­fé­le­lem: féle­lem attól, hogy mi lesz ott kint… féle­lem attól, amiről sem­mit sem tudunk. Az a féle­lem, amely sze­rint, ha tovább mara­dunk abban, amit isme­rünk, akkor meg­ha­lunk: a halál­fé­le­lem. Otto Rank sze­rint csak azért vál­toz­ta­tunk az éle­tün­kön, mert magunk­ban mélyen tud­juk, hogy bár nagyon sze­ret­nénk ott maradni, ahol vagyunk, ha tovább mara­dunk, akkor meg­ha­lunk. Intel­lek­tu­á­li­san, lel­ki­leg vagy fizikailag.“