Bomba üzlet

Az élelmiszer ipar, a gyógyszergyárak, az egészségügy. A legnagyobb üzlet a világon! Kéz a kézben jól összedolgoznak. Kezdjük, az élelmiszerekkel. Génmódosított zöldségek, élen a krumplival, és a kukoricával. A marhahúsokról, és egyéb husokról nem is beszélve. Agyon tartósított élelmiszerek, konzervek, felvágottak, Mc Donalds, és társai. Egy hamburgerben 1ooo marha húsa van. Gyorséttermek kajái. Konzervek. Olcsó, gyors. Lassan ölő mérgek. A gyógyszergyárak, hamar piacra dobnak mindenre valami bogyót. Magas vérnyomás, szívbetegségek, érelmeszesedés, kialkult II- es tipusú cukorbetegség,  kóros elhízás, stb., stb. Az egészségügy meg ápolja nagy aparátussal, az évtizedeken át kialakult betegségeket. Tonnaszám jönnek hozzánk a gyógyszerek. Fegyveres kisérettel. Az orvosi rendelőben, halomban állnak az új gyogyók ingyenesen kipróbálható mintái. Persze ezeket az orvos ajánlja kipróbálásra. Na, nesze neked! Mesterségesen beteggé tesznek, hogy szedd a gyógyszereket, és halálra ápolnak szó szerint. 7 milliárd ember él a földön, van elég nem számít, hogy hullanak, mint a legyek. Nálunk legalábbis. De, még elötte jól életben tartanak, ha kell, ha nem. Nagyon humánus mondhatom. Nézhetem a cimkét, amíg kijön a szemem, a génmódosított zöldségen, nincs rajta a figyelmeztetés. Így, a neten próbálsz tájékozódni, melyik boltból, mit nem szabad venni. Így, igyekszem bió kaját venni, 3x drágábban, vagy veszem a fáradtságot, és elmegyek az Amishokhoz.
Más. Ross bácsi, akinek hónapok óta a gondját viseltem, egy erőszakos, verekedős bácsi volt. Egyedül velem volt kieggyezve. Ha, bármit kellett csinálni rajta, emgem hívtak, hogy fogjam a kezét, és beszéljek hozzá. Ross bácsi nem tudott beszélni, mert gégemetszéses volt. Mosolygott, vagy rázta az öklét mérgesen nézett, harapott. A minap, bemegyek Ross bácsi szobájába, hogy ellássam, és megmérjem a vérnyomását. Azonnal láttam 3 méterről, hogy Ross bácsi halott. Kb. 4o perccel elötte voltam a szobájában. A tv- ben zene ment, és arra vezényelt a kezével, majd elaludt. Szóval, kb. 3o perce volt halott amikor bementem a szobába. Megfogtam a kezét, pulzus nincs. Kifordultam a szobából és hívtam  főnővért. Csak úgy hömölygött a folyosón, a termetes asszonyság. A fiúk rohantak az újraélesztő géppel. CPR. 2o percig ugráltak az öreg mellkasán. Áramot is kapott. Gondoltam magamban, szegény ember, még holtában sem hagyják nyugodtan. Mormoltam egy imát érte. Közben jött a mentő, és elszáguldottak vele. (errefelé, a halottat is viszi a mentő) Regina az osztályos termetes asszonyság, úgy elkezdett röhögni a folyosón, hogy zengett a ház! Nem találtam viccesnek a szituációt. Az öreg szép nyugodtan elaludt. Aztán már ugrálhattak rajta. A jelentést tegnap olvastam, hogyaszongya az öreg, a kórházban hunyt el. Mi van? Aztán rájöttem, hogy javítják az ilyesztő statisztikát. A rosseb egye meg! Regina, ( ejtsd: Redzsíína) nem normális, és mint ilyet, így is kezelem. Nem fogok eret vágni magamon.  Ezek mennek a "halálgyárban".
Az alábbi kép szövege: "Én figyelmeztettelek, a sok hormonra, ami a husokban, és a tejtermékekben van."

Hmmm....,

a dolgokat, ezentúl úgy fogadom el, ahogy vannak. Úgy döntöttem, hogy a háborút hatázozatlan időre felfüggesztem. Kizárólag saját érdekemben. Nem komplikálom agyon az életemet. Hagyom, hogy a dolgok menjenek a saját útjukon. Pókerpofa, és kész. Azért nem győzök csodálkozni. Még mindíg vannak új, és még újabb dolgok, amiken meglepődök. Vannak dolgok, amiken nem tudok túllépni. Itt, most éppen nem a drága férjemről beszélek. Azokról a történésekről, amik körülöttem zajlanak.
Történt, hogy az após hosszú egyeztetés után, (ekkor nem jó, akkor nem jó) elutazott a másik fiához Manhattanbe. Főorvos pszihológus, az egyik menő klinikán. A papa 1 hére utazott, nagyon készülődött, izgatott volt, és nagyon örült, hogy végre láthatja a fiát, és az unokáit. Ehhez képest, a 4. napon szombaton telefonált az öreg, hogy jön haza, mert a fia a feleségével, Észak - Carolinába utazik. A papát, leszállítják útközben. Szép, és jó. Az én férjem készülődik, hidegtálakkal, és gyümölccsel. Tényleg megadta a módját. Megérkezik az öccs, a feleség a papával, és egyetlen pillanatra sem ülnek le, hanem gyorsan távoznak. Éppen csak üdvözöltek bennünket, és léc. Megnéztem, nincs-e tüske a székeken. Egyetlen szót nem szóltam, csak csodálkoztam. 9 óra az út, Manhattan, és a célpont között autóval. Gondoltam magamban, a nyakamat rá, hgy éppen most, beülnek valahova ebédelni. Indultam volna felfelé a lépcsőn a szobámba, amikor a férjem, megfogta a kezem, és arra kért, üljek le egy kicsit mellé. Nagyon elcsodálkoztam. Amikor aztán, a papa felment a szobájába, akkor azt mondja nekem, hogy szerinted ez normális viselkedés? Mondtam neki, hogy nem az. 2 éve nem látta az öccsét, és az nem hajlandó leülni egyetlen percre sem. Több, mint furcsa. Kérdeztem, hogy talán volt valami konfliktus közöttük? Azt mondja nem. Akkor, ebben a családban mindenki bolond?? Ezt persze, csak gondoltam. Aztán, eszembe jutott egy eset, amikor a bátyámnál családi ebéd volt, és én nem tudtam ott lenni, mert dolgoztam éppen. De, a munkahelyemen, a terasz bezárt a rossz idő miatt. Gondoltam, nincs még késő felkanyarodok hozzá. Kijön a bátyám a kapuhoz, és közli velem, hogy a "Partinak vége. Mindenki elment már". Sarkon fordult, és bement a házba. Ennyi. Hülyén éreztem magam. Aztán, a nővérem mesélte, hogy egyszer véletlenül az újrahívó gombot benyomtam a telefonomon, amikor Gy.- vel éppen tőle távoztunk. Végighallgatott, egy beszélgetést. A Gy.. nek éppen azt ecseteltem, hogy mi milyen jó testvérek voltunk, de megromlott a kapcsolat. A feleséggel soha nem tudtam kijönni, és tulajdonképpen, soha nem csinált az asszony semmit egész életében, csak lehúzta a testvéremet, és stb., stb., stb. Ő, meg ahhelyett, hogy ezt jól kibeszélte volna velem, megharagudott. Azt hiszem, egy életre. Szóval akkor , és ott, a partink vége lett. Ez van, ha tetszik, ha nem.
Más. Nagyon sajnálom az apóst. Lepattintották 4 nap alatt. Nem. Pontosan, 3 és fél nap alatt. Egyáltalán nagyon sajnálom az öregeket. A munkahelyemen, van egy néni. Aranyos, szeretetre méltó. A lánya, nem hívta fel, már 1 hete. Minden este szokott telefonálni. Erre én, elkértem a nénitől a lánya telefonszámát, és felhívtam a lányát. Persze, otthon volt. A néni megnyugodott. Azt mondja, nyaralni volt. Azt a kutya mindenit! Mobil telefon nincs? Vagy elvitte a cica! Persze, nem szóltam, egyetlen szót sem. Kérdeztem, hány gyereke van, erre a néni, hogy 3. 2 fia, és ez az egy lánya. A fiúk, miért nem telefonálnak? A válasz az volt, hgy az egyik orvos, és nagyon elfoglalt, saját praxisa van. A másik, mérnök, és nagyon sokat dolgozik, magáncége van. Ezt mind olyan áhitattal mondta, mintha magáról, az atya úr istenekről beszélt volna! Gondoltam magamban, minnél gazdagabb itt valaki, annál szívtelenebb. Elfelejti, hogy a magáncég, és praxison kívül, ott van az anyja, egy lélektelen elfekvőben. Nem lehet felemelni azt a rohadt telefont? Azért, mert fontos embernek tartja magát? Gondolom, 1oo - an nyalják a seggüket, és nagyon önteltek. Az, hogy nem jönnek, az sem szép. De, a néni minden este, odakészítteti a telefont, és az néma. Komolyan, ilyesztő. Megjelent a szemem elött, egy eszkimó törzs, akik, a fagyban az öregeket hátrahagyják, mert már nem tudnak menni, ellátni magukat, vadászni. Na, tessék. Ez megy Amerikában is. Az öregeket, kiteszik útközben valahol, mert nem tudja ellátni magát. Na, ennél a fagyhalál is kegyesebb. Borzasztó. Aztán, ott az ellenpélda. Egy másik néni, aki mexikói. 9 gyerekkel, nagy szegénységben nőttek fel, egyszerű munkások. Állandóan ott tanyáznak az anyjuknál. Kicsikkel, nagyokkal, ott vannak. Kártyáznak, jókat nevetnek. Minden vasárnap elviszik magukkal. Imádom őket!! Hangosak, jókedvűek, kövérek.
Munka közben is jár az agyam, mint a motolla. Eszembe jutott, az én nyomorult életem. Természetesen, a szerelmi életem is. Már úgy értem a szerelmeim. Egészen pontosan, az a kettő, jelentős ami volt. Aztán, az is eszembe jutott, hogy azok úgy voltak kerekek, ahogy voltak. Mert, nem kell ahhoz a végtelenségig tartani valaminek, hogy tökéletes legyen. Az úgy volt jó, ahogy volt. Voltak többen is, de ahhoz, hogy valaki tényleg oda tud jutni a szívedhez? Na olyan tényleg csak 1, jó esetben 2 van az életben, és az soha, de soha onnan ki nem mászik! Akárhogy akarod, vagy forgatod. Az ott egy lenyomat, egy kőbevésett nyom, egy heg, egy bélyeg. Mind a kettővel, a mai napig tartom a kapcsolatot. Az egyikkel ritkábban, a másikkal gyakrabban. Ha, az utóbbit elveszíteném, az nagyon fájna. Fontos tudni, hogy él, jól van. Boldog, vagy éppen nem az. Fontos. Ennyi.
Az anyám, a lányom is fontos. Fontos, hogy beszéljek vele, velük.
A többit, meg majd szépen hozza az élet.

Nem tudom,

de piszkos nehéz volt a múlthét. Az egyik fontos koleganő szabadságon van, és sajnos 2 ember van az osztályon, aki használható. Az egyik, én vagyok. Nohiszen, lóg a belem. Közben, kicserélődött a főnökség. A DON (intézmény igazgató) elment, jött egy szimpi csajszi helyette. Florence is szimpi volt. A változtatások, viszont nem szimpik. Kicsit túl van lihegve az egész. Ez a "majd most rendet teszünk" című hozzáállás. Pénteken, amikor beértem, 5- en szóltak, hogy a DON beszélni szereten velem. Jézus mária! Futott át az agyamon, mit akar? Mit csináltam rosszul? Mi történt? Megyek az irodájába, gondoltam, essünk túl a dolgon. Hellyel kínál, és közli, hogy ma végigjárta a betegeket, és nagyon pozitív visszajelzéseket kapott rólam. Megkönnyebbültem. Azt mondja, hogy nagyon jól dolgozom. Mielött, azonban ezt beírja a mappámba, gondolta szóban közli velem. Gondoltam magamban, -Infarktus közeli állapotban vagyok, ez meg itt dicsérget- ugyanis, akkor szokták külön hivogatni az embert, amikor szar van a palacsintában. A többieknek nem mondtam, hogy dícsér, mert nem akarok gondot magamnak. Aztán, meg azt is gondoltam magamban, - édes szív, ne dícsérgess, hanem a fizumat kökd meg egy kicsikét. Tele a padlás az elismeréssel.- 
Más. A hétvégém, nyugisan telt. Voltam csavarogni, de voltam reggelizni is a férjjel, meg a papával. A beszélgetés rossz irányba terelődött, és nem szóltam egyetlen szót sem. Szidta Amerikát.  Én ilyenkor, nem szólok, hallgatok. Pedig, lett volna mit mondanom, de megtartottam magamnak. Szerinte ez egy erőszakos, szar ország, ahol nem érdemes élni. Nikaraguába, vagy Mexikóba kell költözni. Persze, a hülyéje. Először is, amerikai. Itt él, 12o éve. Elköltözik Nikaraguába, vagy Mexikóba, és amikor a szép házát, amit ott vesz persze itteni pénzből,  harmadszorra pakolják ki, feltörik az autóját, kirabolják, lelövik az utcán, mert ordít róla, hogy jómódú. Nem oda tartozik, nem is biztonságos hely. Nem tud spanyolul. Húzz haza gringó, vagy kifingassz! India miért nem jött szóba? Nem tudom. Zizi a pasi. Nem szóltam egy büdös szót sem.  A papa sem nagyon szólt. Hallgattuk az előadást. Hogy, miért nem alapít egyházat, nem tudom, de nagyon tud szónokolni. Biztosan lenne sok hülye követője. Utána persze felvonultam a szobámba, oszt annyi. A zöld kártyám, legalább fél év, mire megkapom. Ha tetszik, ha nem. 
Nosztalgia korszakomat élem, úgy látszik. Creedence, meg régi dalok. Egész nap egy régi Illés szám járt az agyamban. Ez itt

Mai nap

Megyek dolgozni. Ezt a mai napot lezavarom, aztán 2 napig Holiday lesz! Ki vagyok bukva. Kaptam egy hisztis öreglányt, érzem, hogy komolyan uralkodnom kell magamon. Nem jó, mert stresszes így a dolog.

Vannak események

Általában, 4- en vagyunk, a folyosón, 4o-42 ember fekszik a szobákban. Mostanában, 3 ember látja el a teendőket. Egy fontos munkatárs, szabadságon van. Tegnap, 4- en voltunk, de olyan volt, mintha 2- en lettünk volna. Ugyanis, az egyik nővér egy jóképű fiatalember, aki megbolondította a vele kb. egykorú leányzót, és vihorászva, illetve nagy röhögések közepette tűntek el a szobákban. Azt hittem, a napnak soha nem lesz vége, és megszakadok. Félreértés ne essék, tőlem mindenki azt csinál, amit akar, de ne az én rovásomra. Persze, egyből lett is meeting annak volt a legnagyobb hangja, akinek inkább csendben kellett volna maradnia. Hulla fáradtan jöttem haza.
Tegnap az após, mielött elmentem volna dolgozni,  azt mondja, hívjam fel a férjemet, mert nincs jól. Mondom neki, nem hívom fel. Erre az öreg kiakadt teljesen, hogy miféle attitüdöm van nekem??
Nekem??? Mondom neki, hogy szeretném felhívni a figyelmét arra az apró szót sem érdemlő motívumra, hogy 2 hete, kirúgott a házból. Ebben a pillanatban, megjelent a férjem. Szenvedő arccal, "betegen". A színe jó, az orra nem folyik, minden rendben van nála, csak az aggyal vannak komoly bajok!! Látni sem bírom!! Hogy fogom kibírni? Ez rejtély.  Ugyanis, nekem ezek a rosszullétek ismerősen csengenek vissza. Apám, miután őrült církuszokat rendezett, de olyat hogy olyat nem sokan láttak. Ezek általában, törős- zúzós cirkuszok voltak. Mindenki menekült hanyatt- homlok! (most, hogy ezt leírtam, röhögök rajta, de inkább sírnom kellene) Utána, ájultan esett össze. Napokig, beteg volt, nem volt hangja, és illegalitásba vonult. Nem evett, nem ivott, nem mutatkozott. "Szenvedett." Hát még mi hogy szenvedtünk!! Aztán, anyám hosszas könyörgésére hajlandó volt megjelenni. Iszonyú volt! Dráma Király!!
No, ez is egy Dráma Király. Ma sem ment dolgozni. Bementem a garázsba, itt a kocsija. Nekem, meg tiszta egyenruha kell. Le kellett mennem, megkérdeztem, mit tehetek érte, de nem ezért mentem le, hanem a mosószeremért. Halotti hangon válaszolt. Köszönöm, mindenem megvan. Gyenge mosoly!( a hideg ráz) Mivel, itthon van, kézzel kellett kimosnom a kád elött térdelve az egyenruháimat. Mára, és holnapra. (Van egyenruhám, egész hétre, csakhogy azokat nem szeretem). Nem csavartam ki, csak kitettem a napra kifordítva. Vászon, így megszárad, mire megyek. Ugyanis, őkelme nem enged mosni, csak tele mosógéppel. Ha, nincs itthon, akkor rövid mosásra be szoktam tenni, és a szárítóba is, mert úgy nem kell vasalni. Itt, a fenti fürdőszoba, nem mosásra készült. A mosdó kicsi. Hát, most beszoptam. Le van ő szarva!
Amúgy, az alsó szint, kezd elkoszolódni, mert amikor feljöttem, szépen kitakarítottam, de azóta nem nyúltam ott semmihez. Nem is fogok!! Majd a papa szépen áttereli a takarítónőjét hozzá is. Ha, nekem ott tartózkodásom nincs, akkor takarítsa magának, vagy bánon is én, mit csinál! Nekem, "megkegyelmezett"!!! Nem kell elhagynom a házat, de minden cuccommal költözzek fel az emeletre, egy 3x4 -es szobába. Tele vagyok dobozokkal. Ezek után, megkérdezi, hogy miért megyek fel? Normális???????!!!!!!! Ha, nem lennék kényszerpályán, itthagytam volna, és ezt halálosan komolyan mondom. Öreg vagyok én már a cirkuszokhoz!
Nem tudom, mindenki azt hiszi, hogy a kimondott szavakat, csak úgy vissza lehet szívni?? Vagy, ez így okés?? Még jó, hogy nem esik nekem. Én, tanultam a régi kapcsolatokból. Tudom, hogy a szónak nagyobb ereje van, mint mondjuk egy hatalmas pofonnak! Megbüntet, mert kimondtam amit gondolok, és amit nem látok jónak! Nyaralás után, őkelme beteg! Szegény! Megint elő kell venni a szinésznő vénámat! Útálom az egészet, úgy ahogy van! Visszafordíthatatlanul el van baszva az egész. Úgy, ahogy van!
Azt a lehetőséget, ami a napokban fogalmazódott meg bennem, hogy beköltözöm valakihez ápolónak, amíg végzem a következő lépcsőt a suliban, nem fogom kihagyni. Nehéz lesz, de egy járható út! Még fizetnek is érte! Nem a piszkálódás, hogy a nyakamon élsz!
Új mániám van. Vettem egy régi Creedence CD- t. 6o- as évek. Nem az én zeném volt, de most rákattantam. Ami a csövön kifér, és valami rettentő jó hangminőségem van a kocsiban. Annyira élvezem, a hülye rádiók után, hogy további régi CD- ket fogok venni. Nagyon jó muzsika.

Furcsa helyzet

Szombaton, közölte egyetlen párom, hogy após jelenlétében, beszélni akar velem. Gondoltam magamban, micsoda hülyeség, férj, és feleség nem tudnak megbeszélni valamit egymás között? Gondoltam magamban, ennek tökre elmentek otthonról! Összeültünk a nappaliban. Erről, eszembe jutott egy komikus mozi jelenet, ahol a feleség, összehívta  családi tanácsot, és aki beszélni akart éppen,   annak egy "talking pillow" (beszélő párna) van a kezében. Egyre mérgesebben dobálták egymásnak, egymáshoz a párnát. Szóval, komikus mivolta megvolt a beszélgetésnek, jó hogy nem röhögtem fel. Közölte, persze vitte a prímet. Ő azzal, hogy nem az ő dolga, azt szerette volna érzékeltetni, hogy ha a háztető tönkremegy, az nem a mi gondunk. Nem a papáé, nem az enyém, hanem az övé.  Erre, megint eszembe jutott, hogy tisztára olyanok vagyunk itt, mint a munkahelyi meetingen, a főnök beszél, a beosztottak hallgatnak. Hiába, megszokta a munkahelyén. Merev volt, mint az egyhetes kutyaszar. Komikusnak találtam, az egyébként sírni való helyzetet. Aztán, fejtegette, hogy miért kért meg arra, hogy költözzek minden holmimmal a felső szintre. Ennek az az oka, hogy nehogy mondjunk valami olyasmit, ami bántaná a másikat. Azt a kurva!- gondoltam magamban. Arcom, mintha kőböl faragták volna. A jól begyakorolt pókerfej. - Ehhez képest, 2 hete kibasztál, mint a macskát! Legyél te csak olyan naívan hülye, hogy én azt elfelejtettem! Soha nem bocsátom meg! Te nem a családtagom, anyám, gyerekem, testvérem vagy, hanem "csak" a férjem. Az meg lehet számtalan, főleg ilyen viselkedéssel! -  Az egyetlen ok, amiért belementem, hogy felköltözöm, az az, hogy engem a törvény addig véd, amíg el nem hagyom a házat. Most, gondom van a zöldkártyával. Ha, nem lenne, akkor mire visszajött volna a nyaralásból, addig hűlt helyem van! Marha! Ki akar olyan helyen lenni, ahol nem látják szívesen? Havi 5oo dolcsit fizetek, neki adósság törlesztést havonta Ha, elköltözöm ugyanennyit fizetek. Akkor, jobban járok nem? Mindent én fizetek magamnak. Önellátó vagyok. Mi tartana vissza? A kedvessége? Netán, az hogy szeret? Vagy olyan nagylelkű? Egyik sem!
Vasárnap, a papa bekopog, és arra kér, ha M. hív engem reggelizni, menjek velük. Hívott, mentem. Nem esett le a gyürű az ujjamról. De, urasága nem viselte a gyürűt. Soha, semmilyen okból nem veszi le. Első gondolatom az volt, hogy én is leteszem, nem leszek itt majom. Aztán, gondoltam magamban, szarok én rád, jó helyen van az ujjamon. A reggeli "jó" hangulatban telt, mintha mi sem történt volna! Mesélte, milyen klassz volt San Francisco. Isteni idő volt, és istenien érezte magát. Az apóssal halgattuk az élményeket.
Hétfőn ugye szabadnapos voltam, telefonál, én a bevásárló központban. Találkozzunk, a házi orvosunk rendelőjében. Oké, ott vagyok. Bemegyünk, a rendelőbe, és olyan cirkuszt rendezett, a gyógyszer miatt, amit nem támogatott a biztosítóm, hogy zengett és összefutott a ház. Arról sem értesítettek, hogy milyen lett a vérvizsgálatom eredménye. Igaz, én meg tettem rá magasról. Mehettem volna utána magam is, csak gondoltam, ha baj van, akkor értesítettek volna. Kitűnőek lettek az értékek. Azt mondja, a csajszi, (persze ezt sem az orvos csinálja, hanem a plebotomy szakember) hogy 3o éveseknek szoktak ilyen jó értékei lenni.  A férj, most szánom- bánom időszakban van, és nem győzi helyrerakni a dolgokat. Még túl is lihegi. Őszintén? Útálom az ilyet! Ez olyan, mint a nyári nagykabát! Minek? Amúgy, tegnap már rajta volt a gyürű. Nevetséges, komikus. Segítettem levinni az alsó szintre egy- két szatyrot. Vásárolt valamiket. No jó mondom, megyek fel. Azt mondja, fel kell menni? Mondom, igen, fel kell menni. Ennyi.
Még valami. Akkor fog tőlem egy óriási "pofont" kapni, amikor egyáltalán nem számít rá. Pont úgy, mint Gy. Ezért ég nekem, a gyertyám, azon a gyertyagyújtogatós halotti oldalon, mert a családja nem tudta lenyelni, hogy amikor a legkevésbbé számított rá, akkor kapott egy óriásit, míg élt megemlegette! Mindamellett, sajnálom, hogy meghalt.  Én, meg teszek rá magasról, ki tesz ki, hova engem halottnak. Kitűnő egészségnek örvendek. Szóval, KÖSZÖNÖM, JÓL VAGYOK!!

Na tessék,

most legalább már ezt is tudom, hogy meghaltam. Pedig ahhoz képest elég virgonc vagyok. 7 gyertyát gyújtottak értem, Igazán szép tőlük. Most, egy sem ég! Ejnye, pedig megérdemlem!! Izibe gyújtottam egy gyertyát had égjen. 4 éve, hogy valaki szórakozik velem, és nem is tudok róla.
Ki lehet ilyen pihent agyú, hogy egy fotómat kimásolja az egyik közösségi oldalról, és halottnak nyilvánít. Az iwiw-ről már régen töröltem magam. Rettenetesen útálhat valaki, és ékezet sincs a gépén. Őszintén szólva, szarok rá, és vígan - időnként kevésbbé vígan-  élek tovább!!!!!!     Itt meg is tekinthető
Másnap reggel. Az adatlapot törlésre jelölték, de még ég értem egy gyertya. A lap, már nem elérhető.
Azért, ez ijesztő egy kicsit. Azt nem írta meg, hogyan haltam meg, és mikor?
Aludtam rá egyet, és nem tudom, ki az aki ilyet tehet?? Mert, beteg elmére vall, az tuti. John biztosan nem, mert akkor még együtt voltunk, amúgy sem foglalkozik ilyesmivel.
De van tippem!! A dátum, amikor létrehozták, az Gy. Születésnapjának a dátuma. Halálának,  első évfordulójának a születésnapja. Valamelyik családtagja, kitalálta, hogy Gy. miattam hat meg!! Nem a féktelen életmódja végzett vele, meg a rák. Én! Az nem számít, hogy késsel állt a fejem felett hajnalban,  azzal hogy azonnal elvágja a torkomat, hogy eltörte az állkapcsomat, és nem akarok szaftos részletekbe menni. Nyugodjék békében, de többször majdnem megölt.

A félelemről találtam egy jó gondolatot.

„Nem baj, ha az ember fél, és jó, ha azt be is ismeri, de a leg­jobb, ha nem veszi figye­lembe. Félni az isme­ret­lentől: a halál félelme. Az egyet­len való­ban isme­ret­len a halál… A halál­fé­le­lem az a féle­lem, ami­kor úgy érzem, ha továbbra is itt mara­dok, akkor meg­ha­lok. Ha sem­mit nem teszek, akkor itt pusztulok…

Az élet­fé­le­lem: féle­lem attól, hogy mi lesz ott kint… féle­lem attól, amiről sem­mit sem tudunk. Az a féle­lem, amely sze­rint, ha tovább mara­dunk abban, amit isme­rünk, akkor meg­ha­lunk: a halál­fé­le­lem. Otto Rank sze­rint csak azért vál­toz­ta­tunk az éle­tün­kön, mert magunk­ban mélyen tud­juk, hogy bár nagyon sze­ret­nénk ott maradni, ahol vagyunk, ha tovább mara­dunk, akkor meg­ha­lunk. Intel­lek­tu­á­li­san, lel­ki­leg vagy fizikailag.“

Félelmetes egyház, nekem inkább szekta.

Ajánom mindenkinek, a kisfilmet, aminek van folytatása, nagyon veszélyesnek ítélem. A módszerek, a kisemmizés, a szabad akarat megfosztása, az egyén porbatiprása miatt is. Folytatása is van. Itt

Sokan írtak nekem,

és feltették a kérdést. Bevándorlás, de hogyan? Hiszen köztudott, hogy Amerika becsukta a kapuit, nehéz a letelepedés. Vagy, illegálisan tartózkodnak több millióan az országban. Hát, én találtam egy blogot itt, ami ezzel a témával foglalkozik. Úgy döntöttem, megosztom.
Nem könnyű, mert én is kinlódok jelen pillanatban.

Hogy mit

szól az ügyvéd? Rendbe fogja tenni, mert sok- sok hibát vétettek. Az ügyvéd nevetett, hogy ez egy viszonylag egyszerű dolog. De, nekem ez 21oo dolcsiba fáj. Szó szerint fáj. Nem vagyok nagyon eleresztve, mivel maximálisan önellátó vagyok, havi 5oo dolcsit törlesztek neki, és az ügyvédet is fizetni kell. Így aztán nem nagyon tudok ugrálni. Egyenlőre ennyi.

Mindent

megpróbáltam. Nem sikerült. Hajnalonként yogáztam, igyekeztem indiai módon főzni, eljártam vele táncolni. Mind, mind hisztivel végződött, és nem én voltam hisztis. Megalázott a táncparketten, otthagyott tánc közben, mert elrontottam a lépést. Yoga közben felugrott, odavágta a yoga szőnyeget, kirohant a kertbe. Megpróbáltam újítani a lencse főzeléken, ő pedig rohamot kapott, mert az arjuvédikus füszereket, ez alkalommal, nem tettem a kajába. Magyarul, magyar módon főztem lencsefőzeléket, a változatosság kedvéért. (persze füstölt hús nélkül) Mindenért, és mindenkor csak kritika ért. Leszoktam a dohányzásról. Érdekes, hogy a pakolás közben, találtam egy fél csomag cigit, és a kertben rágyújtottam. El kellett dobnom, mert marha rossz volt tüdőre szívni a füstöt, és mindenem büdös lett. Órákig éreztem magamon a bűzt. Kidobtam a szemétbe. Nem fogok visszaszokni, az már biztos. Elektromos cigit szívok. Sétálni nem lehet, mert rohan, beszélgetni nem lehet, mert nem érdekli. Szóval, mindent megpróbáltam. Ha nem így, akkor úgy, ha nem úgy akkor emígy. Sokszor, és csúnyán megalázott. Arról nem is beszélve, hogy tök impotens. Nemi vágya, évenként talán egyszer van, abban sincs sok öröm. Eleinte, megpróbáltam a női praktikákat bevetni, nem sikerült. Orvoshoz nem volt hajlandó menni. Belső életet él amiből apóst, engem, mindenkit kizár. Igazi szerzetesi életet. Barátai nincsenek. Nem jókedvű. Van benne valamiféle melankólia. (mondjuk, az bennem is van) Amikor jókedve van, akkor idétlenül bohóckodik, mintha nem tudna vele mit kezdeni. Humora nincs. Amitől én szakadok, azt ő nem érti. A munkájáról, soha nem beszél. Illetve, egyetlen egyszer. Az orrom elé tolt 2 önéletrajzot, mit gondolok róluk, pontosabban motivációs levelet. Azt hiszem, írtam róla. Próbáltam alkalmazkodni. Amitől én, megszűntem én lenni. A család sem jön hozzánk, mondjuk vacsorára, mert éhen halnak. Hús, nem lehet a házban. Ők, húsevők. Látom a szomszédok, jó messze vannak, de grilleznek jó amerikai szokással a kertekben, jókat röhögnek, esznek- isznak. Nálunk, nem ihat senki egy sört sem. A munkatársaim, meghívtak kerti partira, születésnapra. Közölte, hogy ő nem jön. Egyedül, nem mentem. Mindenki a házastársával, barátjával ment.
Miféle élet ez?? Ki az, aki vállalná ezt??
Még elöttem, volt egy lengyel, fiatal lány, akibe szerelmes volt. Ő erre azt mondta, hogy mint a lányára úgy nézett rá. Ahogy beszélt róla, levágtam, hogy nem a lányaként tekintett rá, de az hazament lengyelhonba. Honvágya volt. Nem érezte itt jól magát, nem tudott beilleszkedni pedig parkmérnök volt. Valószínű, hogy nem viszonozta az érzelmeit a csajszi huszonévesen. A másik nagy szerelme, egy yoga oktató csajszi, állandóan elém állította példának, ilyen ügyes, meg olyan szép. Igaz, 3 gyereke volt már akkor mindegyik más, más apától. Mondjuk, ez sem állhat a nagy szerelem útjába. Csakhogy, a csajszi beleszeretett, egy nála jó 1o évvel fiatalabb pasiba, aki szintén nála yogázott, hozzá is ment, és szült egy negyedik gyereket, negyvenvalahány évesen. Itt jöttem én, hiánypótlónak. Küldött egy képeslapot, amiben megköszöni a gyereknek vett ajándékot, aztán hosszasan ecseteli hogy naplementében szokott yógázni, az óceánra látni a házuktól, és milyen emelkedett érzés. Erre az én férjem, elkezdett naplementés yógázós videókat nézni, átszellemült képpel. Nem mintha nagy jelentősége lenne ezeknek a dolgoknak, de én soha nem tennék ilyet, ami bántaná a másikat.
Nekem is van örök szerelmem, nekem is vannak titkaim. Illetve, nem titkok, csak nem rá tartozó vonatkozásai az életemnek, és soha nem állítottam elé senkit, és még attól is óvakodtam, hogy magamban összehasonlításokat tegyek. Hiszen, mindenki más, és másképp kell elfogadni. Soha nem beszéltem neki ezekről a belső dolgokról. Sem nőnek, sem semminek nem érzem magam mellette. Szóval, ennyit az én házasságomról dióban.

Felköltöztem,

minden holmimmal. A szekrények, errefelé másképp néznek ki, mint otthon. A falban vannak. Kicsit szűk lett a hely. A lenti szekrény, sokkal nagyobb volt. Nem baj, illetve okés minden. Egyenlőre nem sokmindent találok, de barátságos lett. Egész hétvégén dolgoztam. A lenti részt kitakarítottam. Semmi nyomom nincs, hogy ottvoltam. Egyetlen csat, vagy cédula. Ha, hazajön, nem beszélek, nem mutatkozom. Hétvégén, dolgozom, de ameddig elmegyek, addig sem leszek szemelött. Tegnap, az öreggel bevásárolni voltunk, aztán elmentünk vasorázni.
Más.Végül, ügyvédet fogadtam. Az összes papír megvan, holnap postázom neki, Manhattanbe. Ez a kaland, ügyvéddel együtt 21oo dolcsiba fáj.
Rohadt egy ügy ez. Nem tehet ki, a felesége vagyok. De, nem szeretek olyan helyen lenni, ahol egy pillanatig sem éreztem otthon magam. Pláne, ha kidobnak, és nem kivánatos a jelenlétem. A fene sem tudja, mi jár a beteg agyában!!
Fáradt vagyok, szomorú, gőzöm sincs, hogy mi lesz, és hogyan tovább. Letusolok, és lefekszem. Hosszú lesz a hét. Addig is, dolgozom, és majd kitalálom. Lesz, ahogy lesz.

Most jöttem a melóból

hulla vagyok, minden este. Most még hullább, mint voltam. Új beosztásunk van. Upss...! -tetszik a szó, felvettem a repertoárba- Csupa új betegem van, akiket ugyan ismerek, de a szokásos napi rutint nem, így most dupla figyelem van. Azonkívül, a többség süket, vagy kicsikét dementiás. Egész nap ordítozok, 1oo -szor elmondom mi a következő lépés. Ezt, errefelé Coaching- nak hívják, rettenetes fárasztó. Ebből kifolyólag fáj a fejem. Upss... Sokkal jobb volt a kómás betegekkel, csak amikor szabadnapos voltam, a nálam jóval -felével pontosabban- fiatalabb kolegák, nem bírták a kiképzést.
A házban nyugi van, nem érzem a gólemet a közelben, akinek ki tudja mikor milyen dili nyomul a beteg agyába. Ez valami olyasmi, mint amikor apámtól féltünk. Ki tudja, mi mikor nem tetszik neki, és min tör ki a cirkusz. A mesterségesen gerjesztett balhé. Soha nem fontos dolgokon állt a bál, mindíg bolhából csinált elefántot. Mindíg félni kellett, mert ott lógott a levegőben a lehetősége. A legváratlanabb pillanatokban. Már egészen elszoktam tőle, de most 2 év alatt újra él bennem a nyakbehúzás, meg az ellenállhatatlan vágy a lécelésre. Ugyanaz, csak a neve más. Na jó, megyek aludni, mert tényleg hulla vagyok. A zöldkártyát, upss.. meg fogom kapni. Beszéltünk (az "ünk" az apósra vonatkozik) az ügyvéddel, aki intézi a dolgot. Azt mondta, sima ügy, mivel már megvolt a zöldkártya. Azon nem aggódom. Azon annál inkább, hogy jó lett volna még a következő lépcsőt elvégezni a főiskolán, mert úgy megduplázódik a fizum, és akkor tényleg nem lenne gondom.
A fotón nem én vagyok, de így érzem magam.

Kényszerhelyzet

Az én drága egyetlen párom, szó szerint azt üzente az apóssal, nem csak üzente, le is írta pontokba szedve, hogyaszongya:

1. ha végeztél, tegyél mindent el az asztalról (nem tudom mire gondolt)
2. $21 a fogorvosi számla fogtisztítás
3. az összes holmiddal költözz fel az emeletre.

Tehát, mintha megkegyelmezett volna nekem!!??? Milyen nagyvonalú!
Ezt most kényszerűen el kell fogadnom.
A tényállás röviden. Amíg nem kapom meg az új zöldkártyát, kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Ha, elköltözöm, és más lesz a címem, már most le is mondhatok róla, és mivel tudnak rólam, kitoloncolhatnak az országból! Akik nem olvasták volna mi történt, azok figyelmébe ajánlom, a januári bejegyzéseket ezzel kapcsolatban. Nem tudtam, hogy ezt nem Doverban intézik, hanem onnan átküldik valahova Washingtonba, vagy ki tudja hova, mert mindíg máshonnan jön a levél a bevándorlásitól. A lényeg az, hogy bizonyítanom kell, hogy még mindíg együtt vagyunk. A terv az volt, hogy azonnal elköltözöm. Találtam is egy pár megfelelő helyet, persze méreg drágán. Azt terveztem, hogy mire megjön, hült helyem van. Ezt most nem tehetem meg. Az egészet úgy útálom, ahogy van. Tiszta ideg vagyok!
Milyen rendes! Megkegyelmez! A rohadt életbe! A csajszi Doverben azt mondta szó szerint, hogy upss..., itt hiba történt. (valami olyasmi, mint a hoppáré...) Az upss.., nekem sokba kerül, adott esetben az életemet változtathatja meg! Természetesen negatív irányban.
Nos. Már megkezdtem a felköltözést. A hétvégén, írmagommal felköltözöm, kitakarítom ragyogóra az alsó szintet, és levagyszarvaapukám, nem törődöm tovább sem a kerttel, semmivel. Nem beszélek, nem mutatkozom.
Különben már elutazott San Franciscóba nyaralni. Hála istennek!! A landlord (háziúr) nyaral.
Vendég vagyok, mindíg az is voltam.
Ez a "nem az én problémám" kijelentés durva. Ha, esetleg beteg lesz, akkor én is mondjam azt, hogy nem az én problémám???