ameriaki vonatkozású bejegyzések

Saturday, July 28, 2012

Betelt a pohár

Kaptam egy levelet, amiben elutasították a zöldkártyámat. Az ügy, nem is olyan bonyolult, mint amilyennek látszik. A bevándorlási hivtal, tévedett. Nem valós időpontokra hivatkoznak. Először emócionálisan reagáltam. Levegőt nem kaptam, amikor elolvastam a levelet. Aztán újra elolvastam nyugodtabban. Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Még egy parkolócetlim sincs az országban. Megyek hétfőn intézni. Fizetek rendesen adót, minden rendben körülöttem.
Látszólag. Az én drága párom  közölte, hogy ez nem az ő gondja!  Télen, befizettem 45o dolcsit, aztán leutaztam Doverbe, és intéztem a dolgom. Pontosan, jan. 5- én. A semmire. A rohadt életbe! Most a költségek, újra kb. 6oo dolcsi, Dover sem a szomszédban van, 12o km oda, ugyanannyi vissza. Ezt nem bánnám, ha barátokat látogatnék, de erről szó sincs! A moslék viselkedése miatt, olyan düh fogott el, hogy jól beolvastam neki. Az ügyhöz még hozzátartozik, hogy havi 5oo dolcsit perkálok neki, mert az adósságaimat adom meg neki. Mint pl.a papírok intézése annak idején, kajabevásárlás, stb., stb. Még a samponomat is én veszem. Cserébe, kritikát kapok, és takarítok. Képtelen a poharát betenni a mosogatógépbe. Ott esi a franc napokig. Tök önellátó vagyok, mellette fizetem a kocsit, a telómat, és olyan, mintha a szobáért fizetnék, ami most az enyém. Hétvégenként, szenvedek, mert vele kell lennem. Nézem az órámat, mikor tudok lelécelni.
Ennek az lett a vége, hogy betelt a poharam, és nem vagyok tovább hajlandó a moslékot elviselni!! Ja, nem mellékesen hozzátartozik, hogy bejentette, hogy elutazik vakációra San Fransisco- ba. Erre én, fapofával fogadtam a hírt, és annyit megjegyeztem, oda én is elmennék. Erre megkérdezte van - e pénzem rá!! Baszus, nincs! De, miért nincs? Mert, adósságot törlesztek, nem is keveset! De, nem ezen tört ki a balhé.
Szóval, iszonyúan beolvastam neki, ordítva, hogy még életében így nem látott!! A kurva életbe! A damm (átkozott) szót is használtam, a fuckot is. Mit képzel ez a jött- ment füstös képű! Lehet tőlem ilyen- olyan mérnök, szarok rá!! Valami nagyon nem stimmel vele!! NEM NORMÁLIS! Amikor házasságot köt az ember, azt mondja, jóban- rosszban. Nem azt, hogy ez nem az én gondom!!
Bementem a melóba, és a koleganőmet kérdeztem. Olyan lakást veszek ki, havi 6oo- ért, aminek kertje is van. Azt főzök a konyhában, amihez kedvem van!! A melómat, nem akarom otthagyni, mert előrehaladási lehetőségem van. Nem hallgatom tovább és azt mondok, amit akarok!! Főleg, azt csinálok, amit én akarok, és úgy ahogy én akarom.
Olyan tűz ég bennem, és energia, hogy el nem tudom mondani!! Mit képzel magáról! Darázsfészek vagyok! Tünés az utamból! Faszfej! Elegem van a hülyékből körülöttem! Egyetlen kibaszott vasat nem lát tőlem többet!! Az apósomat sajnálom csak! A kocsit átiratjuk az öreggel, jön velem Doverba is! Imádom! Elképesztő erő, és bátorság van bennem. Nem a düh vezényel, hanem egyszerűen elegem van! Eddig mindíg visszafogtam magam, de ennek vége! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez az ember, nem ismer engem!!Olyan átkozott, és vad tudok lenni, hogy a világ olyat még nem látott! Ha, korlátoznak, megmondják hogy kell viselkednem, nem viselem sokáig! Seggberúgom simán! Okosan, de seggberúgom. Látni sem bírom. Nem vagyok kiszolgáltatott helyzetben!



10 comments:

  1. Nem bizony! Ügyes voltál! Éljen a szabadság!

    ReplyDelete
  2. Hajrá! Sokkal jobb dolgod lesz egyedül - néha de nagyon jó volna...! :(

    ReplyDelete
  3. Mar olyan regen jartam nalad, volt mit bepotolni, de kikapcsolt legalabb egy kicsit.
    Ha esetleg szukseged van egy jo emigration ugyvedre,szoljal. Mindent el tud intezni, jo fej egy krapek, irto okos.
    Sok szerencset!

    ReplyDelete
  4. DiKey! Évek óta van zöldkártyám, de ellopták otthon, és nem akarnak újat adni. Megáll az eszem!

    ReplyDelete
  5. Amúgy köszi! Megpróbálom egyedül először.

    ReplyDelete
  6. Jajj Lily, jó ideje olvaslak (zugban), és úgy, de úgy "irigyellek". hasonló pasival vagyok együtt, 3 egész kicsi gyerekkel. ki vagyok szolgáltatva és ha nem lennének a gyerekeim rég leléptem volna. így viszont nem megy, simán visszaél vele, hisz anyagliag függök, a kölkölre szarik rá, de míg nem nagyobbak, nincs meló. talán jövőre belefogok valami újabb iskolába (felsőfokúm van így is). a különbség annyi, hogy pénzt ugyan nem törlesztek, de cserébe cseléd vagyok a saját otthonomban. pfffff. le kellett írnom. :/ én választottam.

    ReplyDelete
  7. Kedves Anonymous! Satuban vagy, ez borzasztó! De, ez egy sakk- matt helyzet. Egyenlőre semmit nem tudsz tenni. üdv, és ölelés.

    ReplyDelete
  8. Szia Lily!
    Wow! Igazán bátor lépésre szántad rá magad! Ez nem lesz rossz pont a válás intézésénél? Remélem a bejegyzésed óta a zöldkártyád már sínen van, és legalább amiatt már nem kell idegeskedned! Én is egy vagyok aki nagyon drukkol Neked, hogy végre úgy élhess ott, hogy jól érezd magad!
    Szilvia

    ReplyDelete
  9. De rossz pont, most nem is költözöm addig.....

    ReplyDelete
  10. Basszus!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    ReplyDelete