Tuesday, January 31, 2017
Találkozás 1 év múlva
Este vacsizni voltunk a fogadott lányommal, és annak bátyjával. Annyira meg volt illetődve mindkettő. Írtó édesek voltak. A fiú illedelmesen, tisztelettel megköszönte a szülei nevében is, hogy lehetővé tettük, hogy a lányuk egyetemre járhasson. Meghatódtam, alig bírtam megszólalni. Két tüneményesen édes fiatal, többnyire lesütött szemmel, mosolyogva. Elmondták, hogy egyszer olyan kíváncsiak lennének a hóra, télre, milyen lehet az! Azt gondolom, hamar visszaszaladnának. Az, amikor megteheted, és másnak megkönnyíted az életét, leírhatatlan jó érzés! Rachna, a tanulmányai mellett dolgozik az éjszakai piacon továbbra is. Mindenkin nem tudsz segíteni, de egyvalakin mindenki tud valamilyen formában.
Saturday, January 28, 2017
Első nem kellemes benyomás
Tegnap, megérkeztünk hulla fáradtan. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, minden szép, és jó. Törölközőm nem volt. Kerestem az illetékest, sehol, senki. Géza cicát, már nem akartam zavarni. Most, külön szobában vagyunk, nem apartmanban. (Hála istennek) Szóval, letusoltam a víz jéghideg, de jól esett, törcsi sehol, de meleg van, bánja kő megszáradtam. Géza az emeleten, én a földszinten. Wifi elérhetőség, jelszó. Nem működik. Megint, megint nem, mondom sebaj, holnap orvosoljuk a dolgot, olvasok, van egy pár könyv letöltve. Hajnali 2 ordítozás, csak nem szűnik, 5- ig. Én, már ott tartottam, hogy kimegyek, és leordítom a fejét valakinek. Nem tettem. Mondom Gézának, hogy költözöm, mert nem elég, hogy gondom van az alvással, de másokat kell hallgatnom. Erre, az szokott lenni a megoldásom, hogy beteszek egy meditációs zenét, vagy valami doku filmet, fülhallgatóval. Net híjján, ez szóba nem jött. Géza szerint, aziPadem nem jól van beállítva. Egy szart, hiszen ismerem már, mint a tenyerem. Hisztis vagyok, ő semmit nem hallott. Na, ma felköltöztem az emeletre. Láss csodát, működik a net, folyamatosan, nem dob le, és ha valaki beszélget lent, nem hallatszik fel. Ismerem, tudom, hogy milyen tud lenni, ha nem működik a net. Kibírhatatlan. Most, egy ingerlékeny majom.
Wednesday, January 25, 2017
Fodrászat, és egyéb
Tegnap, szétszaladgáltam az agyam. Délelött elmentem lábmasszázsra, hogy valami kellemessel nyissam a napot. Amíg vártam, hogy Joo felszabaduljon, mert ugye kipróbáltam mindegyiket, és ő masszíroz a legjobban érzékkel. (Mert ugye szívvel is masszíroz az ember, nem csak adj neki, hadd szóljon! Vigyünk bele egy kis szívet- lelket, érzéket) kérdeztem tőlük, tudnak e jó fodrászt? Csak néztek rám. Aztán, eszembe jutott, hogy mintha lett volna ott valamiféle fodrász. Bementem, azok sem beszélnek angolul, eltáncoltam, hogy hajmelír lenne, vastagabb csíkokkal. Szép, és jó. Beültem a székbe, 5 fodrászlány állt körbe, mondja a szemüveges, hogy menjek el festékért. Még ilyet sem hallottam, de mondom rendben van. Magam megyek festékért, rohanok egy fodrászkellékeshez, fėlkarral. Ott sem ért senki, semmit, sebaj, választok festéket. Megyek vissza, hogy ez nem jó melírra. Jó lányok, akkor kenjétek, ahogy akarjátok. Édes anyám! A hajmosóba mentünk festés elött!! A hajmosás, egy ágy, aminek a fejrészénél van a lefolyó. Mit mondjak, láttam már sokmindent, de ilyet még nem! Felfekszem, a trükknek nincs vége, orvosi nyelven, trendelenburg állásba helyezte, hogy a fejem alacsonyabban legyen. Rám jött a röhögés, meg a fájdalom, mert a vízszintet, mostanában nehezen viselem, főleg, hogy a fejem lejjebb van, mint a lábam. No, ezen túl voltunk, amikor keni a tövét, szépen elválasztva a hajrétegeket, de a közepénél kezdi, men az aljától halad felfelé. A hajamat szívja a festék, csak szívja, mint őrült, hátul még egészen setét a töve az elején, meg már fehér. Lassú, mint a tetű. Mondom neki, drága sietek, és így fehér lesz az amúgy is szőke hajam, rámdobsz korban még vagy 10 évet!! Gyerünk mossuk le, nevetnek, hogy a húlye amerikai nő, itt intézkedik. Maga is meglepődött, hogy milyen hamar kigyilkolta a színt a hajamból. Vissza a Trandelenburg hajmosóba, életemben ilyet nem láttam! Csak kórházban. Jó, ezen nem voltam lekötözve, de így néz ki, mint a fotón. Az egész belekerült kemény 3 dolcsimba. Nem is lett rossz, mert időben kezdtem visítozni.
Más. A sportorvos, meleg. (semmi bajom vele, kiváló) Erre, most jöttem rá. Most esett le a tantoló!! Eddig el voltam foglalva a magam bajával, fájdalmával. Képzeljetek el, egy hosszú utcát, pl. az Oktogontól, a Béke Hotelig. Szóval, ott edzőtermek, tömkelege, Body Building, thai box, megint egy edzőterem, egy- egy fehérje izomnövelő bolt. Ennek a közepén van a Fizikoterápia, és sportorvosi rendelő. Hát a pasi a kánaánban van!! Szép kidolgozott gladiátor testeket fogdoshat napestig! Szakadtunk. Gézára már elég csak ránéznem, tudja hol forog az agyam.
Ezte, kerestük azt a helyet, ahol a múlt évben istenit ettünk. Gyalogolunk- gyalogolunk, nem találjuk. Egyszercsak, jön velünk szemben egy étterem, tele van, ez már jó jel. Mondom, hogy ne keressük, hátha jó ez is. Próbáljunk ki valami jót. Isteni volt a kaja, még annál is jobb. A pincér itt is érdekesen viselkedett, beleturkált a kajámba, és elkészítette a falatot, hogy kell enni, fűszerezni. De, ha nem vagy nyitott ilyesmire, akkor kár utazni bárhova. Imádom, a kalandokat, furcsa helyzeteket. Lefotóztam mindent, Géza hívott meg, kaptam tőle egy itt tradícionális Jázmin fűzért. Ráragadt a mosoly a fejemre. Nem bírtam letörölni.
Jó, azért egy dolgot tisztázzunk, a fotó csak illusztráció, nem én vagyok rajta. Fotót sajnos még mindíg nem tudok betenni.
Monday, January 23, 2017
Kicsiket haladok
Tegnap voltam elöször a fizikoterapistánál, aki sportorvos. Géza is jött velem. Nagyon kedves pasi. Elöször vizszintbe helyezett, ami rettenetes lüktető fájdalommal járt. Aztán, felültetett, és meleg párnát, és egy szerkezetet tett a műtét helyére, (amúgy a műtét nem fáj, hanem a csont, inak, egyebek) ami apró áramütésekkel stimulálja az adott területet. A melegre én is rájöhettem volna már, mert vérbőséget okoz ott ahol kell, ezáltal gyógyít, és enyhíti a fáldalmat. ( ebben a hőségben, még meleget) Még, 3 alkalommal tudok menni hozzá, mert pénteken a don Muang reptérről, indulunk Siem Reap- be, Kambodzsa. Nagyon szeretjük! Ráadásul, ott a fogadott kislány, akinek az egyetemi tanulmányait fizetjük. (mindenkin nem tudsz segíteni, de 1 emberen igen) A lakást nagyjából megszoktuk már, de Airbnb többet nem jövünk. A fotókon, sokkal jobban néz ki, mint a valóságban. Nem beszélve a csöpögő csapról, a járulėkos költségekről, ami egy hotelban nincs. A net 3G- s, totál nem működik, mindketten sikítófrászt kaptunk. Megjegyzem, régen milyen jól elvoltunk nélküle. De, az összes könyv, olvasnivaló, telefonálás a családnak, értesülés a nagyvilágban zajló eseményekről, a neten van. Már, nem nagyon, ill. nagyon nem tudunk meglenni nélküle. Tegnap, Géza hozta az ingerült formáját, de úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Márciusban visszajövünk, már lefoglaltuk a Hotelt. Nem szarozunk. Sétáltunk egy nagyot a városban, majd lementünk a tengerhez. Én, minden patikába bementem, melegítő zseléért, és vitamin B12 injekcióėrt. Nálunk, 38 dolcsi recepre, itt, 3 dolcsi, recept nélkül. Simát nem kaptam, csak combót, B1, B6, B12, de így is jó. Már be is adtam magamnak az első adagot.
A bánatom, hogy nem mehetek a tengerbe. Nem tudok ezzel a felkötővel, de ha addig egy kendővel kötöm fel, fellök egy hullám, és kész a baj. Úszásról szó nincs. Fürdőruha felvétele megint egy macera. Minden macera! Tudom, türelem! Azért a sors fintora, hogy egész évben, erre az utazásra készültünk, beszéltünk róla, terveztük, mikor, hova, meddig, hogyan, és ez történik! Sóhaj, nagy sóhaj.....
Géza is mondta, hogy amióta béna vagyok, nem vagyok olyan ápolt, de ez érthető. Nagyon jól esett mit mondjak! Nem is veszem fel tőle, mert olyan, mintha a testvérem lenne. A melltartómat sem tudom magam be- kikapcsolni. Hiába vettem elölkapcsosakat. Grrrrrr....
Nagyon apró, hangyányi haladást észlelek, a gyógyulás felé.

Sunday, January 22, 2017
Tegnap
Egészen kétségbeestem, mert Géza bal combja fáj, hosszabb gyaloglások során. Nem elég az én bajom, de még ez is. Feltűnően szótlan lett. A legrosszabb kedvét viszont az okozta, hogy a legutolsó póstát elhoztuk magunkkal, és az autó biztosítását felmondta a biztosító, mert ugyan akkor még 2 autónk volt, de mindkettőnk nevén. 2 évvel ezelött volt egy gyorshajtásom. A gyorshajtást, úgy kezelik Amerikában, mintha meggyilkoltál volna valakit. Az sem érdekes, hogy tõbb, mint 2 éve történt. Most jutott eszükbe. Marhák! Géza feszült, de most enyhülni látszik. Haha..
Más. Írnék a helyi szokásokról, amiket nem árt betartani.
- Az országban két dolog igazán szent: a vallás és a királyi család.
- A legnagyobb tisztelettel kezeljük a Buddha-ábrázolásokat. Ne érintsük meg a Buddhát ábrázoló szobrokat és képeket (kivéve megvásárláskor).
- Soha ne mondjunk vagy tegyünk olyat, ami a királyi családdal szemben tiszteletlenség gyanánt hathat.
- Nők soha nem érinthetnek meg egy buddhista szerzetest és kézfogást sem kezdeményezhetnek velük.
- Tisztelettel lépjünk be egy templomba. Belépés előtt le kell venni a lábbelit.
- A láb és lábfej a test legalacsonyabb része (spirituálisan és fizikailag is). Talpunkkal soha ne mutassunk se egy thaiföldi ember felé, se a királyi család vagy Buddha-szobor, -kép felé. Senkihez ne érjen hozzá szándékosan a lábával.
- Hasonlóan a fejet a test legmagasabb részének tekintik. Ne érintsük meg senkinek a fejét, még egy kisgyerekét sem. Ne is adjunk át senki feje felett semmit. Ne üljünk rá az alváshoz fenntartott párnákra sem. Ez szintén a fej megérintéséhez tartozó tabuk része.
- Sortot, ujjatlan pólót és egyéb tengerparti viseletet csak sportoláshoz tartanak illendő viseletnek. Ilyen öltözékben ne menjünk kormányhivatalokba, templomba.
- Ne mutassuk ki nyíltan, ha dühösek vagyunk. A thaiföldiek mélységesen elítélik az ilyen fajta viselkedést. Soha ne emeljük fel a hangunkat.
- Ne veregessük meg egy thaiföldi hátát vagy karját, még akkor sem, ha kedveskedésnek szánjuk.
- Ne támaszkodjunk egy olyan szék támlájára, amelyen ül valaki. Ez sérti a thaiföldieket.
- A lábak átvetése egymáson sértésnek hathat, főleg ha egy idősebb személy is jelen van.
A thaiok a konfliktuskerülés hívei, ezért kerülik az összeütközéseket és nem szívesen hoznak másokat kellemetlen helyzetbe. Az igazi konfliktuskerülő nem beszél szomorú témákról a hétköznapi társalgás során, és ha problémát érzékelnek a másik ember életében, általában nem szólnak egy szót sem, amíg a másik nem panaszkodik vagy nem kér segítséget. A kívülálló szemében érzéketlenségnek tűnhet, amikor a thaiok nevetnek a kisebb baleseteken - amikor valaki megbotlik vagy elesik - valójában azonban az incidens szenvedő alanyát kímélik. Ez a thai mosoly másik forrása - a mosoly a lehető legjobb konfliktuskerülés minden helyzetben.
Friday, January 20, 2017
Élvezem, amennyire lehet!
Az az igazság, hogy még a bio óránk nem állt teljesen át, így már 3- kor fent vagyok, mert csak ülve tudok aludni. Lecsúszok alvás közben. Ha, hanyadt fekszem, elviselhetetlen a fájdalom, míg ülve alig érzem. Szóval, nem csak ez az oka, itt több összetevő van. Az én hajnali trópusi madaram, csak nyomja a magáét. Van itt kiskutya, kiscica, egy törpekakas és tyúkja páros. Édesek, házaspár. Kakaska védelmezi tyukocskát. Imádom, az emberközeli dolgokat. Felénk, nagyon steril minden, ezáltal rideg is. Géza is szereti.
Tegnap, valaki ajánlott nekünk egy sportorvost, aki fizikoterápiával is foglalkozik A thai bokszolókat kezeli. Azonnal elmentünk a klinikára ( nem volt könnyű megtalálni, mert egy egész utcaszakasz, edzőtermekből, és thai boksz termekből áll). Persze, nyitott minden, a hőség miatt. Jó szellős.
Megtaláltuk, bementünk, és maga az orvos jött elénk a szokásos buddhista köszöntéssel, mosolygósan. Beírt a naplójába, saját kezűleg. Mondtuk neki, hogy még a jövő héten leszünk itt, aztán Kambodzsa, Bali, és úgy jövúnk vissza, még 3 hétre. Mosolyog, kedves, nem képzeli istennek magát, mint az amerikai orvosok többsége. Ilyen, elképzelhetetlen felénk, hogy az orvos maga jön elénk. Frászt, először időpont az asszisztenssel, aztán jön a nővér, ülsz órákat, az orvost magát nem lãtod, csak 5 percig. A stílusa is inkább lekezelő, mint kedves. (Nem mindeki, a többség) Ezzel az orvossal jók a megérzéseim, persz nem vagyok csalhatatlan. Akikkel a váróban beszélgettünk, német, brit, holland mind agyba- főbe dicsérték. A német fószer, kimondottam miatta jár ide Pattayára. A hollamd fiatalember, body buildinges, kiugrott a válla, inszakadása van, szintén magasztalta. Mindenkinél vállproblémák.
Szóval, megyek, hétfő- csütörtökig. Addig el is mondja, miket kell gyakorolnom Géza segítségével, hogy ne merevedjenek, tapadjanak, sorvadjanak az izmok. Mivel, én is szakmabéli vagyok, persze nem erre vagyok szakosodva, tudom, hogy az izomsorvadás bizony csúnya tud lenni, és már egy pár hét nem használat után jelentkezhet.
Más. Amerikai akcentusunk van, nekem magyar beütéssel, de ezt egy idegen nem veszi észre. Hát, mit mondjak kapjuk Trump miatt az osztást rendesen. Mintha, mi választottuk volna a vöröskėpű idiótát!! Lesz itt szívás rendesen, csak győzzük kapkodni a fejünket. Amúgy, nagyon jól érzem magam, és Géza is, mert még egyetlen epés megjegyzés sem hangzott el a szájából.

Thursday, January 19, 2017
Mostantól, 2.5 hónapig, Dél- kelet Ázsiából jelentkezem
Ez nehéz lesz így, hogy alig találom meg az oldalamat, mert megtalálom, de thai nyelven vannak az instrukciók, az meg hieroglifa nekem.
A trópusi hajnali madár belelendült a "dalolásba". Egész évben hallottam, a képzeletbeli hangot. Imádom, nem dalol, de egy nótát fúj, különleges no nekem, az ittlakóknak biztosan nem. Gézáéknál is él Indiában. Arról nem is beszélve, hogy nem Hotelben lakunk, mint eddig, hanem Airbnb lakást vettünk ki, ahol az áram problémás, a net rém lassú, igaz 2 háló van, és 2 fürdőszoba, mert így szoktuk meg. Géza tegnap este olyan ingerült volt, hogy ha nem fogom vissza, a Hotelban kötünk ki, ahol a múltkor laktunk.
Szóval, fotó sem lesz egyenlőre, mert nem tudom, hogy kell a blogba illeszteni az iPad- on. Örülök, hogy egyáltalán megtaláltam, hogy kell bejegyzést írni. Ma, már voltam lábmasszázson, mert megint nem tudok rendes thai masszázst venni, most a törött- operált vállam, tavaly a bordatörésem. Nem tudom, hogy mi a fene történik velem, de már valamiféle átokra gyanakszom. A tavalyi utazásom, először is, eleve bordatöréssel jöttem, aztán azzal fejeződött be, hogy ellopták a Tamara Lempicka festményemet, a reptéren, amit nagyon ügyesen másolnak errefelé, nem mellesleg vagyonért. Szóval, valami akad a mátrixban. A klímát is meg kell szokni, az is 2-3 nap, mint a jetleg. Baromi meleg van, magas páratartalommal.
Előbb végeztem a masszázson, mint Géza, neki teljes masszázs volt. Kint ülök, az üzlet elött, és szívom az e- cigit, amikor odalép hozzám egy brit, hogy hol veszem a juicet ( folyadék) hozzá. Mondom neki, hogy én hoztam magammal, mert tavaly sem láttam se üzletet, se thaiokat, akik ezt használták volna. Többen megállítottak a múlt évben is, hogy honnan.
Ahogy ott üldögélek, eszembe jut, micsoda bombasztika üzlet lenne, itt nyitni egy e- cigi boltot, minden tartozékával együtt, lenne kereslet rá. Aztán, rögtön bevillant, hogy valami gebasz van itt, mert erre már mások is rájöttek. Vajon, mi lehet az oka? Még végig sem gondoltam az egészet, odalép egy thai, egész jó angol tudással. Hogyaszongya, milyen szép az e- cigim. Mondom neki, hogy nem szeretem azokat a furkó nagyokat, és ez még a nagyobbik fajtából való, mert van több is. Ragadva az alkalmon, mondom neki, hogy nem látok sehol boltot, mint Amerikában. Erre ő, hogy 5- 10 évig tartó szabadságvesztésre ítélik azokat, akiket egy rendőr rajtakap az e- cigin. Mi van?? De,de nincs rajta adó, és ez az oka. Tehát, a prostitúció nem tiltott, a cigaretta, ami marha káros, nem tiltott, ihatsz, nyilvánosan, az sem. Az egészségesebb alternatíva miatt börtönben végezheted. A turistáknak elnézik, de az ittenieknek nem.
Szóval, elkerekedett a szemem, mert én ugyan a furcsa, mondjuk úgy, hogy az idióta törvények országából jövök, de ez visz mindent. Úgyhogy, ezért nincs e- cigi bolt sehol. A rossz, büdös cigit szívhatod, dögölj meg tőle, de az egészségesebb alternatívát üldözi a törvény. Majdnem leestem a székről!

Subscribe to:
Posts (Atom)