Saturday, November 30, 2013
Nem minden arany errefelé
Korrekciós változat
Most olvastam egy blogban, hogy a Fekete Péntek ( a neve, abból ered, mert egész éjjel nyitva vannak) bevásárló őrület, már otthon is megjelent, és ne röhögtessék már ki magukat. Meg különben is, itt Amerikában minden sokkal jobb, és milyen olcsó! A magyarok csak ne akarjanak ilyet, mert bevezették, de 5 forinttal értékeltek le dolgokat. Ez a csajszi, amúgy itt töltött egy pár évet, és most otthon él, és fikáz mindent ami otthon van, és magasztal ami itt van. A Black Friday, a hálaadás után- ami ugye mindenkori november utolsó csütörtökre esik- kezdődik azonnal, egész éjjel nitva vannak az üzletek, és az emberek mennek vásárolni, mint őrültek, pedig ezek az árengedmények nem nagyobbak, mint mostantól karácsonyig, csak be vannak etetve. A múltkor a Facen, kijavított egy okos csajszi, hogy nem, mert van amikor 5 csütörtök van novemberben. Hát az nem az utolsó??
Van aki, az ünnepi asztaltól feláll, és már indul is, és csak másnap délben ér haza. Tegnap, elmentem megnézni, mert még soha nem voltam. Délelött 11- kor. Lépni nem lehetett, pedig már délelött volt, a mi bevásárló központunkban, ami kb akkora, mint a West End. Tőlünk, 1o km. re. Nehéz volt parkolni is, de épp szerencsém volt valaki kiállt, én meg be. Semmi különlegeset nem láttam, a tömegen kívül, és gyorsan haza is jöttem.
Amúgy, Amerika szerte, sok ember hal meg a vásárlási őrületben. Erről itt lehet olvasni, igaz angolul. Azt hiszem, hogy bedőltem ennek, mert más forrás ezt nem erősíti meg. 42 millió halott túl soknak tűnik. Ez a legvéresebb Fekete Péntek eddig Amerikában. Lelötték, eltaposták, agyonverték egymást, meglincselték, megégtek. Vérfürdő. Úgy látszik, vége a recessziónak. Mennek, mint az eszementek. Tiszta zombik.
Egy bizonyos Dana Marshall azt nyilatkozta szó szerint a cikkben, hogy szó szerint idézem, "Csak arra emlékszem, hogy már nem törődtünk valahogy az árleszállítással, vért akartunk. Csak arra emlékszem, hogy egy nőn ültem, és a fejét vertem egy DVD lejátszóval, egészen addig, amíg az arca felismerhetetlenné vált. Nem éreztem semmit, egyáltalán semmit!" Ö maga megúszta, több borda töréssel , és mellkasi csont (sternum) repedéssel.
Itt egy videó is, milyen kultúráltan vásárol a tisztelt publikum, a kb Tesconak megfelelő Walmart- ban a dühös tömeg, mert olcsóbban jutnak egy hülye tv- hez. No, ennyit erről....
Fel sem tudom fogni, hogy lehet idáig jutni!
Más. Amúgy, csak zárójelben, Géza tök hülye, de nem is számítottam másra! Már kezdődik, hogy nem tudom eltartani magam, és elégedetlen vagyok. Egy szót nem szóltam. Mi van? Tudtam, hogy bekövetkezik, így legyen 5- ösöm a lottón! Ma kaptam tőle egy 5oo dolcsis csekket, amiből 299 megy a kocsira, és mindent ebből fizetek. Ebből eszem, ebből fizetem a telefonomat, ebből tankolok. Ezt vissza kell fizetnem fillérig. Ez nem apanage, ez kölcsön. Na, megyek aludni, mert nagyon fáradt vagyok, és holnap esszét kell írnom, a test mirigyrendszeréről. A fene, aki megeszi, és holnap az utolsó szabad nap..
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
Már Svájcban is bevezették néhol ezt az éjjeli vásárlást. Bár itt csodálkozom, mert az emberek sokkal visszafogottabbak, és pl. vasárnap zárva van minden bevásárlóközpont. Csak néhány benzinkút tart nyitva, az sem éjjel-nappal.
ReplyDeleteJó esszéírást a mirigyekről.
Szia.
Nálunk bevezetni marhaság, mert a supermarketek éjjel nappal nyitva vannak, ami szerintem elegendő. Gézától nem vártam mást,ahogy olvasom te sem. Jó esszéírást.
ReplyDeleteItt is nyitva van mindne éjjel- nappal.
ReplyDelete