Nem tudom, hogy mit gondoljak erről,

de itt Amerikában az emberek többsége fura módon, a nem is szűk környezetében kitárulkozik. Nyitott könyv. Erről már akartam írni, de mindíg valahogy elmaradt. Sőt, lehet, hogy írtam is már róla.
Az évfolyamtársak már az első nap, elég szépen kitárulkoztak. Fura. Mondok egy-egy példát. Professzor úr, kiáll, és megkér mindenkit, álljon fel, mutatkozzon be, és mondjon magáról egy pár mondatot. Kiperdül a csajszi, Nancy Shmidt a nevem, 25 éves vagyok, 4 gyerek anyukája, a második férjemtől most váltam el. De, újra menyasszony vagyok. A második férjem, az első házasságából származó gyerekeit elvitte magával, nagyon megviselt, de a vőlegényem hoz magával, az előző házasságból egy kislányt. Én, nézek. Követni is nehéz. Feláll a másik, hogy  Lisa McLaurence vagyok, 4o éves, soha nem voltam férjnél, mert bipoláris depresszióban szenvedek, sokat voltam kórházban, és diszlexiás. 3 kutyám van, és 2 macskám. Én, pislogok. (no, nem az állatoktól) Stb., stb. Mi ez? Csoportterápia? Én, meg egyenesen úgy kezdtem a mondandómat, hogy unalmas vagyok, mert én férjnél vagyok, és 1 lányom van. Pont.
Ez a kitárulkozás ilyen módon, sokkal őszintébb, mint amit ebben az esetben én csinálok, hiszen én is kitárulkozom. De, rólam kevesen tudják, hogy valójában ki vagyok, és a történeteim valódiak, vagy az ujjamból szoptam.
Nekem ez fura. Nem mondom, ha sokat vagyunk együtt munkatársak, vagy járunk együtt főiskolára, lassan- lassan kibontakoznak történetek, meg beszélgetés közben elhangzik, ez- az, de ez így európai létemre furcsa. Itt sem különbek az emberek, és összesúgnak a másik háta mögött. Ez azért jutott eszembe, mert láttam egy filmet tegnap este, és ott az oviban a kislány kézen fogta az anyukája új férjét, és bemutatta a csoporttársainak, hogy az új mostoha apukám. Erre egy kisfiú megszólalt, hogy neki 2 mostoha apukája van, de az egyik már majdnem halott. Ezen kinyúltam! Persze eszembe jutott megint a marha nagy kitárulkozás. Nem kellene mindjárt a bejárati ajtóra kiírni?
A legutóbbi munkahelyemen, bejött egy beteghez látogatóba egy nő. Közölte velem, hogy legalább 4 széket szerezzünk a szobába sebtiben, mert mindjárt itt lesz a beteg első felesége, a második válófélben lévő felesége, és az öccse most veszi el feleségül az első feleséget, és jönnek a gyerekek is.
Szóval, nem lehet tudni, hogy ki- kivel van, és a sorok még átrendeződhetnek menet közben.  Nagy a család! A főnővér, Regina ott állt mellettem, és akkora szemeket meresztett rám, majd közölte, hogy nem normálisak. Regina Equador- i. Náluk ez nem szokás. Azt mondta, ő azzal a kanállal felyezi be az evést, amelyikkel elkezdte. Ezen röhögtünk hetekig.
Senki nem vetheti rám a követ, hogy prűd lennék, vagy konzervatív. De, ezt az eszement kitárulkozást nem értem.