Szörnyek, és emberek

Sokáig nem írtam, mert viszonylag nyugalmas időszakom volt. Az én férjem szeret engem, persze a maga módján, ami nekem nem felel meg. Milyen házasság az, ahol mindenki éli a maga életét. Tök külön, más időbeosztásban, sem az asztal, sem az ágy, se semmi nem közös. Még a programok sem. Persze,így jobban működik, mintha együtt lennénk. Így vgyunk is, meg nem is! Valentin napra kaptam tőle egy nagyon szép arany medált, gyémántosat,egy kála lilit. Örültem is, meg nem is.
Persze megint tett olyat, hogy nehogy jól érezzem magam, mert a végén még boldog leszek.
Más. A munkahelyemen kitört a tavasz, a viszonylagos kevés halálozásnak vége. Hullanak az emberek.
Egy betegemnek pont 1 éve viselem a gondját. Nagyon szerettem. Egy éber kómás fiatalemberről van szó, aki 24 éves, abban az évben- hónapban született, mint a lányom. A lányom neve Daniela, az ő neve Dániel.
16 évesen várt az iskolabuszra, amikor egy autó elütötte.
Oxigén gégébe, kanüllel etetés, csövek mindenütt. Kedden, és pénteken, 2o perccel elöbb mentem dolgozni,(1 évig) hogy vacsora idő elött le tudjam tusolni. Ehhez persze külön kiképzés, és szakértelem kell, mert egy tehetetlen beteget, nem lehet 1oo csővel csak úgy letusolni, ráadásul, fekvő helyzetben. A mama nagyon precíz, szőrszálhasogató, mindenki félt tőle, kivéve engem. El is fogadott, de elöttem, aki ápolta azt magasztalta az égig, hogy így a Hazel, meg úgy a Hazel. De, velem nagyon meg volt elégedve. Kb. 1 hónapja nem beszélt velem a mama. Gőzöm nem volt az okáról. Én persze boldog- boldogtalannak beszámoltam, hogy az anyuka nem köszön, amikor megjelenik, elhúzza a függönyt, és szinte bezárkózik a fiúval. Az osztályos nővér is mondta, hogy hagyjam, mert mindenkivel előadta már ezt a cirkuszt. Szép, és jó. Péneken történt, hogy úgy, mint máskor letusolom Danit, majd befektettem a tiszta ágyneműbe. Jobbra el, és csinálom a dolgomat tovább. Egyszercsak látom, hogy a mama mérgesen megérkezik, csapkod- vagdos, szedi össze a fiát, és viszi a tusolóba 5- kor.5-6- ig sikálta, majd újra áthúzta az ágyneműt, és elviharzott, mint aki jól végezte dolgát.Hozzá kell tennem, hogy ezeknek a betegeknek egy tortúra a tusoltatás, és csak nagyon óvatosan, körültekintve lehet elvégezni.
Ma megyek be, és azzal fogadnak, hogy most vitte a rohammentő Danit a kórházba, mert nem volt, illetve alig volt pulzusa. Az intézmény vezetőjének beszámoltam róla, mi történt pénteken. Csóválta a fejét, és azt mondta, hogy az elöbb telefonáltak, hogy Dani nem jött vissza. Dani elment békében. Le kellett ülnöm, és csak ölbe tettem a kezem, mint az öregek, és csak ültem. Nem jött egyetlen csepp könny sem, mert arra gondoltam, hogy szegény Dani megszabadult az anyjától, aki hisztérikus rohamokat szokott produkálni Dani szobájában. Erősen vallásos, képes volt ha esett, ha fújt, beültetni tolószékestől a fiút a kocsiba vasárnaponként, és elvinni a templomba, meg mindenféle javasasszonyhoz. Biblia, szent idézetek a falon. Meg aszongya hogy, a "A csodákra várni kell, de a lehetetlent azonnal teljesítjük!" Azt gondolta, hogy egy szép napon, Dani fel fog kelni az ágyból, és ráköszön, mint a mesében az egyszeri legény,
- Szervusz édesanyám! Látod itt termettem!! Nézz ide! Kutya bajom!
Dani, Rest in Peace.