Ez annyira igaz, és tökéletesen meg van fogalmazva, hogy úgy ahogy van, beteszem. A fején találta a szeget! Tudom én ezt már régen, és mindíg kiderült, hogy én vagyok az erősebb. No, nem fizikai erőre gondolok.
Az nem "örök igazság" - csakis a mai nőknek szól. Évezredeken át nem önérzetre nevelték az asszonyokat, hanem szolgálatra, alázatra és odaadásra, ami rendben is lett volna, mert nincs az életben nagyobb érték, mint a szolgálat, az alázat és az odaadás. Nem csak a nő - a férfi számára is. A baj ott van, hogy férfiak visszaéltek ezzel.
Szolgálni csak egy királyt szabad - zsarnokot tilos. Vagy elvontabb formában: szolgálni csak az Igaz Istent szabad, bálványt tilos. Mivel manapság nincsenek bennünk, férfiakban királyi értékek, visszaélünk a nők alázatával, és ezt nem szabad tűrni. Olyan időket élünk, amikor egy nőnek önmagában kell megtalálnia a centrumát és nem a másikban. Sajnos.
Nem teheti az életét a férfi tenyerébe, mert az már régóta nem férfitenyér. Egy gyenge, bizonytalan, önző, gyáva és a vágyaitól űzött ember tenyere. Hiába mondja, hogy szeret, ha kiderül, hogy még önmagát se szereti.
Amíg a férfiasság mintaképe ez a püffedt Egó - óvakodni kell attól, hogy akár még egy háromperces páros táncban is elveszítsd az egyensúlyodat.
Tudom, hogy amit mondok, az nem örök érvényű igazság. Nem is helyes. Sőt, tudom, hogy te sem érzed jól magad, ha nincs valakid, ha nem adod oda magad valakinek, akiben bízol, akit tisztelsz - aki szeret, és akit te is szeretsz. Mégsem engedheted el a középpontodat - vagyis magadat. Fontos, hogy bízz magadban - magányban és párkapcsolatban is.
Vihar van. Ilyenkor piros jelzés van érvényben, ami más magatartást kíván. Ugye tudod, hogy minden rosszban van valami jó? Nem árt, ha megtalálod önmagadat, s ha sikerült, és egyensúlyban vagy, akkor lehetsz odaadó és alázatos - csak vigyázz, hogy tánc közben a lábaid a földön maradjanak. Mert szeretsz repülni, tudom. Minden nő szeret a másik karjába omlani. Ez mindig így volt, s így is marad, de manapság vigyázni kell, mert nem biztos, hogy a másik elkap. S ha elkap, nem biztos, hogy meg is tud tartani.
Valaha, ha azt mondtad, "Uram" - a férjedre gondoltál. Ma inkább gondolj önmagadra!
Elgondolkodva olvastam az eszmefuttatásod, és arra jutottam, hogy ugyanezt gondolom én is. Szinte szóról szóra, de azt még hozzátenném, h ahogy nő a nők önbizalma és önállósága,annyival csökken a férfiaké. Valószínű kölcsönhatás. Még erősen férfiuralom van a földön, de biztos vagyok benne, hogy ha háromezer táján a feltámadnék, már nem az lenne. Békésebb és szelídebb világban élnénk.
ReplyDeleteEz sajnos nagyon igaz......
ReplyDelete:D
ReplyDeletejajj, de igaz. elvihetem? mikor lesz valami suli ügyben?
ReplyDeleteCecile.
Elöző bejegyzésben megírtam. 5.- étől 3 hét kb.
ReplyDeleteJajj, hogy ne vihetnéd!
ReplyDeleteNagyon szeretem Müller Péter írásait, itt is fején találta a szöget. Érdekes, ősszel voltam egy előadásán, olyan szinten volt unalmas, hogy belealudtam! Valószínű ő az az ember, aki olvasva érdekesebb. :)
ReplyDeleteIgen, van ilyen. :)
ReplyDeleteEz nagyon csúf igazság lett. :( Tudod, mi a legeslegszörnyűbb benne? Már persze szerintem... Az, hogy ennek következményeképpen a nő soha, az élet hosszához képest még egy pillanatra sem engedheti el magát! És ez borzasztó. Hogy soha nem lehetsz igazán önmagad. Hogy mindig és mindenhol résen kell lenni. Hogy soha nem teheted le az életed egy férfitenyérbe, mert az már nem az és ezért soha de soha nem pihenhetsz meg egy kicsit. Ez a borzastzó. Tudom, hogy nagyon sötéten látom a dolgot, dehát a tapasztalatok... :(
ReplyDeleteÜdvözlettel: Hapcivirág
Drága Hapcivirág, nem sötét ez, valahogy megszokja az ember lánya ezt az állapotot egy idő után fel sem tűnik (legalábbis nekem nem) természetessé válik!
ReplyDeleteMost, hogy ezt leírtam, azt gondolom, hogy nekem nem is volt soha uram, önmagamon kívül, mert én bizony elég öntörvényű vagyok, és csak valamikor zsenge fiatal lány koromban hagytam magam.
Persze, megszokja. Az ember minden szart megszokik... Ettől még nem jó. Értem, amit írsz, én is eléggé öntörvényű és kemény emberke vagyok - iszom is a levét, dehát senki nem változik. Meg valószínűleg nem is menne már az önfeladás. Mert ez az lényegében. Csak néha jó lenne megpihenni. De ez szerencsére csak ritkán jut az ember eszébe. :-)
ReplyDeleteHapciviri :-)
Hát, ez van!
ReplyDelete