ameriaki vonatkozású bejegyzések

Thursday, April 26, 2012

Mi változott az elmúlt 110 év alatt?



“Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…”

Ady Endre
Nagyváradi Napló – 1902. január 31.

5 comments:

  1. Lily én ezt a zsidózást nem értem, és nem is tudom hol , miért van, vagy csak emlegetik. Itt vidéken nincs ilyesmi, nincsenek zsidók sem, ha van zsidó származású, az magyar, mert csak az ük-ük nagyszülei lehettek zsidó származásúak bizonyítottan. Egyébként én a zsidókról azt tanultam, hogy szorgalmasabb emberek mint a magyar, ezért tehetősebbek is. A szomszédom volt gyermekkoromban zsidó, azt is csak akkor tudtam meg, amikor zsidó imákra tanított. Végtelenül jó ember volt, sokat segített, neki köszönhetem a műveltségem. Gyárba dolgozott a kertészeti főiskolájával. Adler Katalinnak hívták, ő volt az én igazi tanítóm.

    ReplyDelete
  2. Drága Jega! Budapesten bizony nagy zsidózás megy, és nem jó értelemben.

    ReplyDelete
  3. K.Ny.
    Azt hiszem ezeket az írásait nem sokan olvassák. Ha olvassák sem értik, sem a szöveget, sem azt, hogy a nagy Ady, hogy írhatott ilyent.
    Csoda, hogy még nem ebrudalták ki a kánonból.

    ReplyDelete
  4. Vidéken azért van kevés zsidó, mert az elhurcolás után az életben maradottak inkább kivándoroltak, vagy nagyvárosba költöztek, ahol van nagyobb közösségük. De zsidózás vidéken a mai napig igenis van, sőt egyre durvábban!! Egyáltalán nem kell ahhoz zsidót ismerjenek, hogy zsidózzanak. Ennek mondhatni évezredes hagyományai vannak. Bizonyos szempontból és mértékig érthető, ha valaki objektíven nézi a dolgokat, de az általánosítás az, ami gusztustalan. Ugyanígy a cigányokkal kapcsolatban is.
    Jó volt Ady amúgy. Én is szoktam mondani az ős/nagy magyaroknak, hogy megkapják még, hogy galoppozzanak vissza az Ural mellé, ha itt nem tetszik.

    ReplyDelete
  5. Jó bizony! Átlátta, és ki is mondta, amit gondol!

    ReplyDelete