Dolgozom, nincs mese. Igy jobban is járok, "családi béke" ügyileg. Az összes húsvétolás, abból a 2 db. csoki tojásból állt, amit egyik betegem lányától kaptam.
Tegnap este be kellett vennem egy nyugi gumit, mert beosztottak ember hijján egy nőcit hozzánk. Teljesen felkergetett a fára. Egy röpke fél óra alatt, kikészültem tőle. A beteget, úgy forditotta meg, hogy az ágy védőkorlátjának csapódott a feje, a pelenkát úgy tette alá, hogy tiszta szar volt alatta a vizálló alátét. Úgy mozgott, mint aki most jött a lapátolásból. Csakúgy odapottyant mellém, engem, és a betegeket kicsinálni!! Nem volt elég a saját betegeimet ellátni, de még az ő betegeit is én láttam el. Dupla meló, szimpla fizetés.
Az ürömben volt öröm is! Rásóztam Nelson admirálist, egy gusztustalan vénember. Állandóan morog, nem köszön meg soha semmit. Na, ez a csajszi adott neki. Egy órán keresztül kinlódott rajta. Admirális feje csak nőtt a dühtől. Ez mind semmi, még az áhitott fél óra vacsi szünetet is velem óhajtotta tölteni. No nem!! Mondtam, kimegyek enni, igy a kocsiban töltöttem a pihenőmet, és megnéztem a mai napi beosztást. Nem lesz a csajszi!! Hál istennek! Béke lesz, és nyugalom. Amúgy, vannak nagyon jó fejek, pl. az egyik főnővér pasi Josef, imádom jókat rötyögünk, vagy Constance oxygen technikus.
A férjem barátkozik, én meg próbálom a minimumra csökkenteni az érintkezést, igy még kevesebb támadási felületet adva.
Majd elfelejtettem, a biztositótól a kezembe nyomott egy papirt, hogy halála esetén minden pénze rám száll. Hogy mennyi, vagy hova, arról fogalmam sincs, mert nem volt alkalmam böngészni. Eltettem a fiókba. A házról szó sincs. De, megmondom őszintén, nem is érdekel. Igy próbál jópofizni, hogy rám hagy 5 dolcsit, vagy ez bármikor megváltoztatható. Nem vagyok meghatva. Biztosan azt várta! A legkevesebb kommunikáció.
Kedves Lily,
ReplyDeleteMa akadtam rá a blogodra és talán mindent el is olvastam róla. Mint ahogy egy jó könyvre szokták mondani, hogy „nem tudtam letenni”. Tényleg úgy írsz, ahogy jön, ezért csodállak érte. Nem szépítgeted, cicomázod a mondanivalódat, hanem kimondod. Ez nagyon ritka képesség. Mielőtt Kanadába költöztem volna 20 évig újságíró voltam, minden leírt és kimondott szóra vigyáztam, minden vesszőre, pontra. Őszintén gratulálok a Karinthys stílusodhoz. Tetszik.
Kedves Zsuzsa! Nagyon örülök, hogy örömet okozott. Én, tulajdonképpen levezetésnek irok. Valahol terápiás jelleggel!!
ReplyDeleteKedves Lily. Közel 3 éve indítottam én is a blogírást,mikor férjhez jöttem Kanadába. Akkor nagyon hiányzott az írás, rádiózás, az volt a mindenem, persze a két kislányom után. Ment egy darabig, aztán egyre nehezebben ültem le írni, nem mintha nem lett volna miről írnom. A blogodat olvasva megint kedvet kaptam hozzá, még kell egy kis idő, hogy beérjen a dolog és feloldódjanak a gátlásaim, de úgy érzem menni fog. Köszönet érte. Most, hogy egy kicsit többet tudok rólad az írásaidból,tudom, hogy van néhány közös dolog bennünk, éspedig az, hogy körülbelül egyidősek vagyunk, egykorúak a lányaink, és nekem is otthon él az idősebbik lányom. Jaj, és én is az egészségügyben dolgozom most. Köszönöm a visszajelzést.
ReplyDeleteNekem sajnos csak 1 szem lányom van! Imádom! Nagyon, nagyon örülök neked! Le a gátlásokkal!! :))))))
ReplyDeleteJajj, Karinthy? A nagy kedvenc! Azért az talán túlzás! :)))))
ReplyDelete