Meismerkedés után, és ha az "izlésünk" egyezik, zene, érdeklődés, akkor közel kerülünk egymáshoz, akarva- akaratlanul. Felfedezük egymásban, azokat az értékeket, ami a hétköznapokban kiderül. Jól érezzük magunkat egymás társaságában, alig várjuk ,hogy munka után együtt lehessünk.
Az alkalmazkodásnak kölcsönösnek kell lenni. Nem csak a nő áldozza fel magát, hanem a férfi is teljesiti a kivánságokat. Mégpedig, hogy kettejüknek legyen konnyebb az élet.
Nem csak a férfi tudja pennyre, mennyi pénz van a nő zsebében, hanem a nő is tudja, mennyi van a ferfi zsebében. A közös költségek viselése természetes, de az már nem, ha a nő érkezik egy országba, és ott szükség van erre- arra, és csak süket fülekre talál, viszont konkrétumok helyett, minden pénteken érkezik egy csokor virág! Szép, és figyelmes a virág, de nem helyettesiti a konkrét dolgokat, amire a nőnek szüksége van. Aztán, a nő elvesziti a munkáját, és a kiskonyben csak gyűlnek az adosságok!
Az "úgynevezett" megbeszélések, csak szemrehányásokbol állnak, és kiforditva kapod vissza a pacek közepébe! Annyira igazságtalan!
A többi hiányosságrol, már nem is beszélek, én itt az ideális pasirol beszélek.
Velem, nem nehéz kijönni, nem vagyok perfekt, de ki az?
Szóval, az ideális férfi - ha van egyáltalán ilyen- nem hagyja a párját sülni a saját zsirjában! Hanem, együtt terveznek. A terv, nem a csatornaparti pecázásrol szol, mert az nem terv!
Az ideális férfi, nem alszik éveken keresztül, hanem cselekszik, és nem a nő tönkremenetelét észre sem véve, még követel. A takaritás- főzés női dolog szerinte, igen ok, egyetértek, de a cselekvés meg olyan férfias szerintem!
Igen, ez az ideális férfi.
No comments:
Post a Comment