ameriaki vonatkozású bejegyzések

Thursday, April 26, 2012

Mi változott az elmúlt 110 év alatt?



“Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…”

Ady Endre
Nagyváradi Napló – 1902. január 31.

Wednesday, April 25, 2012

Azt hiszem,

feladom. A kedves férj, irt egy hosszú emailt. Mást nem ecsetel benne, csak hogy mit  szeret bennem, ez kimerül 3 dologban. A mit nem szeretek lista végtelen. A mit nem szeretek lista, többsége azon dolgokat teszi ki, ami miatta jött létre. Ugyanis, ha a közösen eltöltött idő abból áll, hogy engem kritizál mindenért, akkor nyilvánvalóan elkezdem kerülni. 2 héttel ezelötti hétfőn, a következő cetli várt a szokásos konyhapulton. Ezt el is tettem, mert jót röhögtem rajta.

Tegnap este, 5-8-ig, a következőket fogyasztottad el,
- egy pohár frissen préselt zöldség juice
- 2 protein szelet
- számolatlan tökmag
- egy csésze szölő
- alma
Amennyiben igy folytatod, a szuper kövér nő cimére pályázhatsz. ~ GRATULÁLOK ~
(nem tévedés, nem hagytam ki semmit)

A 2 szelet, csak egy protein szelet, a másikat eltettem a táskámba másnapra, el ne felejtsem. A szölő, egy kis teáscsészényi szárával együtt. A tökmag, egy kis marék No, és egy alma. A friss zöldségből préselt juice- ban legfeljebb 20 kalória volt.
A fene sem akar vele egy légtérben üldögélni, ha csak a másik bas**gatása a cél. Sétálni nem lehet, közös program nincs. Táncolni nem járok, már régen nem, mert megaláz a parketten. A hosszú levélben ecseteli, hogy szex sincs közöttünk! Jaaaa? Miattam nincs? Eddig erről nem tudtam! Azt hiszem, 2 hónappal ezelöttig egy ágyban aludtunk. Talán, tavaly október környékén volt valami nyögvenyelős ügylet, meg elötte valahogy márciusban. Olyan régen, hogy nem emlékszem ezen ritka rémes pillanatokra, ami nála szex néven fut. Eleinte, kezdeményeztem, de ami nem megy, azt talán nem kellene eröltetni! Beszéltünk is róla. Azt mondta, nem szeretne orvoshoz menni. Rendben. Most, én vagyok a hibás.
A levél lényege, hogy válni akar! Nem ellenkezem, elég volt! Állok elébe, meg is irtam neki emailben.De, ügyvédet fogadok, és kitálalok rendesen. Nem vagyok egy szégyenlős fajta!

Tuesday, April 24, 2012

Jól esik


A postával, érkezett egy cégjelzéses lap a munkahelyemről. Meglepődtem, de jól esett. A szöveg a következő,

" Lily,
Ezt a kártyát azért küldöm, hogy tudd nagyon jó munkát végzel.
Nem igazán volt alkalmam dolgozni veled napi szinten, de a váltásnál
láttam, hogy milyen keményen dolgozol. Nagyszerű vagy a betegekkel, és
csak jókat hallottam rólad, a betegektől, és a munkatársaktól egyaránt.
Csak igy tovább!
Köszönet azért, amit teszel,
Shay"


Szóval, ezek szerint elismerik a munkámat! Jó lenne, ha ez a fizetésben is megnyilvánulna. Persze, ami késik, az nem múlik! Legalábbis remélem. Nem is tudom, nem is érzékelem, hogy olyan baromi jó lennék. Én, csak végzem a munkámat. Amúgy, ez a Shay,
A DON (Director Of Nursing) alatt, az első embere az intézménynek. A főnővérek főnöke.
Hahaha..., még akkor is jól esik, ha nem jár semmivel. Csak, a légkör kellemes körülöttem. Legalább, a munkahelyemen. :S
Otthon, még munkát sem kaptam. Azt hiszem, nem kell magyarázni, miért vagyok itt, és nem otthon!

Monday, April 23, 2012

Megint nagy gondban vagyok,

Hogyan szabaduljak meg tőle!!! ????Azt hiszem, hogy minden hétvégén dolgozni fogok, és túlórázni. Nem érdekel, de lassan már jobban érzem magam a munkahelyemen, mint itthon!! Ja, és havi 500 dolcsival törlesztem az adósságomat felé! Azt is ki kell gazdálkodnom, hogy jusson, meg maradjon is! E van!
Csak kiharcolja, hogy az "i"-re fel legyen téve a pont!

Na, kérem tisztelettel

kutya ügy megvétózva. Stornó! Lejövök az úgynevezett szobámból, és vár egy újabb cetli a konyhaasztalon.

"Sajnálom, de ne menj el kutyacuccot venni, meg kaját, mert én nem vagyok kész rá. Majd, ha nyugdijba megyek. Ne tolj, nem szeretem, ha tolnak. Nem megyünk a kutyáért. Tedd vissza a szőnyegeket." 

Ennyi. Nem tudom, miért kell egy pici kutyához nyugdijba menni? Nem lehet semmit spontán csinálni? Csak azoknak lehet kutyájuk, akik nyugdijban vannak? No jó, én ezt nem értem, és nem is akarom! Neki, nagyon jót tett volna egy kutya. Megjegyzem, nekem is. A kórházakban is gyógyitanak beteg embereket kutyával, macskával.  Az összes költséget átvállaltam. Nem tudom, mi forditotta meg. De, egy biztos, na gyon merev, és azt gondoltam, hogy egy kutyus talán lágyit rajta egy kicsit. Nem toltam, csak felvetettem, hogy most mindenki itthon van, mert ellentétesen dolgozunk. Megjegyzem, ez igy is marad. Azért gondoltam, hogy otthonról, mert itt 1200 dolcsinál kezdődik a kutya, otthon, meg 200- 300 dolcsi a legjobb tenyésztőtől. Elég nagy diferencia. De, erre rájön a kutya szállitása, az a költség amiért valaki, - ha egyáltalán elhozza valaki - stb., ugyanott vagyunk. Az ötlet, nagyon tetszett neki, egyre jobban. De, sajnos győzött a mérnöki pontossággal kiszámitott, merev, jellem. Megnézem pontosan, mit, mikor, hogyan. Attól nem térek el, egy millimétert sem. Ez, vonatkozik mindenre. Kajára, bútordarabra, virágra a kertben, mindenre!  Levontam a konzekvenciát. Én, meg őt nem akarom, sem most, sem amikor nyugdijba megy! Nagyon elegem van! Megyek, visszateszem a szőnyegeket.Les**om a pof'áját. Erről ennyit, és nem vagyok hajlandó foglalkozni vele a továbbiakban.
 



Sunday, April 22, 2012

A kutya

ügy megoldódott. Amúgy, be lehet vinni az utastérbe, speckó kosár- táskában. De, mivel az emberek félnek ettől a megoldástól, és nekem az égbe szaladnak a költségeim, igy itt veszem meg a kutyát. Holnap megyünk érte. A kutyaügyről bővebben fogok irni, de nincs időm semmire szinte.

Thursday, April 19, 2012

Hátha olvassa ezt valaki. Nagy gondban vagyok,


ha ezt lehet annak nevezni. Nagyon szeretnék egy Mopsz fajta kiskutyát otthonról. A kutya megvan, a papirjait a bátyám intézi (állatorvos). A kiskutya, most 2 hetes. Az USA - ba, csak 3 hónapos kutyát engednek be, aminek már be lett adva a veszettségi oltás, minden egyéb oltások mellett. Erről, útlevele is van ill., addigra meglesz. Keresek valaki olyat, aki júl.9.- től jön,plusz 10 nap, nem számit. Philadelphia, vagy New York - ba. Budapesten, a reptérre kiviszi a bátyám, vagy a lányom. Itt a reptéren várjuk. Hátha olvassa valaki olyan, aki el tudná hozni nekem a kutyust. Aki mondjuk, jön- megy rendszeresen. Vagy, nem fél a feladattól, nem nagy ügy. Szóval, aki gyakorlott utazó. A kutya speckó szállitó dobozban van, és kb. másfél kg. dobozzal együtt, kb. 2 kg. Nagyon fontos továbbá, hogy nem Angliában száll át. Bárhol máshol, de nem ott, mert oda más kondiciók érvényesek. (még ha tranzitban is) Én, egyszer vittem haza valakinek, egy Shar pei kiskutyát Las Vegasból. Fel tudnánk venni a kapcsolatot, és meg tudunk állapodni.