Beindította az

agyamat Mica barátnőm Itt. Hálaadás biztosan nem lesz otthon, mert ez tipikusan ámerikai ünnep. Hálát adnak az itteni őslakosoknak az indiánoknak konkrétabban, akik megtanították őket- márnint a bevándorlókat -vadpulykát, és egyéb állatokat elejteni, krumpli, (bocsánat burgonya) kukorica elkészítési módját, ehetővé tételét. Buffalokat, vadlovakat befogni, stb. No, aztán hálából meg lemészárolták őket. Ez a fekete oldala a történetnek. Tipikus emberi viselkedés, elveszem ami számomra hasznos, aztán meg igyekszem megsemmisíteni. Ez van. Mindamellett egy szép ünnep, mert összejön a család összes tagja, akárhol is vannak ebben az írdatlan országban. (Már amelyik, a férjemé erősen hiányos)
Más. Mica kérdése. Menjek, vagy maradjak? Számomra, ezek nem kérdések, mint ahogy a példa mutatja. Mert hát, ha így nem jó, akkor úgy, és ha úgy sem, akkor amúgy. Persze az ember csetlik- botlik, és sérül is, de aztán feláll, és lerázza magáról a felesleges terheket- gondokat, és tovább lép, mintha mi sem történt volna. Közben tapasztalatokra tesz szert, amik szépen rakódnak az agy legmélyebb bugyraiba. Nekem egyszer egy ismert magyar szociológus (Szabó János, tényleg ez a neve) azt mondta, hogy tipikus túlélő vagyok. Erre születni kell. Nos, lehet. De, azt a sok- sok kanyart azért kihagytam volna, az is lehet hogy szükség volt rá. Egyet biztosan elmondhatok, ha újra lehetne kezdeni, akkor bizony én 2o évesen csak ide, és csakis ide jöttem volna. Továbbá, nagy hiba volt visszamenni 95- ben. No, ez már történelem. Nem tudok változtatni rajta. Amin pedig nem tudunk változtatni, azon kár rágódni. Amúgy is, utólag könnyű okosnak lenni.
Drága Mica! Ebben én nem tudok tanácsot adni, mert nekem petárda van a hátsómban. Tudom, nem is kértél. Ez születési fogyatékosság, ha úgy tetszik. Egyet azonban biztosan tudok, már a közeli szomszédban sem úgy vannak a dolgok, ahogy otthon. Minnél messzebb mész, annál különbb dolgokkal találkozik az ember. Akár kelet felé, akár nyugat felé veszi az útját. A megszokásokkal le kell számolni. A kezdetek, különösen nehezek. A lényeg talán ott van, hogy "Rómában élj úgy, mint egy római". Akiknek nem sikerül,  beilleszkedni, azok mindíg szenvedni fognak a honvágytól. Mindíg kerültem honfitársaim társaságát, akik azon keseregtek, hogy otthon milyen jó. Belesirdogáltak az alkoholizmusba. Számomra ismeretlen fogalom. Nem azt mondom, hogy nem szívesen megyek haza, de ha máshol vagyok, pillanatok alatt sikerül felvennem a ritmust, és az ottani, vagy itteni életformát, szokásokat, nyelvet, stb. A lányom, éppen most a napokban távozott hazánkból, a Kanári- szigetekre. A kezdet neki is nehéz lesz, mér ebben az esetben is, hogy beszéli a nyelvet, méghozzá nem is akárhogy. Az sem segít, hogy ott született, mert hiszen nem ott nőtt fel. Azzal sem megy szegénykém sokra, hogy az apja ott lakik, sőt ő is ott volt egy pár évig. De, nem féltem, mert neki is ugyanez a fogyatékossága van, hogy menni kell.
Szóval, azt gondolom, hogy ha menni kell, hát menni kell. De egy biztos, sok nehézséggel kell szembenézni, és sehol a világon nem várnak ránk, és nem kiváncsiak ránk. Nekünk kell alkalmazkodni.  Számomra, Magyarország élhetetlen. Hangsúlyozom, nekem. Sok esetben az volt az érzésem legutóbb, hogy a szülővárosom Budapest, annyira más lett, hogy már rá sem ismerek.

Hangosan felröhögtem

ez olyan édes. Ma láttam a tv- ben, munka közben és persze már fenn van a neten. A kislány sír, mert unja már Bronco Bammát, és Mitt Romneyt.

Obama nem költözik

Most érkeztem a munkából, és miközben a munkahelyemet elhagytam, és megérkeztem haza,(kb. 8 km) ez alatt az idő alatt Obamát újraválasztották 4 évre. Apóst, és a férjet örömrivalgás között találtam a tv elött. Történelmi pillanatok, soha nem szoktak együtt tv- t nézni, főleg nem éjjel. Éjjel 23.1o- kor. Mostmár megnyugodhatunk. Én, nem szoktam véleményt nyilvánítani politikai ügyekben, illetve meglehetősen ritkán. Ez nem azt jelenti, hogy nem figyelem az eseményeket, és nem vagyok képben. Nagyon is képben vagyok, véleményem is van, de nem nyilatkozom. Legfeljebb szűk családi körben. Most, azonban nagyon örülök az eseményeknek.
Mitt Romney született milliomos. Mormon vallású, és csak a nagyon gazdagok malmára hajtja a vizet. A női választók sem érdklik, és minden reform megmozdulást csak támadott, de semmilyen terve nem nincs, konkrétumokkal nem állt elő. Miközben ezt írom, egy oldalon, azt olvasom, hogy a másik bájgúnár Donald Trump, azt írta Amerika meghalt. Röviddel később, ilyen katasztrófa, olyan őrület. Romney Sandy hurrikán áldozataival sem törődött. Megoldják. Ekkor, New Jersey kormányzója Chris Christie aki republikánus, és normális esetben neki kellene támogatnia Mitt Romney-t, aki szintén republikánus kijelentette, hogy ő bizony Barack Obamát fogja támogatni. (rossznyelvek szerint, a 2o16.-os választásokon indulni szeretne, ez az oka) Nekem mindegy mi az ok, a lényeg, hogy Obamát támogatta. Szóval, Romney, akinek festve van a haja, plasztikai sebész dolgozott a képén, a hangja meg negédesre van trenírozva. Hallgatni sem bírom, és nem én vagyok az egyedüli. Nem azt mondom, hogy  Obama az ideális, de még mindíg sokkal normálisabb, és józanabb, mint ellenfele. Más, karizmatikus egyéniség hijján.
Így most hurrá, 4 évig nyugodtak lehetünk.
Van itt egy magyar ürge, akitnek a reklámja a tv- ben állandóan ment, és Mitt Romney-t szerette volna az elnöki székben látni. Erős magyar akcentussal Ime:



Mellesleg, a választásokra, egy másik jeles magyar adta a pénzét Soros György, mégpedig kerek 1 millió dolcsit nem hiába.Bruce Springsteen is bevetette magát,



Örülök na.

Tűz, víz, és sötétség New York City - ben

Nagyon sajnálok mindenkit, akivel katasztrófa történt. Főleg, hogy a kedvenc városomat ekkora katasztrófa érte. Valahol, én is New York-i vagyok, hiszen éveket töltöttem ott. A mentés egyébként elképesztően szervezetten zajlik, mindenki tudja a dolgát, senki sem tétlenkedik. Áram nélkül maradt 7.5 millió ember.A városba betörő víz elöntötte a híres New York-i metró hét állomását. A 1o8 éves Metro történetében, nem volt ekkora katasztrófa.Előzetes becslések szerint ötvenötmilliárd dollárnyi (12 billió forint) kárt okoz Amerikának. Iszonyú.
Amit viszont nem értek, miért kell pocskondiázó kommenteket írni, a katasztrófáról megjelenő cikkek végére. Persze, csak a magyar tudósítások végére. Számomra ez rejtély és ilyesztő. Az egyik kommentelő azt írja, hogy itt siránkoznak, amikor Haitin nagyobb volt a katasztrófa. Könyörgöm, Haitira honnan érkezik a legnagyobb segítség?? Innen Amerikából. Fogadok, hogy a tisztelt hozzászóló egy büdös petákot sem küldött Haitire. Több fotót nem teszek be, mert tele van vele minden.

.

Na kérem,

erről be kell számolnom. Tegnap, a melóban egy pár munkatársam, aki nem tudta megoldani a gyerekelhelyezést, és a bébicsősz sem tudott eljutni hozzájuk, - vagy kockázatosnak vélte az eljutást- behozta hozzánk a csemetéket. Sokan dupla műszakot dolgoztak, 3-11-ig, és 11- től, reggel 7-ig, hogy ne kelljen hazamenni éjnek idején, főleg akik New Jersey- ből, Pennsylvania- ból, Maryland- ből járnak. A Delaware Memorial Bridge- et is lezárták, így sok választásuk nem is volt. Szóval, a csemeték 8- 14 év között, az óriási nappali közepén sátrat vertek, és légmatracokat fújtak fel, no nem tüdőből, mint mi annak idején, hanem konektorból. Így igazi menedékházzá alakult a Rehabilitációs intézményünk. Megkérdezték, miben segíthetnek, mire én, azonnal kiosztottam a feladatokat. Persze, itt nem pelenkacserére kell gondolni, és inzulin beadására. Az ebédlőben, tea kávé, nasi. kiosztottam a gyerekeknek, miután persze elöbb belaktak, rántott csirkével, párolt zöldséggel, és sajtos makarónival.(minket is beleértve) Tekintettel, a vészhelyzetre, az intézmény kitett magáért. Szóval, zsúrkocsin vitték a nagyobbak a betegeknek az innivalót, és a nasit a nappaliba az óriási tv elé. Már aki tud enni, és nem csövön folyik bele. Nálunk ,a földszintem, túlnyomó részben öregek vannak, és haldoklók. Azonnal láttam, hogy ez a nyüsgés felélénkíti őket, és nem zavarja. A gyerekek meg baromira viselkedtek, és barátkoztak. Élvezték, a különleges helyzetet. Nem ordítoztak, nem rohangáltak, tök normálisan viselkedtek, mintha átérezték volna a helyzet különleges mivoltát. A tv. ben sem a mozicsatorna ment, hanem a tudósítás a jelenlegi helyzetról az érintett régiókban. A gyerekek többsége, még sohasem látott bácsikat- néniket félig fekvő- ülő helyzetben, 1oo csővel, lélegeztetőgéppel. Őket, reggel felöltöztetik, és kitolják egy kerekes fotel- ágy alkalmatosságon a nappaliba, a tv elé jó időben a teraszra. A tüdőgyulladást, és a felfekvést megelőzendő. (megjegyzem, ez nem mindíg sikerül) Este, 1o körül, a gyerekek aludtak, ki itt, ki ott, ki félig kilógva a sátorból. Hagyták a szülőket békében dolgozni, meg az izgalomtól is kimerültek.
Szóval, mi felnőttek is élveztük a dolgot. Azt mondja az egyik kisfiú, neked milyen akcentusod van? Mondom neki, én Magyarországról jöttem. Tudod hol van? Igen tudom, jött a határozott válasz. Budapest a fővárosa, most tanuljuk Európát. Igen mondom, én abból a városból jöttem. Elkerekedett a szeme, olyan édes volt, majd megzabáltam.
Más. A kár, nem nagy kár, azt hiszem, Sandy jót tett velem. Kicsavarta a semmirekellő fát a kertben. Mondom a férjemnek, hogy mivel tövestől csavarta ki, hozassunk cseresznye fát. Annak legalább van valami értelme. Az is ad árnyékot, és nyáron legalább haszna is van. Így, most ki akarja vágatni a másik fát is mellette, és megrendeltük 3 cseresznyefát. Jönnek a kertészek, és beültetik, a fák helyére.
Úgy legyen!!
A baj csak az, hogy a fogam kezd fájni. Azt is tudtam, hogy csak idő kérdése mikor fog bedurranni.

Károk

A kertben vannak csak károk, leszakadt a muskátlim, és összetört a kaspó. A nagyobb kár, hogy gyökerestől csavart ki egy 2o éves fát Sandy. A ház is 2o éve épült. Itt, minden papírból van, legalábbis ez az érzésem. A házak, nem téglából épülnek. A falak vékonyak, ettől aztán olyan hangokat hallottam, hogy azt gondoltam, most dőlt le a kémény. Az én szobám, az emeleten sarki szoba, és bizony nehezemre esett bízni benne az éjjel. Mindenesetre azért nem voltam annyira beszarva, hogy lemenjek a férjemhez aludni.

Na,

ezt megúsztuk. Erős a szél, még mindíg eső, és fura hangok jönnek a kertből. A férjem felajánlotta, hogy bevisz dolgozni, és értem is jön. Szaván is fogtam hamar. No, nem azért mert félek autózni, - akik ismernek tudják- nem vagyok egy fostos típus. Csak jól esett, hogy legalább valaki törődik velem. Ilyen is ritkán van.
Az utak, oda- vissza teljesen üresek voltak. Csak a nemzeti gárda portyázik nagy Jeep- ekkel. Amúgy a férjem kisérleti intézete is bezárt, ma meg holnap. Kényszervakáció. Ami mellesleg jól esik szerintem mindenkinek.
Őszintén szólva, ezeknek a viharoknak nagyobb a füstjük, mint a lángjuk. Igaz jobb felkészülni a rosszra, és nyugtázni a végén, hogy ezt megúsztuk.