ameriaki vonatkozású bejegyzések

Tuesday, September 23, 2014

Kalandos vállalkozás

Szóval, én azzal a szándékkal érkeztem meg, hogy eladom a házam- lányom házát- haszonélvező házát, nem tudom kinek a házát. A lányom állítja, hogy az övé, a haszonélvező az apja. Ő, lemond róla, az nem is érdekes, de a lányomat a ház nem érdekli, csak a pénz belőle. Tizenéves korában rendezett egy- két bulit ott , és ennyi.
De, nem is ez az érdekes. Még Amerikában, felhívott anyám, hogy óriási megbízható, szuper kőművest talált, aki megcsinálta a háza burkolatát, a bátyámnál is dolgozott, és tökéletes. Szép, és jó. Kötött vele, egy olyan szerződést, amit át sem olvasott, 2 oldalon ismételgeti magát. Hitelesíttetve nincs. A házba beköltözött Ö. Zsoltné, és R. Emil úr, azzal a feltétellel, hogy befejezi a 3. szintet, anyám állja az anyag költséget. A végén, 5- en laktak a házban. A munkadíj fejében ingyen laknak. Ehhez képest semmit nem csinált, csak lelakta a házat, és felhúzta a 3. szinten egy majdani fürdőszoba falait, derékig. Az utóbbi időben, sem villanyt, gázt, sem szemét elszállítást, tehát rezsit nem fizetett. Lelépett. A nő ott lakott, nem fizette a kábel Tv-t, sem az autójának a biztosítását, semmit. Az összes számlát átnéztem, kibontottam. Előző bejegyzésben, csak a ránk vonatkozó számlákat tettem közzé, hiszen a kábel tv, és a kocsija bennünket nem érint. Ö. Zsoltné, azt hazudta, hogy anyám kitette. Anyám, azt sem tudta, hogy elment!! Májusig volt megbeszélve!
Szaladgálok a Főgázhoz, a Villanyosokhoz, a fűhöz- fához, megint Pécelre a házhoz. Egy 8 köbméteres konténert telepakoltak szeméttel- sittel, amit más építkezésekről hordott oda. Megint rendelnem kell, egy kisebb konténert, mert az összes szemetüket kiteszem. A zárak le vannak cserélve. Olyan koszt hagytak maguk után, hogy jön a takarítóbrigád, és teljes takarítást fog végezni. Ez további 4o.ooo Ft.
Mindennek a tetejébe, a nagyszüleim sírjára felvett 6o.ooo Ft- ot, hogy azt is rendbehozza. Nem lett megcsinálva. Elvitte a fedlapokat, és nem hozta vissza. A teraszajtót, teljesen tönkrtették ,és mivel ez egy német ajtózár, onnan kellett megrendelni 185.ooo Ft szereléssel együtt.  A redőnyöket leszaggatták, odadobálva a földre a darabjait. Azt is megcsináltattam, 24.ooo Ft. Itt közlöm a közöttünk lezajlott beszélgetést a Facebookon.
Az eszem megáll a hajam égnek áll tőlük!! A lábukat nem teszik be többet abba a házba! Levágták anyámat, mint egy marhát!!
Ezek után, azt Írja nekem a Facen, hogy lelakja a rezsit!! Mi az, hogy lelakja a rezsit??? Elmebeteg, buta, idióta. Mi ez?? Ha, nem szar ember????
Akiről utólag kiderült, hogy még priusza is van!!!!
Ezėrt jöttem haza, hogy eladjuk a házat, ahogy igérte, hogy befejezi a munkálatokat. Se egy telefon, semmi!, A sirra is előre felvette a pénzt. Semmi nem történt ott sem!
August 16th, 10:03am
Választ várok, mert ez így nem működik. Ha, a vizet is kikapcsolják, ott WC- re sem lehet menni. Most mi a terve??? Hogyan tovább??? Áprilisban arra kérte a 1oo.ooo FT.- hogy a 3. szintet lebetonozza.
Most mi van??? Hallgatással valami történni fog?????????
Anyámnak volt egy komoly szemműtéte, utána egy agyvérzése. Aztán rehabilitáció, Attól tartok, hogy most megint lesz valami baja lesz. Mindez, a péceli Ház, és a hiszékenysége miatt.
Adddig maradok (nyitott a reülőjegyem) amíg ez az ügy be nem lesz fejezve, és nem csinálta meg, amiket megígért. A homokba dugott fej, nem változtat semmin.
August 20th, 1:59pm
Tisztelt Emil! Anyukám kérdezi, mikor szándékozik hazajönni, hogy normálisan meg tudjuk beszélni a nyitott dolgokat.
September 9th, 10:41am
Mivel anyámmal nincs kapcsolatban a Facebookon, pedig van profilja, én vagyok kénytelen anyám üzenetét, és számláit csatolni.
September 12th, 4:43pm

Nem tudom mikor fogok haza menni pontosan

A sittröl csak annyit hogy az a támfal mögé és a lenti lépcsöbe kè

Akartam rakni hogy ne keljen annyi sodert rendelni

Én 18ezerért rendelem a konténert és anyukájának nem számoltam pakolásért pénzt

Sajnos én innen nem tudok rendet rakni pécelen de amikor én odamentem 4 napig csak gazt irtottam a kertve és 2 kontenert raktam meg

És a padlásrol nem beszélek

De megbeszélūnk mindent mert nem hagyom magam senkinek hogy szar embernek tartson

Én nem vágtam át senkit

Szerintem
September 12th, 7:32pm
anyám számlája a füzetének bejegyzése alapján, amiket maga aláírt.
2o12 szept. 13. 7o.ooo,
2ö12 szept.14 12o.ooo
2ö12 szept.14 KONTÉNER 28.ooo
autógumi eladás 15.ooo
2o12nov 14. 95.ooo
dec.12. 1oo.ooo
eddig összesen 428.ooo
2ö13 jan11. 1oo.ooo
febr.12. 6o.ooo
gáztűzhely 3o.ooo
máj. 22. 1oo.ooo
júli.13 49.ooo
okt.14 1oo.ooo
dec.12 1oo.ooo
összesen 539.ooo
2o14 jan.18.1oo.ooo
febr.1o.5o.ooo
febr.2o. 6o.ooo
ápr.12.1oo.ooo
összesen, 31o.ooo
anyám adott (illetve én) 1.277.ooo
lakbér (munkabér) 7o.ooo x 2o hónap= 840.ooo
1.277.ooo+84o.ooo= 2.117.ooo Ft.
A munkákat nem fejezte be, az ígért májusra. Egy szó nélkül kiköltöztek, rezsi nincs fizetve.
Egy rakás elmaradás volt, számlákon mind rajta van. Az elvégzett munkálatok, úgy ahogy, Disznóól maradt. Teraszajtó teljesen tönkrement. Erről nem is akarok vitatkozni. Olyan, amire egy szerencsétlen 89 éves néni vigyázni, és szemmel tartani tudta. Semmilyen. A barátnője, vagy kije, anyámnak egy szót sem szólva elköltözött. Yárakat lecseréltettem. A rezsi számlákat fizesse ki. A számlaszámot elküldtem. Az sem érdekel, ha nem jön vissza.
A sírról nem is beszélve amivel semmi nem történt!

Nem fogok vitatkozni .ert nem érdemes ugy láttom

A sirrol annyit hogy megtisztitottam és a 2 oldal fedlapot elvittem mert törötek voltak kigazoltam .60ft ot kértem

A 2db ujj fedlap ára45 ezer ft volt amit ki is fizettem
és ki hozza vissza a fedlapot?

Gondolom én
A rezsit legyen szíves átutalni
ne az anyám fizesse ki a kisnyugdíjából

Én amivel tartozok rendezem
itt ül szegény velem szemben, és sír.

Innen nem fogok haza menni mert az itt nemugy megy sajnos
rettenetesen felizgatta magát a rezsi számlákon, amik még 2o13- ból is vannak
nem kell hazajönni, át kell utalni

Van itt pár dolog amit nem értek
különben kikapcsolnak mindent
so
én sem
fer az, hogy szó nélkül távoznak??
Kulcsot, nem adnak le
számlákat nem fizetnek
még mit nem ért kedves Emil???
Nem az anyám használta sem a gázt, sem az áramot, sem a vizet
én, már magától semmit nem akarok, csak utalja át a rezsit

A kerthez mi közöm van meg a konténerekhez nem tudtam befejezni a munkát amit számla nélkūl csináltam
ez kinek a hibája???

Nem arrol volt szo h kiteszik ancsát
Az ncsa hazudott, a lánya azt mondta, hogy a rezsit nem bírja fizetni.

Nem fogok utalni senkinek mert arrol volt szo h én lelakom a rezsit
Elhasználta a gázt, meg a villanyt, még akar használni???? És nem fizetni????

Széppen lefogok mindent számlázni amit én csináltam ott

A rezsi jogos

Visszlát
A lakbét, és a rezsi, az két különböző dolog!! Egy 89 éves nénit átvágni, és becsapni ocsmány munka!!
U.I. Számlázzon nyugodtan, itt hivatalos papírok vannak a Tigáztól, az Elműtől, és a maga aláírásai ott virítanak. Köszönjük szépen.
September 14th, 10:16am
Ne is álmodjon Pécelről, oda maga nem megy többet!!
Az ember szava nem szél, ami jön, és elmegy Amit az ember mond, az úgy is kell legyen Nem csuda ez, hanem becsület!! Vass Albert
Az ember szava nem szél, ami jön, és elmegy Amit az ember mond, az úgy is kell legyen Nem csuda ez, hanem becsület!! Vass Albert


Chat Conversation End

Tuesday, September 9, 2014

Szegény anyám

 legújabb remekműve, ezt nem tudom hogyan fogom kikavarni!! A pasi Franciaországban kőművel, a barátnője meg lelépett, a kulcsot nem adta le!!
Írtam neki egy számlát, de elküldtem neki a hivatalos papírokat is, amik alapján a számla létrejött.
Ezt hogy hajtjuk be rajta, nem tudom!! Esküszöm, ha nem fizeti ki, tönkreteszem!!



Sunday, August 31, 2014

Budapest idegen szemmel

Nagyon szeretem a városomat, de leginkább - és ez csak most derült ki igazán - csak messziről. Az emléket szeretem, ami hozzáköt, ahogy én emlékszem rá, biztosan szineztem is rajta.  Szinte egy idegen városban járok! A tömegközlekedés előnyére változott. Pillanatok alatt bent vagyok a belvárosban, ahol felnőttem. 1 hónapja vagyok itthon, és még egyszer sem voltam gyönyörködni arra a régire emlékeztető városrészre, ahol a gyerekkoromat töltöttem. V. kerüet, a Parlament környéke. Egyszerűen, nem volt időm rá. Hol a házeladással vagyok elfoglalva, hol a fogorvost vadászom. A Fornetti tepertős pogi, Túró Rudi, Gyulai, Pick szalámi, pacal pöri kovi ubival, ezeket az első napokban nagyon élveztem. A magyar gyümölcsök íze, csodás.
Anyámmal töltöm a legtöbb időt, hiszen 89 éves. Nagyon jól van, kicsit fáradékony, de azt hiszem, hogy ebben a korban ez normális.
A 4- es metró stílusa is tetszik, minimalista. Amikor a II. János Pál Pápa állomáshoz értünk, rámjött a röhögés, és nem is tudtam merre járunk. Aztán sikerült a térkép segítségével betájolni, merre vagyunk. A Móricz Zsigmond Kőrtér környékén volt dolgom. 2 nyelven mondják be az állomásokat, nos itt van egy kis bibi. Az angol nyelvűt nem értik az angolok. Az amerikaiak pedig pláne semmit nem képesek kihámozni belőle. Annyira erős a magyar akcentus. Nem tudtak találni itt élő anyanyelvű angolt?? Úgy tudom, egyetemekre járnak, vállalatoknál dolgoznak. Akik nem beszédhibásak, és érthetően el tudják mondani, milyen állomás következik. Még valami, ha angol nyelven modjuk akkor talán a pályaudvar nevét is angolul kellene mondani. Train Station, és nem pályaudvar, mert azt nem fogják megérteni. Szakember??? Vagy valaki??? Ezt még nem tette szóvá?
Erről eszembe jut egy történet, fordítsuk meg, és próbáljuk meg. Történt egyszer, hogy a kedvenc munkahelyemen, a DC- ban, egy amerikai próbálta megcsillogtatni a magyar tudását, és az ásványvizet rendelt tőlem, illetve próbálta mondani magyarul. Esvenyyveeez. A harmadik próbálkozás után, megkértem mondja inkább angolul, mert egyszerűen, nem értem. Továbbá, az affektálás is rettenetes, ahogy magyarul mondja be az állomásokat. Többször vigyorra fakadtam. Ez nem hangos blog, így ezt nem tudom visszaadni, de aki itt közlekedik, az tudja miről beszélek. Az Elvis tertet, ami a Margit híd mellett van, no azt egyáltalán nem értem. Mi közünk Van nekünk Elvis Presley- hez?? Nem mondom, sikeres, és nagyon népszerű énekes volt az 5o- es években. Lesz 2o év múlva Justin Timberlake, esetleg Britney Spears is?? Nincs elég Nobel díjasunk, akikről nem szabadna elfeledkeznünk?? Igaz, nem itthon lettek híresek, ők is Amerikában, de talán mégis több közünk van hozzájuk, vagy rosszul látom?? Van itt még valami. A WC- k kérdése. Mindenütt fizetős, koszos- büdös, és hol a papír hiányzik, hol a folyékony szappan. Kéztörlőrő papírról már nem is érdemes álmodni.
 Szóval, idegenként szédelgek a városban, és be kell látnom, hogy már semmi közöm hozzá. Szembesülök az igazsággal. Aztán meg, amerikanizálódtam. Van egy mondás, "Ha Rómában élsz, élj úgy, mint egy római." Ez nagyon igaz. Ahhoz, hogy jól érezd magad, (mostanában ott sem, de ennek nem az ország az oka) és beilleszkedj, át kell venned az ottani ritmust, és gondolkodásmódot, életfelfogást.
Itt, meg ugye az megy, hogy vághatnánk át másokat, csaljunk, lopjunk, hazudjunk. lásd: a házam. Persze, ez nem vonatkozik mindenkire, ők magyarizálódtak, nem is ismernek mást. Nekem ez ügyben is sürgősen tennem kell valamit, mert ez így nem megy tovább. Már ami a házamat illeti.
Mielött szó érné a ház elejét, én kritizálhatom, itt születtem, és nőttem fel, de mástól nem tűröm ezt el!