ameriaki vonatkozású bejegyzések

Saturday, September 14, 2013

Tiszta szívből

mondanám a "magamét", arról amit gondolok. Arról is, amit tanulok. Nem azért, mert unalmas, mert nem az, sőt érdekes. Az egész, egy nagy üzlet! Ellentétes az én elképzeléseimmel, és mélyen ellenkezik a meggyőződésemmel. A képlet egyszerű. Etetik az embereket a sok mérgező kajákkal, jó olcsón, aztán hozzánk kerülnek, és teletömik, tömjük őket gyógyszerekkel.
Most a katonai veterán kórházban oltom, oltjuk influenza ellen a betegeket. Rajtam volt a sor, úgy oltottam őket, mint a pinty. Előre bekészített injekciós tűk, csak le kell pattintani a tetejét, a delta izomba (kar felső része, válltól kb. 3 cm-re) intramuskulárisan, mint aki már évek óta ezzel foglalkozik. Egymás után, legalább 12o emert oltottam be, 8-12- ig. A kórházban lévőket, és az ambuláns katonai rokkantakat is.
Ezek többsége, a Közel- Keleten, Afganisztánban, Vietnam- ban szolgált emberek, akik súlyos PTSD- ben (Post Traumatic Stress Disorder) szenvednek. Vannak, akiknek a vegyi fegyverektől kukult meg az agyuk, vannak akiknek a végtagjai hiányoznak. Olyan is akad, akinek minden baja van. Aztán meg képtelenek visszaileszkedni a mindennapi életbe, és egyre többen lesznek bérgyilkosok. Erről itt Bővebben is kifejteném, hogy mit gondolok erről, már a hazáért folyó harcról, de nem teszem. Nem tehetem, helyzetemnél fogva, még magyarul sem.


Arra azonban kiváncsi lennék, hogy még mi van a vakcinában, az ellenanyagon kívül???? Ezt persze én is meg fogom kapni, mint ahogy minden évben, szigorúan, mint "egészségügyi" (betegségügyi) dolgozó. Ez a hét, olyan sürű volt, hogy alig tudtam felkapni a fejem. Reggel, 5.45- kor kelek, klinikai napokon 5- kor, és du.4- re érek haza. Gyorsan eszem valamit, aztán tanulok  másnapra. Legkésőbb 9- kor elájulok a fáradtságtól. Pénteken már nagyon fáradt vagyok. Ez így lesz végig. Már nincsenek kétségeim, hogy el fogom végezni.
A végére, a nemrég elkészült WTC. Készen, még nem láttam, másfél éve voltam New Yorkban utoljára.  Nagyon impozáns lehet élőben.





2 comments:

  1. Szıa, nagyon jo a vıcc, halottam regen mar, de azert meg mındeg tudok nevetnı rajta. Most kulonosen jot fog barmı amı nevetesre ındıt mert agymuteten vagyok tul, szept.10-en vettek kı a fejembol egy menıngeomat. A tegnap mar a 25 kapcsot ıs kıvettek :)), kıvettuk a bıopsıa eredmenyıt majd okt.7-en megınt egy kontroll MR es akkor beszelunk az orvossal.

    Orulok h belejottel a sulıba, mennı fog ez mınd a karıkacsapas, neked elonyod a tobbıekkel szemben a tapasztalat ıs.. egesz mas amıkor vegıgjarod a "szamarletrat" es mındegyıkotok munkajarol tudsz mındent mıntsem ha egyenesen pld. managernek tanulsz es kozben gozod sıncs hogy a tobbıek mıt csınalnak.

    Bocs, lehet h tulbonyolıtottam, remelem nem haragszol meg amıt ırtam.

    Üdvozlettel,

    ReplyDelete
  2. Dehogy haragszom, nagyon örülök, hogy írtál. Remélem, minnél hamarabb fel fogsz épülni, a legjobbakat kíváno neked Brigitte! :)

    ReplyDelete