ameriaki vonatkozású bejegyzések

Sunday, September 22, 2013

Két elég macerás témáról

szertetnék negatív kritikát írni, mégpedig választott hazámmal kapcsolatban. Választott hazám, itt lakom, és élek és, úgy élek, ahogy az itteniek. Stílust, ritmust, szokásokat tekintve, kivéve a tv folyamatos bámulását, (agymosást okoz, és elbutulást) gyorséttermeket és a szénsavas, cukros és, vagy diétás Colák, (ahogy errefelé hívják, soda)  energiaitalok fogyasztását, előregyártott mikrós ételek és társaik. Az országot, XY- al jelölom ezután.
Viszont, sokkal nyugodtabbak. Nem tudják hol van Magyarország, még kb. sem, de kitűnő szakemerek tömkelege van minden területen. Tehát, amivel foglalkoznak, ahhoz kitűnően értenek. Nem stresszelnek, kiegyensúlyozottabbak, mint mi. Értem ez alatt, kevesebb a napi gond. Hamar önállósodnak, egyszóval felnőnek. Ennek persze egyszerű oka van, a lehetőségek adottak hozzá. Még így is, hogy nehezebb lett az élet errefelé is.
Rövid bevezető után, rátérnék a mondanivalóm valódi okára. Kemény rasszizmus van még mindíg. A legutóbbi amerikai szépségkirálynő választás csapta ki nálam a biztosítékot. A lány itt született, de a szülei indiaiak. Orvostan hallgató, és nagyon szép. Először, Miss  "nagyváros" lett, aztán Miss XY ország.
Olyan kommentek érkeztek a hírre, hogy azt mondja
"Csak 4 nappal 9. 11. után, megválasztanak, egy muzulmán nőt! Szégyen, gyalázat" (nem tud arab, és indiai között különbséget tenni, de ha történetesen az lett volna a legszebb, és itt születik, akkor mi van???)
"Hol vagyunk? Ez itt, nem XY ország? Eddig, azt hittem!!"
"Országunk legújabb szégyene!"
"Gyalázatos eredmény"
Ez, csak egy pár, a kommentek közül, kár lenne a gyalázatosabbnál, gyalázatosabbakat sorolgatni.
Azért, itt felvetődött néhány kérdés bennem. Itt, mindenki bevándorolt, kivéve az őslakos indiánokat, akiket sikeresen kiírtottak. Mutatóba maradt néhány rezervátum. Ha, teszem fel, ezen a kontinensen vagyunk, akkor nem nekik kellene megnyerni a szépségversenyeket?? Eddig azt hittem, hogy mindenki szabad, és egyenlőnek számít. Eddig azt hittem, hogy aki itt születik, ezen a földön, az ennek az XY országnak a polgára. Ezek szerint, egy frászt!! Most történetesen, nem egy szőke, babára szabott egykaptafa lány lett a legszebb. Puff neki, én egyetértek. Nem láttam a többieket, nem is érdekel, engem itt kizárólag a rasszizmus mivolta érdekel a dolognak.


A másik téma még rázósabb. Gondolkoztam rajta írjak-e róla, de mivel bassza a csőrömet, és én egy született, habár már sokkal nyugodtabb forradalmár vagyok, úgy döntöttem megírom a véleményem, bevállalva a hátbavágást. Azzal is tisztában vagyok, hogy tök mindegy milyen nyelven írom, az IP címem alapján, hamar be lehet azonosítani, és kereső programok vanak, amik pillanatok alatt ráugranak bizonyos szavakra. Annak ellenére, hogy jött- ment vagyok, (bizonyos magyar politikusok szerint vendégmunkás) ez az ország nyugodt hátteret adott, és befogadott. Ezekről a témákról, kizárólag a férjemmel beszélek, még véletlenül sem az itteniekkel.
Szóval, én egy katonai veterán kórházban vagyok diplomás nővér gyakornok. XY ország gondoskodik az őt védő hazafiakról. A legjobban felszerelt kórház, minden adat egyéb computeren van. No nem lehet csak úgy belépni a rendszerbe, 1oo%- os biztonsági intézkedéssel lehet csak. Ujjlenyomatos azonosító, jelszó. Első nap, belépek a rendszerbe, nevek végtelen sora. Rákattintok a névre, és padlót fogok. A következő adatokat olvasom.
Teljes név:
Szül: 1987. máj. 19. nőtlen
Felvétel: 2o13. jún.7.
D/x: Mindkét láb amputálva, korrekciós amputáció. sepsis,  PTSD (Post Traumatic Stress Disorder), penis deformáció, Alk., Heroin, tobacco addictív. Hepa "B", májkárosodás, gyakori nemi partner váltogatása,1oo% nyomorék. MY ország, utolsó háború.
S/s: Rángások, erős fájdalmak, nyugtalanság, állandó hányás, siucid veszély
Gyógyszerek: végtelen sok, különös figyelem, orientált
Kezelő orvos:
Nővér:
Stb.
Következő, név:
Szül: 199o. dec. 27. nőtlen
Felvétel: 2o12. febr.5.
D/x: agysérülés, beszédcentrum sérült. részleges, jobb oldali bénulás, PTSD, Alk., Kok., tobacco addiktív, Hepa "B", májkárosodás, gyakori nemi partner váltogatása, suicid veszély, 1oo% nyomorék, utolsó háború MY ország
S/s: hányás, eszméletvesztés, erős fájdalmak
Gyógyszerek: Végtelen sok, különös figylem, részlegesen orientált
Kezelőorvos:
Nővér:
Stb.
Egyre idegesebben kattintok nevekre, és szembesülök fiatal fiúk rettenetes sorsaival, több száz fiú fekszik ilyen állapotban. Fiatalabbak, mint a lányom!! Ez, egy kis állam. Elborzadok. Nézem őket, és sírni támad kedvem. "A hazáért harcoltam!" Mi van?? Ki támadta meg a hazát? Hivatalosan "Hősöknek" nevezik őket! Kitüntetések, az éjjeli szekrényen. Atya Úr Isten!! Dugja fel a kitüntetését az ország vezetője, meg a többi nagyvállalat, akinek érdeke, hogy letámadjanak országokat mindenféle profit miatt!! Mindegy ki az elnök. Hányingerem támad.
A legjobb azonban az lenne, ha a politikusok, nagy koncenrnek vezetői- tulajdonosai mennének családostul, a másik ország ellen, és élőben nézhetnénk a tv. ben a ringben a harcot, amit folytatnak egymással. Mindenki jól járna!! Főleg, a polgári lakosság.
Szégyen- gyalázat! Senki nem szerette jobban ezt az országot, mint én. Senki nem volt elfogultabb vele szemben, mint én. A szemellenző leesett. Nem szidni kívánom az itthonomat. (otthon, az Magyarország) Csak, nem értek meg, és nem is fogok dolgokat ami a Föld nevezetű bolygón zajlik, és zajlott a múltban is! De, valahogy fejlődni kellene, és nem visszafejlődni. Nincs jókedvem. Azt hittem, hogy a napi szembesülés a halállal, a rehabon, meg elhülyült öreg emberek halála megedzett.Nekem újat nem lehet mutatni. Egy frászt! De, ezt is meg kell szoknom, és a munkahelyen hagyni, ami ott történik.  Valahogy meg kell szoknom.











8 comments:

  1. Megmondom oszinten h nekem ez egy olyan "Naaahvegre" pillanat volt, mert vegre felszinre bukkant a diszkriminacio. Mint jol tudod en nem xy-ban lakom, csak a szomszedjaban! Ha az OK h az allashirdetesekben beletehetik h "azsiaiaul" beszelo munkatarsakat keresunk, de feher ember szajabol nem jon/johet ki semmilyen szinre vonatkozo komment?? utalom az egyiranyu utcakat! nem hiszek a heppi-holidej kifejezesben, mert ha en nem erzem megbantva magam a chinese new year-tol, vagy a diwali-tol akkor ok is csak nyeljek le az en karacsonyfamat:)
    A 2. problema-ban az az undorito h anyagi inditeka van h eletben tartsa a jolet buborekot!!! Ott, xy-ban:)) XOXO

    ReplyDelete
  2. Hivatalosan, ki van írva minden munkahelyen jól látható helyen, hogy mindenféle diszkrimináció szig. Tilos!! De, ez nem működik úgy látom!! Igen, a második probléma a "jólét buborék" fenntartásából ered. Én, lemondok róla, annál is inkább, mert nincsenek nagy igények. Közepes, de nyugodt.

    ReplyDelete
  3. Nehéz szakmát választottál, meg kell tanulnod, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne rágódj, mert felemészt.Nehéz lesz a te igazság kereső természeteddel.

    ReplyDelete
  4. Nem tudom, de én a Have a nice weekend- től megyek a falnak, meg a wats up- tól!!! De, ezektől nagyon. Már nem ugrik fel a szemöldököm, ügyelek a testbeszédre, de kivagyok tőle.

    ReplyDelete
  5. Nájsz nájsz de ne vidd haza a munkát! Nem szabad ezen töprengeni itt zz orszag szigetén is olyan szintű rasszizmus van?! Bar itt azert mert pont h a helyiek helyett szeretnek kulfoldieket alkalmazni akik anyanyelvi szinten beszelik a nemetet angolt , és a helyiek ezt nem tudjak teljesiteni nem tudom miert irigyek hiszen ok is megtanulhatnak nyelveket de azert alapjaraton jo az elet itt is es orulok h ezen a szigeten elunk az egyre melyebbre sullyedo Magyarorszag helyett

    ReplyDelete
  6. De ezzel pont h haza viszed h agyalsz rajta! Ők választották önként a háborusdit nem? Nincs kötelező katonaság....így jártak kelett nekik katonának menni!

    ReplyDelete
  7. Ez így igaz, de nem hozom haza, mert ma pont ott voltam, és már ott is hagyom, ahogy kijöttem a kórházból. Bementem egy pékségbe, és örömmel ettem egy bagelt.

    ReplyDelete