R.I.P.

Lehet ezt még fokozni? Most még szomorúbb és betegebb vagyok, mint eddig. Az egyik hozzám nagyon közelálló férfi nővér kollegám meghalt. Pénteken, nem jött be dolgozni. Hívták telefonon, de nem tudták utolérni. Valaki bejött helyettesíteni. Akkor már halott volt. Tavaly gondok voltak a karjával, gondoltam azért nem jött be, mert megint fáj neki. Olyan nyugalommal tudta kezelni a macerás, stresszes helyzeteket, hogy hihetetlen. Nem kedveltem, szerettem. Kenyai, a nagyon fekete fajtából. Sokat beszélgettünk. A felesége hazament, mert nem tudta itt megszokni. Rajta soha nem éreztem a rasszizmust, amit maguk a feketék generálnak. (Értem ezalatt, ha 3 fekete beszélget, szinte teljesen kizárnak a beszélgetésből, olyan módon, hogy egyszerűen levegőnek néznek. Más a helyzet, ha még egy fehér is a társaságban van) Diplomás nővér volt, és még ő mondta nekem, hogy feltétlenül jelentkezzek a főiskolára. Nagyon jókat tudtam vele nevetgélni, kiváló száraz humora volt. Amikor meghallottam, nem hittem el, és csak a sírás folytogatott. Hétvégén szabad voltam, így csak ma tudtam meg. Nem lehet tudni, hogy mi okozta a halálát, álmában halt meg. 52 éves volt. Nyugodj békében Josef, nagyon sokat fogok gondolni rád, kiváló barát voltál....