ameriaki vonatkozású bejegyzések

Wednesday, March 21, 2012

Tetszik,

jó magyar szokás. Nekem, még nem volt részem benne. A vendéglátóban sem volt hosszú hétvége, meg egyáltalán hétvége. Se szilveszer, se karácsony, se húsvét. Errefelé, a karácsony amúgy is csak 1 napos, ugyanúgy a többi ünnep is. A betegek, amúgy is csak betegek, ha ünnep, ha nem. Igy azután, ha tetszik, ha nem be kell menni dolgozni. Ami viszont jó hir, hogy kezdem megtalálni a helyem az intézményben. Van egy- két beteg, akit nem szivelek. Ezek, a  privát "VIP" betegek. Az egyiket, különösen nem. A pénz, ami ugye itt is játszik,. Mrs. L., kő gazdag, a szobája egyénien van berendezve. Conneticut- ból származik, a New York-i Columbián végzett. Hogy mit, és milyen szakon, nem tudom, de a fotók erről tanuskodnak. Kő kemény alkoholista volt. Gőzöm sincs róla, hogy került ebbe az államba.  Egy szép nyári napon, sikerült úgy berúgnia, hogy hanyatt esett, a gerincét eltalálta a márvány asztal, és zutty teljes egészében lebénult. Önállóan, nem tud levegőt sem venni, gépek tartják életben. Queen- nek hiszi magát, erről tanuskodik minden a szobájában. Fotók a falon fénykorából, de ez még csak hagyján. Különböző instrukciók kis táblákon hirdetik, hogy a Queen igy szereti, meg a Queen , úgy szereti, és ezt ne, meg azt ne. Mivel pénze van, igy a kedves koleganők, nyalják a seggét. Ha, tehetem, elkerülöm még a környékét is. Nem az a baj vele, hogy pénze van, legyen. Ahogy ugráltatja maga körül az embereket, azok meg ugrálnak, bohóckodnak körülötte, és játsszák Mrs. L által megirt forgatókönyvet.  Ez nem tetszik.  Billy, ugyanolyan beteg, csak őt motor baleset érte, a másikat a suli elött várva, elütötte az autó. Ők, kevesebb figyelmet kapnak, mert üres a zsebük. Tőlem, ők kapnak több figyelmet. Énekelek nekik magyarul, meg beszélek hozzájuk, nincsenek maguknál, de szerintem értik, hogy mit mondok. A hangomat ismerik, ebben biztos vagyok. Mindig közlöm velük előre, mit fogok csinálni, és ez most hideg lesz, vagy lemosom az arcát, az meg meleg lesz, és nem rándulnak össze, mig ha nem mondom, összerándulnak. Ezer cső lóg belőlük. A gerincem, nem akarja szokni a törődést, igy fájdalomcsillapitóval dolgozom továbbra is.
Szóval, a "bányában" alakulnak a dolgok, vagy csak én szoktam meg, nem tudom, de kezdem a helyemen  érezni magam. Nincs kec- mec, menni kell, és a fizetés sem éppen rossz. Csak 8 óra, és nem 10, meg 12. A munka kemény, 8 embert látok el. De, úgy látom, meg vannak elégedve a munkámmal.
Ha, engem ilyen baleset ér, akkor én szeretnék méltósággal meghalni, semmi esetre sem igy élni, mesterségesen táplálva, mint egy növény. Elsorvadt izmokkal, kivezetett végbéllel, katéterrel, egy újabb csővel.

4 comments:

  1. Ismerős helyzet: kolleganő a pénzes betegek körül zsong, nekem a kedvenc betegeim általában egyszerű emberek.

    Szörnyű a betegségeket látni is, én gondozni nem bírnám őket, minden tiszteletem az ápolónőké (már amelyiké, mert köztük is van mindenféle)

    ReplyDelete
  2. Drágám!! Valóban, gyomor kell hozzá! Nekem van. Különben, én sem tudnám csinálni! Olyan, de olyan dolgokat látsz, hogy hihetetlen! De, abban a pillanatban, ahogy kilépek a kapun, már el is felejtettem.

    ReplyDelete
  3. Miután két évig gondoztam a Mamát, amikor lebénult a jobb fele, és láttam a szenvedését, elhatároztam, hogy ha ilyen helyzetbe kerülök, nem reménykedek, hanem mindent elkövetek, hogy meghaljak. Mama szellemileg ép maradt, és mégis, nem bírta elviselni a kiszolgáltatottságot. Minden tiszteletem a tiéd, emberpróbáló munkát kaptál, de ne hidd, hogy ez büntetés.

    ReplyDelete
  4. Nem, egy pillanatig sem hiszem, hogy büntetés. :))))

    ReplyDelete