ameriaki vonatkozású bejegyzések

Monday, January 19, 2015

2-3 nap, és indulás

Azért ennyi, mert iszonyatos mennyiségű holmi gyűlt össze itt az évek folyamán, és ki kellett szortírozni mindent. Tulajdonképpen, én most költözöm, ami annyit tesz, hogy teljes összepakolás, lehetőleg úgy, hogy tudjam, mit, hol keressek.
A Papa megenyhült, miután Géza tegnap  születésnapi ebéden beszólt, hogy úgy menjek el, hogy nincs visszaút. Bele is halt volna, ha nem teszi tönkre az ebédet. Azok után, hogy kedvesen, békében megbeszéltünk mindent, mégis olyan volt, mintha arcba vágtak volna! Nem változik meg, ezzel tisztában vagyok, és ezzel csak még könnyebbé teszi, hogy elmenjek. Vágtam is volna vissza, de nem tettem, mert a kocsi még mindíg az ő nevén van, és nem akartam harcot. Lenyeltem. Pedig, legszívesebben odavágtam volna, hogy ennél már csak jobb lehet!! Rosszabb, semmiképp. Különben, kitörölheti a valagát a prenuppal (házassági szerződés, amit 2 alkalommal hitelesíttetett!) egyetemben! Itt marad egyedül. Teljesen egyedül!!
Olyan jó lenne kiordítozni vele magam!! Adnék neki, belezuhanna a moslék számba! Soha, senkihez nem mentem vissza, akit elhagytam! Ehet csicseri borsót, lencsével. Minden nap, más emeleten töltheti a napjait! Igazából szarok rá, hogy mit csinál!!
Egy rakás könyvet holnap le kell adnom a könyvtárban, el kell mennem a Bankba, és a Googvill-hez leadni a kiszortírozott ruhákat, cipőket. A csizmámat ellopták, ez már biztos, mert 9o%- ban össze vagyok pakolva, és sehol nincs!
Nem várom meg a születésnapomat, mert nem vagyok kiváncsi a műmosolyra, és a műsorra sem!!
Az útvonal, úgyis GPS- el megyek. Nem hajszolom magam, szép kényelmesen, nyugisan, mert látni is szeretnék. Senki nem mondja meg, mit mikor, és hogyan csináljak. Ha, elfáradok, megállok egy panzióban.  A kék útvonalat követem. Aliz, a sárga úton haladt!
Képre katt, kijön nagyban.








5 comments:

  1. Szerencsés utazást. Vigyázz magadra. Ahogy néztem vagy négy államon utazol át, nagyon hosszú az út. Inkább pihenj meg (biztonságos helyen), mint fáradtan vezess.Ha belegondolsz Géza nagyon fontos állomás volt az életedben, az ott töltött életed inspirált a mielőbbi változtatásra, tanulásra. Most fog jönni az az idő, amire mindig vágytál. Jó utat!

    ReplyDelete
  2. Ezek a legviccesebb bejegyzesek amit egy ideje olvastam. Lol all the way! Kar hogy csak most bukkantam rad, en is 19707 zipkodos vagyok! Kicsi a vilag! Sok szerencset Texasban

    ReplyDelete
  3. Ayt hittem, hogy egyedül vagyok magyar Hockessinben!!

    ReplyDelete
  4. En is! Megirjam valahova az email cimemet?

    ReplyDelete