Korai öröm

Az örömöm korai volt. Ez, egy államilag támogatott főiskola. Nem kell fizetni érte. És, itt a bökkenő. Azt hiszem, hogy nem jutok be az évfolyamra. Hiába a sikeres vizsga, hiába a nagy öröm. 6, vagy 7 alkalommal volt tesztelés. ebból, mondjuk, a felének sikerült a vizsgája, mondjuk, vegyük csak a statisztikát. Ebből választják ki, azt a 23-24 embert, akik bekerülnek az évfolyamra. Maximumot követelnek, hihetetlen szigorral. Napi, 4-5 felyezetből kell teszteket írni. Ha, valaki egyik nap nem teljesít, max. még egy dobása van, és repül. Mivel, nem te fizeted, így a követelés maximális. Ezért mondta Rozy, hogy a férje 3.- szorra sem került be. Elkaptam Ernest grabancát, és megmutattam neki a teszt eredményemet. Erre mosolyogva azt mondta, hogy ez nem elég, mert el kell még mennem interjúra, ahol mindent néznek, még azt is, hogy a belém feccolt pénz megéri-e az államnak. Na fasza! Magyarán, meddig fogok dolgozni a szakmában. Nyilván, egy 2o- on évest előnyben fognak részesíteni velem szemben, hiszen az, jó esetben, még 4o évig fog dolgozni.  Ernestre haragszom, mert ha az elején szól, hogy ez a suli ilyen, eszembe nem jut ide felvételizni.
Szóval, szerintem szívás van, meg nekem nincs is kedvem egy ilyen boot camp (kiképzőtábor) iskolába menni. Persze Géza optimista, minden jó, amiért nem kell fizetni. Toll a fülébe!
Nézek egy másik iskolát is.
Ezt most utólag írom hozzá. Ha, felvesznek mindenre képes vagyok a cél érdekében. Bootcamp ide, bootcamp oda, nem érdekel!! Gyere cipó, hamm bekaplak!