ameriaki vonatkozású bejegyzések

Thursday, March 1, 2012

Nem tudom,

milyen szokás ez errefelé, de most tűnt fel. Ahogy haladok az autók mögött az úton, látom, hogy nagy matricák viritanak, a hátsó ablakokon. Először azt hittem, hogy a cég reklámja. Aztán, egy piros lámpánál, alkalmam volt jobban szemügyre venni a dolgot. Édesapám emlékére, született, ekkor és ekkor, meghalt ekkor, és ekkor, nagy kereszt. Jennifer szül., meghalt, stb., stb. Elég furcsa. Aztán, látok egy másik autót. Annak, a hátsó ablakán, és a két hátsó ülésnél is az ablakon, tele a család halottairól való megemlékezés. Utánanéztem a neten. Meg lehet rendelni ezeket a fura matricákat, amitől az autó, egy gyászkocsivá válik. Nem tudom, de ez egy elég furcsa dolog számomra. Nekem a gyász, egy belső dolog. Sajnos, ahogy idősebbek leszünk, egyre több halottunk van, akikre emlékezünk. No de igy?? Azt sem tudom, hogy ez most egy kimondott amerikai szokás, vagy máshol is divik? No, azért nem mindenki biggyeszti ki a kocsijára szerencsére. A kocsiban töltjük életünk jó részét életterünk, mint a lakásunk. No de igy? Igaz, a halálra is másképpen tekintek egy ideje. Az élet része. Ez a fajta kinyilatkoztatás kicsit fura számomra.





8 comments:

  1. A halál olyan, mint a szerelem, csak azokra tartozik akiket érint, de hát nagy a világ, sok furcsa szokással.

    ReplyDelete
  2. Nekem ez elég bizarr! Még attól is kilelt a hideg, amikor a nagyanyám fényképalbumot készíttetett a nagyapám temetéséről.

    ReplyDelete
  3. Az biztos, hogy fura szokás.... nekem elég morbid...
    Csatlakozom Motyihoz, nemrég voltam temetésen és a hideg rázott attól, hogy valaki fotózott.

    ReplyDelete
  4. Fura szokás, az biztos. Nekem elég morbid. Csatlakozom Motyihoz, nemrég voltam temetésen és az is nagyon fura volt, hogy valaki folyamatosan fotózott.

    ReplyDelete
  5. Ezzel az erővel, azt is kiirhatnám, kivel mikor házasodtam, ill. váltam el. Vagy, mikor estem szerelembe, és mikor lett vége! :))))

    ReplyDelete
  6. hát elég színpadias...Vannak, akik szeretnek kirakatba tenni mindent, de ő dolguk. Ki így éli meg, ki úgy.
    Fekete ruhát hordani is ugyanennyi szerintem. Nekem az is furi.

    ReplyDelete