ameriaki vonatkozású bejegyzések

Wednesday, June 29, 2011

Itthon vagyok

Azt, hogy miért vagyok itthon, megírom később. A lényeg azonban, hogy csináltam magamnak, egy jó napot. Gyönyörü idő van. Az Amishokhoz járok tojásért, persze organikus. Csak kukoricával etetik a csirkéket. Meg "lószarért". Szó szerint. Jobb, mint bámilyen virágtáp. Megbolondulnak a növényeim tőle.
A szomszédok, már kérdezték, hogy mit csinálok velük, hogy olan szépek. Persze, nem mondom el, hogy sima lócitromot komposztálok, és 1, a 1o- hez keverve, az öntözővizbe teszem. Aztán, elmentem a Kentucky- ba, és ettem egy rakás rántott csirkét, krumplipürével. Jó hizlalósat! Néha, nagyon kivánom a húst. Mi, ugyanis vegan- ok vagyunk, én is, kivéve amikor nem!! :))) Tojást, pl. eszem, de a férjem azt sem.



A fotót, én csináltam, még tavaly. Akkor, írtam róluk részletesebben. Itt

Más. Szóval, amiért itthon vagyok. Júliusban kezdődik a főiskola, és fel szeretnék készülni rá egy kicsit. A tervezettnél, 2 héttel mondtam fel elöbb. Útravalónak, azt mondták, várnak vissza. Azért, ez jól esett. A férjem is itthon lesz szabadságon. Nem tudom, azzal mi lesz, mert bolond egy kicsikét a szentem, csak én jobban tudok már bánni vele.
Nem tudom, ezeket a párkapcsolatokat, még mindíg nem vágom rendesen. Egyszerüen, nem értek hozzá. Amúgy, meg minden pasi flúgos, ha meg nem, akkor hülye. Persze, kivételek vannak, ez is csak egy feltételezés, mert azokkal, én még nem találkoztam.

9 comments:

  1. :))))))Mondom én,hogy ide fogok járni életkedvért!:))))
    Az amishoktól veszed a tojást??????Engem ők nagyon érdekelnek...Persze,tudom,hogy távolról minden izgalmasabb,meg titokzatosabb....

    ReplyDelete
  2. Igen, tőlük. Érdekes emberek nagyon!!

    ReplyDelete
  3. Ejnye, nem is mondta a barátnőm, hogy beszélgettetek rólam...Tomaj

    ReplyDelete
  4. Kedves Tomaj!
    Fogalmam sincs, hogy kivel beszélgettem rólad! Azt sem tudom, ki vagy!! :))))))

    ReplyDelete
  5. :-))"Amúgy, meg minden pasi flúgos, ha meg........"tomaj(Nem, nem beszéltél, de ha beszéltél volna..

    ReplyDelete
  6. Azt hiszem, tudom ki vagy!! Te a kivétel vagy!!! :))))

    ReplyDelete
  7. Igen, ezt úgy szokta mondani, hogy egy ilyen értelmes ember, hogy lehet ekkora... mafla.:-))Most fedeztem fel az amerikás magyar blogokat-sose lesz vége a netfüggőségemnek.Tobzódom.

    ReplyDelete
  8. Helyes. Kedves barátom, ezt csak nyugtázni tudom!!!! :)))))) Most, tényleg szélesen vigyorgok!!!!:))))
    Tudod mikor esett le a tantusz?? A feltételes módtól!! A ha..., beszéltél volna!! :))))))))))))))))

    ReplyDelete