Majd a következő életemben! Eszembe juttatta, a boldog időket, amikor a 34 éve eltemetett első férjemnek bevallottam, hogy nem vagyok egyedül, örömébe feldobott a vállára és a forgalmas kis utcán végigrohant velem. Régen volt, talán igaz sem volt.
Kedves Lily, a könyved végigolvastam és nagyon tetszett, ezt nem udvariasságból mondom, hanem szívemből. Gondolom, nem nálunk akarod kiadni, mert itt nem találnál kiadót rá, mert ezek csak az ismert írók műveit jelentetik meg. Nem vagyok lektor, tehát olyan kritikát ne várj tőlem, de jónak találom, ezt a folyton visszaemlékező megoldást.Nem zavarodik bele az ember, jól csináltad meg. Amerikában ez az önéletrajz, lehet, hogy sikeres lesz, mert egy európai, sőt vasfüggöny mögötti lány nem mindennapi életéről szól. Kíváncsi lennék, hogy visszaszólt e már a kiadó. Írj sokat, van a neten sok internetes irodalmi magazin, jelentesd meg ott az írásaid, hogy ismerté válj. A net ebből a szempontból előny. Fontos, hogy ismerté válj, különben az asztalfióknak írsz csak. Szóval gratulálok.
Majd a következő életemben! Eszembe juttatta, a boldog időket, amikor a 34 éve eltemetett első férjemnek bevallottam, hogy nem vagyok egyedül, örömébe feldobott a vállára és a forgalmas kis utcán végigrohant velem. Régen volt, talán igaz sem volt.
ReplyDeleteKedves Lily, a könyved végigolvastam és nagyon tetszett, ezt nem udvariasságból mondom, hanem szívemből. Gondolom, nem nálunk akarod kiadni, mert itt nem találnál kiadót rá, mert ezek csak az ismert írók műveit jelentetik meg. Nem vagyok lektor, tehát olyan kritikát ne várj tőlem, de jónak találom, ezt a folyton visszaemlékező megoldást.Nem zavarodik bele az ember, jól csináltad meg. Amerikában ez az önéletrajz, lehet, hogy sikeres lesz, mert egy európai, sőt vasfüggöny mögötti lány nem mindennapi életéről szól. Kíváncsi lennék, hogy visszaszólt e már a kiadó. Írj sokat, van a neten sok internetes irodalmi magazin, jelentesd meg ott az írásaid, hogy ismerté válj. A net ebből a szempontból előny. Fontos, hogy ismerté válj, különben az asztalfióknak írsz csak. Szóval gratulálok.
ReplyDelete