Egészen furcsa dolog történt megint. Éjszaka, Gézával volt egy furcsa álmom. Trópusi környezetben, tehát Thaiföldön. Az apósomat látogattam, (nem él ott, csak az álmomban) hirtelen megjelent Géza a feleségével. Futólag, köszöntünk egymásnak. Folytattam az apóssal a beszélgetést. Egyszercsak, megjelent egy teljesen meztelen pasi, éselkezdte az ablakokat mosni. Arra emlékszem, hogy ránéztem az apósra, és ő mélységes nyugalommal közölte, hogy ez Géza új házvezetője. Ledermedtem. Eddig, az álom, már amire emlékszem belőle. Nem gondoltam Gézára hetek, hónapok óta. A Papa, viszont nagyon rossz állapotban van. Beszéltem vele telefonon, de a beszélgetések, egyre rövidebbek, és semmitmondóak voltak. Próbáltam vele csevegni, mint régen, de nem silerült. Éreztem, hogy baj van. Kb 1 hónapja felhívtam a volt sógorommat, és ő mondta, hogy a Papa kórházban van. Nem tud beszélni, de magánál van. A sógorral endszeresen tartottam a kapcsolatot. Az egyetlen normális lény a családjukban. 4 éve költöztem el Delaware- ből. A Papa akkor itt lakott New Yorkban, majd 1évig, minden héten találkoztunk, és valahol megebédeltünk, beszélgettünk. Majd, hirtelen az idősebbik fia kidobta a Papát a manhattani duplex luxuslakásból, rövid ideig Géza házában lakott, majd Géza lepattintotta a volt takarítönőhöz a Papát, miután piacra dobta a házát, és lelécelt Thaiföldre akivel, mint később kiderült, már akkor együtt volt, amikor 3 hónapig együtt nyaraltunk. De, ez nem is érdekes, túlhaladott álláspont.
Ma, miután hazaértem, bekapcsoltam a laptopot, és látom hogy Géza üzent nekem a Messengeren. 4 év után! Mivel, nem vagyunk ismerősök az FB- n, így hirtelen nem tudtam elolvasni az üzenetét. Majd sikerült, és azt hittem, leesek a székről. Azt írja a marhája, hogy reméli, jól vagyok, (mit érdekli öt!) a Papa haldoklik, és most beszélt a hospice ápolójával, aki közölte vele, hogy hazaküldték a kórházból, mert már nem tudnak segíteni rajta. Egy- két nap, és meghal. Üdvözlettel, Géza.
Eszem megáll! Ez komolyan azt hiszi, hogy valami újat közöl velem? Amikor ebből a tetves családból, csak a volt sógor és én beszéltem rendszeresen a Papával? A rohadt Covid miatt nem tudtam meglátogatni, de rendszeresen tartottuk a kapcsolatot! Nincsenek fájdalmai, morfiumot kap, de már nincs magánál. A csípőtörés után, nem jött soha többet igazán rendbe. Fájdalmai voltak. Most, nincsenek. 96 éves. Most, az idősebbik fiú vele tölti az éjszakát. Fasza! Eszébe jutott, hogy van egy apja? Akit kirúgott szívtelenül, és rá sem emelte a telefont? Géza, meg nekem üzenget, hogy haldoklik a Papa? Ezek, tényleg nem normálisak!
Most sem tudok leutazni, mert dolgozom, mert nem akarok velük találkozni, mert a Papától el tudok így is búcsúzni. A porait hazaviszik, és beszórják a Gangeszbe. Hagyományok szerint.
Nagyon közel áll hozzám, nagyon sokat segített nekem. Csak hálával tudok gondolni rá!
Ahogy írtam ezeket a sorokat, a Papa is elment......