Ma 1 éve, május 9.- én itthon ültem, és moziztam. Kb. ilyenkor. 21.00
kor. Egyszercsak szól a telefon, a nővérem volt, és pillanatra rossz
érzés fogott el. Ilyenkor már hajnali 2 van otthon. Senki nem szokott
otthonról ilyen későn telefonálni. Ahogy megszólalt, tudtam, hogy baj
van, nagy baj. Elvesztettük az édesanyánkat. Nemrég jöttem vissza
Magyarországról. Egy hete kb. Ausztriában is voltunk a lányommal, ügyes-
bajos dolgainkat intézni. Sokat voltam anyámmal, a lányom is. Még
egyszer utoljára. Ő sem él otthon. Még emlékszem, hogy a kapuban álltunk
, és a Lányom integetett neki, ő meg az ablakból integetett vissza. Csak ott állt
szegénykém, kicsi volt, és szomorú. A szivem szakad, ha rá gondolok! Nem
volt jó érzésem, amikor visszautaztam magam is, még kérdezte a nővérem,
hogy okos-e visszautazni. Pedig, én is éreztem, hogy nemsokára itt a
vég. A szeméből eltűnt az értelem, nem igazán tudta követni a
beszélgetéseket.
Azonnal jegyet vettem, és hazautaztam megint. Ezúttal, a temetésre.
Ma beszéltem a lányommal, ahogy mostanában minden nap, és csak vidám
dolgok jutottak eszünkbe róla. Nevettem, közben a könnyeim csorogtak.
Imádtuk a bolha piacot, rendszeresen kimentünk, mazsolázni. Egyszer
volt, hogy találtam egy csodás 501- es gombos farmert, ami 26- os volt,
és anyám ott nevetett rajtam, hogy ez hogy fog rámjönni. Visszajöttem
Amerikába és a kezembe került, (még mindíg megvan, de már megint nem jön
rám) és 1 hónap múlva be tudtam gombolni. Meg amikor egy óriási
karácsonyfát vettünk, és nevetve cipeltük ketten, szakadó hóesésben.
Aztán, amikor mindíg, minden vásárlást, csavargást titokban kellett
csinálni, mert apám nem szerette, és az ajtó mögé kellett eldugni az
előszobában, mintha csak sétálni mentünk volna. Amikor, másnapos zsemlét
csomagolt a gimiben uzsonnára, és cseréltem az egyik osztálytársammal,
és az reklamált. Anyám mondta, hogy nagyon sajnálja, kérj tőle elnézést.
Amikor, kiszöktem az ablakon, miután lefeküdtek aludni, és amikor
visszamásztam, ott ült a sötétben a fotelban. Lebuktam. Persze, ez nem
jelentette azt, hogy legközelebb nem mászok ki. Nagy szabadságom volt,
azt csináltam, amit akartam. Szegénykém tudta, hogy az öntörvényű
lányával, nem tud mit kezdeni. De, mindent el lehetett mondani neki.
Azokat is szerette, akiket utálni kellett volna. Mindíg csinos volt! Sok
száz, és ezer sztori. Imádta a kertjét, és még 86 évesen is gyomlált,
ültetett, szaladt a piacra. 2 évente, igyekeztem hazamenni. A skype, meg
a Viber, nem pótolja a személyes találkozásokat.
Ez az élet
rendje, ezzel együtt kell élni. Drága mamám, nyugodj békében! Mindenki
jó szívvel gondol rád, én meg még beszélgetek is!
