ameriaki vonatkozású bejegyzések

Thursday, April 9, 2020

Covid 19

Egy ismerősöm kérdezte,  hogy én hogy élem meg itt NYC- ben a mostani helyzetet. Mindíg mások írásait posztolom. Úgy döntöttem, hogy válaszolok. Nehezen! Nem, nem dolgozom. Február 3.- án jöttem vissza, Magyarországról, és Ausztriából. A LOT direkt járatával. 1 nappal, a visszautazásom elött, kaptam egy emailt, ahol pirossal szedve egy kis figyelmeztetés volt, hogy aki Kínában járt 2 hete, azt amennyiben nem amerikai állampolgár, nem engedik be Amerikába. Ha, amerikai állampolgár, akkor karanténba helyezik, 2 hétre. (ma, már tudjuk, hogy ez sem volt igaz!) Akkor, még arról lehetett tudni, hogy kemény járvány van Kínában, Wuhan- ban.
Nem is gondoltam semmi veszélyre, mert 3 éve jártam Kínában. Tehát messze van, nem is érdekel különösebben, engem nem érint. Úgy jöttem vissza, hogy biztos állásom van. Pár évvel ezelött, volt egy betegem, most a férje gyengélkedik. A lánya hívott fel, még mielött haza utaztam volna. Tehát, emmiatt nem aggódtam.
Közben, elmentek nyaralni, és az öreget is vitték, így Március elejére mondták, hogy számítanak rám. Március elejénén, telefonáltak, hogy aki az öreggel volt eddig, az marad is. Akkor már tudni lehetett, hogy nagyobb a baj, mint gondoltuk. De, látszólag, minden működött, nyitva volt, stb. Elmentem orvoshoz, hogy meglegyenek a legfrissebb leleteim, az egészségi állapotomról, Drog- teszt stb. Úgy tudok közvetítőnél jelentkezni, mert itt ennélkül nem vesznek fel sehova. Privát munka megszűnt. Amikor elmentem, az addigi betegemet otthagytam. Gyomorfekélyt kaptam tőle. Teljes elmebaj. Szeptemberben volt 1oo éves. Nem fizettek rendesen, cigánykodtak a fizetéssel, stb. Nem megyek bele a részletekbe.
A közvetítők bezártak. Illetve, idősek otthonában, vagy kórházban akartak munkát adni, ahova nem mentem, védőfelszerelés hiánya, magas megbetegedések száma, stb. Még vannak terveim, ha lehet nem öntetném magamra a vírust vödörszám. Mivel, nővér vagyok, tisztában vagyok vele, milyen hamar nagyon nagy baj lehet.
Itthon vagyok, távgyógyítani nem tudok, egy csomó helyre elküldtem az önéletrajzomat.
Ekkor, már bezártak az iskolák, üzletek, szinházak, minden. Csak a létszükséhez elengedhetetlen boltok voltak már nyitva. Social Distancing lépett érvénybe. 2 hétre vásárolok, nagy nehezen sikerült interneten aranyárban maszkot rendelni. (25 Centes maszkot, 3 dollárért kaptam a patikában, 1 db.- ot.) Kesztyű volt itthon.
2 hónapja vagyok itthon. Manhattanben nem jártam, nem tömegközlekedek. Ritkán megyek ki. Ha, jön valaki velem szemben, kimegyek az úttestre, mert alig van közlekedés. A boltban, is csak maszkban- kesztűben megyek ki. Gyorsan kapkodom az árúkat. Alig kapok levegőt, a maszk alatt. A kiszállítási kapacitása a boltoknak nem elegendő. Pizzát, kész ételt lehet rendelni. Az utóbbit aranyárban. Jól bírom a monotóniát, 3 napig eszem ugyanazt, nem zavar. Az sem zavar, hogy összehúztam a nadrágszíjat. Spórolok.
A hírek ijesztőek, így magánzárkában vagyok, ami most már kezd egy kicsit zavarni. A "jobb félni, mint megijedni" elvet vallom. Továbbá, én Bronx- ban lakom, azon a környéken, ahol a lakosság nagy része latin, ill. Afro- amerikai. Válásom óta, nem a nyugis kertvárosban. Itt, megjegyzem, jobban érzem magam. Alkoholos fertőtlenítőm van. Azt sem lehet kapni!
Szóval, Amerikát jól derékba vágta a Covid19. Felkészületlenül, dilettáns módon. A világ első számú országáról kiderült (már számomra nem elöször) hogy messze már nem az, ami volt valamikor. De, még mindíg szeretnek úgy csinálni, mintha! Ha, kidolgozod a lelkedet, akkor még mindíg a legjobb, de ha te 4o órás munkaidőben gondolkozol, akkor meg vagy lőve! Hozzáteszem, a világ egyik legdrágább városában élek. 96 órát dolgozom egy héten. Így tudok megélni, és félretenni. Nincs ez másképp másokkal sem!
Egy közvetítő jelentkezett, akik komolyan is vettek. Most 2 hete, internetes kapcsolatban vagyok velük, és a szerződésemet is emailben küldték el, amit beszkennelve küldtem vissza aláírva ma reggel.
De, még ki tudjam mikor tudok konkrétan munkába állni.
Ami tényleg félelmetes, hogy rendőrautók, és mentők szirénázva száguldanak, autó forgalom alig van! A távolságtartás bejött, de ha engednek a gyeplőn, ki tudja nem lángol fel újra a vírus? Most, pont 3 napja kicsit enyhült a megbetegedések száma, de még mindíg félelmetes. Szerencsére nekem van tartalékom, de nagyon sokaknak nincs. A többségnek nincs. Nem tudom, mikor kezdődnek a rablások, és a fosztogatás.
Az én szakmámban, nincs távápolás. Tehát, nem tudok itthonról dolgozni. A veszteségem jelentős. De, még mindíg jobb, mint meghalni. Még mindíg nincs elegendő védőfelszerelés. Az ürhajós szkafanderek, mint németországban, Ausztriában, nem létezik. A minap, jött egy általános felkérés, hogy aki nővér, vagy nővér volt, az jelentkezzen. Nem jelentkeztem, a fetebb említett okokból. Nem akarok hősködni. A rebbellis korszakomból kinőttem. Ide lőjetek, szlogen már nem játszik.
Azt is meg kell jegyeznem, hogy mintha hülyék lennének az emberek! Az elrettentő hírek, képsorok a tv- ben, és a neten, nem pánikkeltés, szenzáció hajhászás céljából készülnek. Késő délután mentem a minap a boltba. Látom, hogy a parkban legalább 3o- 35 ember jamborizik jókedvűen iszogatnak, beszélgetnek, se kesztyű, se maszk. Sötétedés után, alig van maszk valakin. Este nem fertőz a vírus?
A haszid (ultraortodox) zsidó közösségeknek esze ágában nincs betartani a távolságtartást. Most lesz, van a legnagyobb ünnepük, a Peszah, (húsvét) ami azt hiszem, 9, vagy 1o napig tart. A rendőrök csak odahajtanak autóval, és szépen kérik őket, hogy oszoljanak, amire magasról tojnak. Isten megvédi őket! Egy frászt véd meg!
Mielött hazautaztam volna, állítólag, már itt volt a vírus China town- ban. Akkor jártam ott. Lehet, hogy túl vagyok rajta, nem tudom. A tesztnek nem sok értelme van, a serology teszt- nek van értelme, ami kimutatja az antitesteket a szervezetben. Egyenlőre, erről sem lehet tudni, hogy meddig vagy védett. Fél évig, vagy a Nagy Pharma a profit érdekében fél évente beadatja neked, mert hogy mutálódik a vírus.
Szóval, ennyit tudok írni erről. Igen, nehezen élem meg, de egyenlőre jól vagyok. Nagyon sokan hívtak a világ minden tájáról ismerősök, akikkel nem találkoztam évek óta! Nagyon jól esett. Akitől meg vártam volna, az meg sem kérdezte. Saját kajáit posztolja nekem privátban. Furcsák az emberek! Pedig tudja, hogy a jelenleg legferőzöttebb, és leghalálosabb fertő kellős közepén vagyok. Igen, háború van, az ellenség nem látható. Köszönöm a figyelmet!

2 comments:

  1. köszönöm Dr. Ellennek a nekem tett szívességet. Nagyon izgatott vagyok, mert a bérlőm végre kifizette a két éves bérletemet. kifizette a pénzt, és most nincs a házamban. Nélküled nem tudtam volna megkapni tőle a pénzt. Bíróság elé vittem, de hosszú időt adtak neki az adósság kifizetésére, de köszönöm, hogy rövid időn belül kifizette. Ígérem, hogy továbbra is online és mindenhol tanúskodni fogok hatalmas munkájáról. Ha az alábbi problémák bármelyike ​​merül fel, forduljon Dr. Ellenhez a WhatsApp-on keresztül: +1(815)564-3618
    E-mail: ellenspellcaster@gmail.com
    1) hagyja abba a hűtlenséget
    2) folyamatos adósok
    3) szerelmi varázslat
    4) a kölcsön előtörlesztése
    5) hagyja abba a kábítószer-függőséget
    6) megoldás a gyenge szexuális teljesítményre
    7) hagyja abba az ismételt abortuszt
    8) megoldás a meddőségre
    9) Előléptetés a munkahelyen
    10) erős varázsgyűrű
    11) Hagyd abba a válást
    12) Szerezze vissza az exét
    13) Törd le a megszállottságot
    14) Térjen vissza a küldő varázslatához
    15) Védővarázslatok
    16) a családi boldogság varázslatai
    17) Varázslatok lottónyereményekhez
    18) szerelmi varázslatok melegeknek
    19) Leszbikus szerelmi varázslatok Nem számít, milyen problémái vannak, Dr. Ellen segíteni fog.
    WhatsApp: +1(815)564-3618
    E-mail: ellenspellcaster@gmail.com

    ReplyDelete
  2. Szeretnék köszönetet mondani a wiccan Duma nagy segítségéért. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert úgy éreztem, anyaként kudarcot vallottam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma segít az embereken. Boldog vagyok, hogy a lányom megszabadult a drogfüggőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erős varázslatait. A nézőknek nem ismerem a helyzetét, de biztosíthatom, hogy segítséget kaphat a függőség megállításához. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést.
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelem kötő varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    ReplyDelete