Szóval, volt egy késztetésem, hogy meglátogassam anyukámat. Ausztriában is volt elintézni valóm, így a lányomat is hazarángattam szó szerint. Az első héten, olyan beteg voltam, mint még soha! 39.5 volt a lázam, ami nálam egyéni rekord. Én hozhattam, mert sorban mindenki beteg lett! Anyám is!
Megjött az unokahúgom a férjével Svédországból is.
Ami azonnal feltűnt, hogy nyám szellemi állapota rosszabbra fordult. A messengeren, ez nem tűnik fel annyira, ill. semennyire.
Testileg- szellemileg leépült. Szörnyű, amikor az ember szembesül vele, hogy az édesanyád, egy okos asszony volt, aki kínosan ügyelt a külsejére, környezetére szépen, lassan nem is önmaga. Szerencsére, ebből ő maga semmit nem észlel. A nővérem sem, úgy mint én, hiszen vele él.
Az utolsó 2 hétben, reggel, amikor lementem hozzá a szobájában éreztem azt a tipikus szagot, amit nem lehet elmagyarázni. A haldoklók szagát. Amikor, kisbaba van a háznál,akkor baba szag van a házban. Annélkül, hogy parfümöznéd. A haldoklóknál, meg haldokló szag van. Akár 5o, akár 94 éves. Nem öregszag. Tudom, hogy a családból, ezt csak én érzékelem, foglalkozásomból eredően. A vég elött, 2-3 héttel jelenik meg.A haldoklót nem úgy kell elképzelni, ahogy azt a filmekben látni, hogy felszik az ágyban, és képtelen bármire. Funkcionál még egészen jól, látszatra.
Igyekeztem sok időt tölteni vele. Nem is voltam a városban, csak amikor a lányommal, az M1- es felé kanyarodtunk, és visszafelé. Nekem anyám, volt a legfontosabb személy, vele mindent meg lehetett beszélni, és nagyon sokat köszönhetek neki. Belőle csak egy volt. Már nem tudtam vele beszélni értelmesen 4 éve.
Márc. 19.- én utaztam, és ápr. 25.- én jöttem vissza.
Elvégeztem közben egykiegészítő tanfolyamot, mert privát alkalmazásban voltam, és lejárt a lizenzem, amivel újra alkalmazottként tudok dolgozni.
Közben, értesültem róla, hogy a Mama állapota egyre rosszabb. Bevitték a kórházba. Csütörtökön, éjjel 11, és hajnali 4 között megállta szive május 9.- én. 94 éves lett volna július 19. - én.
Fel sem fogtam, amikor a nővérem telefonált. Nincs többé. Akármennyire is növényi állapotban volt, de ott volt!
Most, megint utazom. Hamvasztották, és jún. 13.- án lesz a temetése. Apám mellé teszik. Peregnek a képek, milyen volt amikor még 1oo%- on pörgött. Nem volt lehetetlen számára. Volt egy kis paplan- párna készítő "üzeme", közben, vezette a háztartást. Szaladt a piacra. Milyen volt, amikor mérges volt. Haragudott azokra, akik halogatták a dolgokat. A "majd" emberekre. Csupa szeretet volt. Még azokat is szerette, akiket útálni kellett volna. Mindenki szerette.
Neki már jó. Nekem, nekünk rossz. Ilyenkor magunkat siratjuk, hogym már nincs kihez odabújni. Nem vagy már senkinek a gyereke. Nincs hova hazamenni. A ház, megvan még. El kell adni.
Dolgoznom kell, de nem tehetem meg, hogy nem megyek haza.
Ezentúl, nem lesz hova hazamenni. Ha, hazalátogatok, az vendégség lesz. Nem hazamenetel.
Szeretem a testvéreimet, de én már nem fogok hazajárni.
Még 1ooo dolog van, amit mondanék, de nem tudok.....
Drága Mama! Nagyon szeretlek!
