ameriaki vonatkozású bejegyzések

Friday, February 3, 2017

Természetesen hajnali 3

Tegnap, a fizikoterapista megálllapította, hogy a rossz testtartàsom miatt, kb. 2 cm- vel rövidebb a jobb lábam, mint a bal. Etttöl, belém àllt a jeges félelem. Mi van? Megjelent a szemem elött a gyerekkoromban, a Báthory utcában mindíg féltem egy bácsitól, aki az ortopéd cipésznél a Bajcsi Zsilinszky, és a Nagymezö utca sarkán csináltatott cipöben járt. Barna volt, és az egyik cipö, jó 25 centivel vastagabb volt a másiknál. (az üzlet kirakatban láttam ezeket a borzasztó cipöket) Mindíg átszaladtam, az utca másik oldalára. Szóval, a jeges rémület. Feküdtem a vizsgáló asztalon, és Géza is vizsgálgatta, a majd 2 cm- es rövidülést. Igen mondja, mert mindíg a baloldalára helyezi a testsúlyt. Mi van?? Igen, söt, olyan furán tud állni, egyik lábfeje kifelé, vagy egyenesen a másikon. Ettöl a rövidülés mondja a terapista. Géza elégedett feje. Hajlítgatott, nyújtott egyet- kettöt, és lám, az egyenetlenség megszünt, ami járás közben nem látszik, de a bal csípöm, idönként, ha sokat gyalogolok, megfájdul. Hát, ettöl. Géza is panaszkodik a csípöjére, most én néztem a szakemberrel, neki is rövidebb az egyik lába, mint a másik. Amúgy nem teljesen egyforma semmink, nekünk embereknek, de nem számít. Ezt, mint növér mondom. Rajta is rángatott egyet- kettöt a holland guru, és láss csodát egyforma lett. Én, mint növér, hallgatok, mert én a nyugati orvoslást tanultam, ha valahol lötyög a deszka, nosza be a tablettákat, semmi natúr, gyógynövény kúra. Amúgy, az ezoterikus dolgokban nem hiszek, csak placebó szinten. Mondom neki, hogy elkezdtem hízni, és a vérvizsgálaton, kimondottan kértem nézzék meg a pajzsmirigy a T3 hormonra, mert ha az kibilleg, attól van a baj. Mindent rendben találtak. Erre a holland, hogy próbáltam- e már , nem. Azt mondta, gondolkoztam-e már a fényevésen. Mondom, tudok róla, Gézával évekkel ezelött ki is tárgyaltuk. És tessék mondani? Az aushwitzi és egyéb koncentrációs táborokban, miért nem vált be ez az igen hasznos dolog? Ó, erre is van kérem válasz, szinte egyszerre mondták, hogy a szellemi szintünket el kell juttatni meditálással, hogy a nap energiájával tudjunk táplálékot felvenni. Mint a növények. Ülök, és mondom, de uraim, a növény nem csak a nap energiáját használja, gyökere van, és ha a termöföld szegény tápanyagokban, satnya lesz a zöccség! Halló! Leheet, hogy úgy nézek ki, mintha hülye lennék, de álljunk meg! Kizárt, hogy ember a napból tud energiát felvenni, hogy teljes mértékben tudjon funkcionálni. Persze, majd fotoszintetizálok. Zöld is leszek. Nemrég, egy indiai guru tett erre egy ellenörzött kísérletet. Állította, hogy 80 napig, vizen kívül, semmiféle táplálékot nem vesz magához. Kitünö egészségnek örvend. Tessék- tessék tudós orvosok ellenörizzetek! (Nekem, erröl a cirkuszi produkció jut eszembe) A 45. napon teljesen legyengült, kérték, hagyja abba, de ö folytatta, és valamikor a 70. Napon meghalt. Ja, biztosan, szép vékony volt. Elö is keresem Gézának a cikket angolul. Mutassátok meg, aztán utánatok csinálom. Egyenlöre foglalkozzunk a kar- váll relációval, esetleg a láb kiegyenlítésével. Más. Varázslatos helyen reggeliztünk. Az elme elcsendesítése, vagy valami ilyesni. Peacefull mind. Fekvöhelyekkel, nagy kosaras ülöhelyekkel, csodás környezetben. Pálmafák összes arzenálja, fantasztikus szép. Reggelizünk. Géza boldog. A mellettünk lévö asztalnál, lótusz ülésben egy európai nö, kb. Velem egyidös kb. Cérna vékony, Géza elismeröen nézi. Majd, elöveszi a sodrós Drum dohányt, papírt. Komótosan, profin megtekeri a cigijét, és rágyújt. Elterült a mosoly a fejemen. Igyekeztem másfelé nézni. Géza emelkedett hangulata köddévált. Láttam rajta, hogy nagyon nem tetszik neki, amit lát. Ezen a szent helyen mer dohányozni!! (persze, szót sem szólt) Hát Géza, így jártál. Aki nem tudja, miatta hagytam abba a dohányzást, és álltam rá az e- cigire, ami egészségesebb. A tüdöm, minden esetre tiszta, így lassan 6 év után, teljes tiszta. (Pampog azért is)A vegetariánus étkezésre is, mert nem tudok húst fözni. Aztán, megszoktam. De, én csak részleges vagyok, mert idönként eszem húst. A disznóhúsra vagyok kiéhezve egészen. Itt már ettem. Harcolok, az érzelmekkel, de ha már úgy is halott szegény! Más. A terapista amúgy ügyes, ért hozzá, ammit csinál, már a vállammal. De, eszméletlen fájdalomra ébredek, minden hajnalban, pedig rögzítve van. Az Oxycodone- nal spórolok, mert az már kevés van. Egyetlen, ami tényleg segít. Sajnos, jobban fáj, a rotator cuff surgery iszonyúan fáj, nálam vállficam is volt, veéraláfutásos volt, az alkaromtól, a nyakamig.

No comments:

Post a Comment