Nem vagyok hajlandó ezzel foglalkozni

Még egyszer leírom, és ezzel be is fejeztem a témát.
Anyámmal beszélgetek telefonon, és egy idő után mindíg megkérdezi, hogy beszéltem- e a lányommal. Nem, nem beszéltem, és nem is fogok!
Egyszerű, hogy miért. El kell mesélnem egy kis történetet.
Anyám, szerelmes lett apámba, amikor házasságban élt a férjével, és a két közös gyerekükkel. Egy ronda válás után, a nővérem az apjához került. 9 évesen. Nem lehetett könnyű, egyiknek sem. Sem anyámnak, sem a nővéremnek. Anyám, mindíg kompenzált, szaladgált a nővéremhez, emlékszem engem is cipelt magával. Apám elött, sem a bátyámnak, sem a nővéremnek nem volt maradása. Később nekem sem. Anyám, egy életen át szenvedett ettől.  Istenítettem apámat, kb. 5 éves koromig, amikor az orrom elött, az imádott bátyámat, agyba,- főbe verte, mert felült a házmesterné hülye fiának a motorjára. Ennyi volt a bűne. Attól fogva, nem bíztam apámban, és nem is szerettem úgy, mint elötte. Egyre jobban láttam a hibáit. Ahogy nyílt a csipám, úgy láttam egyre világosabban, hogy apám nem szerethető. Durva, keresetlen, önző, hangos, féltékeny.
Anyámnak kabátot mentek venni, mert egy kis széllelbélelt átmeneti kabátja volt. De, apám beleszeretett egy fényképezőgépbe, és anyám egész télen egy vékonyka kabátban volt, Sorolhatnám napestig ezeket a történeteket. Szegény nővérem, meg csak hallgatott, hol jöhetett, hol meg nem.
Szegény anyám, 9o éves, és ezeket elfelejtette, csak a szép dolgokra emlékszik. Akárhogy töröm a fejem, szép dolgokra vele kapcsolatban, nem emlékszem. Anyám sem, csak színez. Én, az állandó botrányokra, és karácsonyfa borogatásokra emlékszem. Folytonos kritikákra, ordítozásokra, törésre- zúzásra. Menekültünk mindíg! Aztán, 3-4 nap múlva visszamerészkedtünk, amikor elült a vihar. Apám, a romhalmaz kellős közepén, igen rossz állapotban volt mindíg. "Inkognitóba"vonult, nem evett, nem ivott, mi meg takarítottuk a romokat. Ez ment folyamatosan. Anyám, meg csak tűrt. Igaz, nem ütötte meg anyámat. Bennünket rendszeresen. A bátyám, hamar megtanult hallgatni, de emmögött a hallgatás mögött, mélységes megvetés lapult, anyám felé is. (azt hiszem, később megbocsátott mindkettőnek, mint ahogy én is elengedtem apám bűneit velünk szemben, főleg, hogy már meghalt) Ez, csak később vált világossá, amikor már felnőtt lettem. Én, nem úsztam meg a dolgokat, mert nem bírtam befogni a pofámat. 19 évesen le is léceltem otthonról.
Nos, ez a kis bevezető kellett, hogy jobban megértsük itt a dolgokat. Anyámat, mind a 3 gyereke, nagyon szereti. Soha, egyik sem beszélt vele olyan hangnemben, mint amit a lányom megengedett magának velem szemben. A  nagyanyjával is úgy beszél, mintha a seggéből rántotta volna ki! A nővérem, meg mindenben segít neki, és gondoskodik anyánkról.
Nálam, ez nem működik, amilyen levelet kaptam tőle, azt soha nem tudom megbocsátani. Kinyomtattam, és be is fogom keretezni. Nehogy elfelejtsem. Igazi gyűlölet süt  levélből. Nem érdemeltem meg.
Az egészről, nem fogok többet beszélni, puszta önvédelemből. Most már úgy vagyok vele, hogy nem is jut minden nap eszembe! Annyi szar ért már az életben, hogy nem vagyok hajlandó vele foglakozni. Még a hátamra venni dolgokat. Nem, nem haragszom, én is elengedtem, csak nem érdekel a továbbiakban.
Tudom, szomorú. Ez van. Kár, minden próbálkozás. Nem megy. Anyám azt mondja, hogy egy anya köténye alatt, minden elfér. Ha, a kötény alatt döfködnek, és pocskondiáznak, az nem fér el. Ez az én értékrendembe nem fér bele. Szeretem-e? Persze, hogy szeretem, a vérem. De, szavakkal gyilkolni lehet. Engem meggyilkolt szó szerint. Ennyi.....

Vallások, és beilleszkedések

Előre bocsátom, nem vagyok vallásos. Semmilyen felkezethez nem tartozom hivatalosan. (senkihez sem tartozom) Ateista vagyok, meggyőződésből immáron. Meggpróbáltam a katolikus egyházat, kevés sikerrel. Hallgattam különböző keresztény felekezeteket, hiába. A buddhistákhoz vonzódom, mert az áll hozzám a legközelebb.
Ez, az én házi oltárom, ahol megfér a tündér szobor, Buddha, Mala, a Ganesh szoborral. Kicsi buddhák, kavicsok, amiket találtam köztük egy anyám kertjéből. 

Valmiféle felső hatalomban hiszek, de ez az Univerzum, és nem a jó Isten. Akkor is kényszeredetten mosolygok, amikor valaki azt mondja, "Szegény uram elment, és most ott ül fent, a jó Isten balján, és jóságosan néz le rám" Mi van?? Hogy ez szerencse, vagy sorscsapás, azt nem tudom, mindenesetre képtelen vagyok elfogadni azt, amiben nem hiszek. Tiszteletben tartom mások hitét, nem teszek megjegyzéseket, és úgy fogadom el őket, ahogy vannak.
 Azt viszont tudom tapasztalatból, hogy vannak szélsőséges csoportok, közösségek, legyen az keresztény, muzulmán, zsidó, akik képtelenek asszimilálódni a környezetükhöz. Azokról beszélek, akikkel személyes tapasztalatom van. A muzulmánok, és a zsidók, keresztények. Hangsúlyozom, szélsőségekről beszélek. Nem tartják a helyi ünnepeket, nem hajlandóak részt venni a befogadó ország szokásaiban. New Yorkban nagyon szembetűnő. Addig, amíg zárt ajtók mögött zajlik ez a különcködés, addig semmi baj nincs, és tisztelettel vannak a többi ember iránt, minden rendben van. De, amikor a muzulmán, köp egyet, egy mini szoknyás nő láttán, csoportban esetleg erősebb inzultusnak van kitéve, vagy békésen ülök a parkban, és egy katolikus megkérdezi, hogy katolikus vagyok- e, mert ha nem a pokol tüzén fogok elégni, vagy a zsidó, aki lesajnál, mert ő a kiválasztott, egyetlen igaz, amellett már nehezebben megy el az ember.
De, itt is vannak különbségek, mert a zsidó soha nem fogja lemészárolni ebertársait,  a mai keresztényekről ugyanezt már nem lehet elmondani. Ezt azért írom, mert a keresztény egyház sem szent, gondoljunk vissza az inkvizícióra, vagy a keresztes háborúkra. A muzulmánok meg semmibe veszik a nőket, az ortodox zsidók sem.
Mesterségesen bután tartják a nőket, nehogy elkezdjen gondolkozni. Gyerekgyár, és háztartásbeli.
Én, mint baloldali liberális, félek a muzulmánoktól. Sajnálom, de így van. Nem vagyok bevándorló ellenes, de nem tudnak, és nem is akarnak beilleszkedni más társadalmakba.
 Jaaaa, mondta valaki, hogy a buddhista szerzetesek nem olyan jámborak, mert lemészároltak egy pár tucat muzulmánt Burmában, és Sri Lankán. Persze, reggel arra ébredtek, "De szép napunk van, gyerünk mészároljunk le néhány muzulmánt! " Volt előzmény, az állatok lemészárlása volt a kiváltó ok, ami idáig fajult. De, meg kell jegyeznem, igazi buddhista nem mészárol, se embert, sem állatot. Szintén tapasztalat, mert én nem csak olvasok, jártam a Távol - keleten többször.
A munkahelyemen, van zsidó, muzulmán, és jómagam. Békében elvagyunk. De, amikor a muzulmán takarítónő arról kezd beszélni,  hogy a férje nem hajlandó dolgozni, otthon ül, amíg ő kidolgozza a belét, akkor égnek áll a hajam. Egyik helyről szalad a másikra. 7 napból, 7 napot dolgozik. És, ez nem az első. Nem szólok, persze, hogy nem szólok.  Lökném ki a francba! Nekem, a vallásokkal van a gondom, mert úgy gondolom, hogy a tömegek mételye, ahogy apám mondaná, de be kell látnom, igaza volt. Tudom, nem leszek népszerű ezzel a bejegyzéssel. Van egy csoport a FB- n, elöször úgy tűnt, hogy tetszik, de nem tetszik. Szóval, én ki fogok lépni abból a csoportból. Egyrészt, nem vagyok hajlandó bólogatni, soha nem tartoztam sehova, és nem tudok azonosulni a hangadókkal. Aki ellent mer mondani, ledarálják. Sőt, ahogy hallom, átjárkálnak más csoportokba osztani az észt, meg ideges lesz. Ettől? Van valamiféle befolyása a politikába? Le mertem írni, hogy szimpatizálok Putyinnal, mert cselekszik, nem csak a szája jár.
 Ez itt, egy csoport menekült, aki elnézi, hogy a nő mezitláb 3 gyereket cipel, mellette meg fiatal, életerős fiatalemberek zsebre dugott kézzel ballagnak. No, ennyit ér egy nő.